„Magyarországból szeméttelepet csinálnak” – vegyi üzem létesítése ellen demonstráltak Hevesen
Az MTI híradása szerint a megmozduláson Csárdi Antal országgyűlési képviselő, az LMP frakcióvezető-helyettese elmondta: Magyarországból szeméttelepet csinálnak, és e folyamat legújabb állomása Heves, ahol egy akkumulátorgyártáshoz szükséges oldószer, az N-metil-pirrolidon (NMP) gyártását tervezik.
Kijelentette: maga az akkumulátorgyártás mindent megmutat abból, hogyan fogják a jelenlegi döntéshozók tönkretenni az országot személyes gazdasági érdekeik mentén. Ezek az üzemek rendkívül környezetterhelők, vízigényesek, ráadásul az eddigiek jó minőségű termőterületeken valósultak meg − tette hozzá, hangsúlyozva, hogy nemet kell mondani mindazon termékek gyártására, amelyek a természetet és az emberi egészséget károsítják.
Dudás Róbert, a Jobbik – Konzervatívok országgyűlési képviselője beszédében kiemelte: a tervezett beruházás elsősorban a városban és a térségben élők gyermekeire, unokáira jelent majd valós veszélyt, ezért a tiltakozás folytatására és összefogásra szólította fel a helyieket. Jelezte: bár a szervezők meghívták, ám Heves kormánypárti polgármestere nem jelent meg a demonstráción, holott kötelessége lett volna tájékoztatni a lakosokat a tervezett beruházásról.
Lőcsei Lajos, a Momentum alelnöke elmondta: a településvezető megtévesztette a hevesieket, miután a választások előtt nyíltan tagadta a beruházás szándékát, amelynek megvalósításáról azután a választók bizalmát újra elnyerve mindössze egy Facebook-bejegyzésben adott hírt.
A politikus szerint az oldószergyár megépítésének szándéka egy „fentről jövő utasítás”, amelyet egy igazi városvezető nem, csupán egy helytartó hajt végre szemrebbenés nélkül, ezért Lőcsei Lajos lemondásra szólította fel a polgármestert.
Ollári-Vadon Mihály, a Sikeres Hevesért Mozgalom alelnöke közölte: a keddi demonstráció egy tiltakozássorozat első állomása csupán, amelyet addig folytatnak, míg el nem érik céljukat. Az eseményen elhangzott: a beruházás ellen eddig mintegy 2200 aláírás gyűlt össze.