Az agrárminiszter elmondta, mekkora területen okozott károkat az aszály
Szeptember elejére az aszálykárra bejelentett területek nagysága elérte a 390 ezer hektárt – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön, a 37. Bábolnai Gazdanapok megnyitóján.
Hozzátette, a kukoricatermést 235 ezer hektáron, a napraforgót 125 ezer hektáron érinti az aszály. A dél-alföldi 160 ezer hektáros bejelentés pedig jól mutatja a régió különös sérülékenységét.
Kiemelte, hogy a víz kulcskérdés a mezőgazdaság számára. A Vidékfejlesztési Program hamarosan megjelenő pályázataiban támogatni fogják a víztakarékos öntözési technológiák bevezetését, az öntözőrendszerek optimalizálását, valamint a víztakarékos öntözési infrastruktúra és a kapcsolódó műtárgyak fejlesztését és rekonstrukcióját.
A miniszter felhívta a gazdálkodók figyelmét, hogy hamarosan olyan pályázatok jelennek meg, amelyek mezővédő erdősávok, fasorok és fás legelők kialakítását teszik lehetővé, úgy, hogy a fával beültetett területek az agrártámogatási rendszer részei maradnak.
Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora köszöntőjében elmondta, az év végéig kidolgoznak egy aszálystratégiát, a mely útmutatót jelenthet a gazdálkodók és a döntéshozók számára.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A Momentum frakcióvezetője Párizsban mutatja be, hogy „mivel jár, ha hagyjuk a szélsőjobb előretörését”
A politikus a Democracy and Liberty Summit eseményre kapott meghívást.
március 23., 18:08
- Belföld
Másfél nap alatt összegyűlt Hadházy Ákos 12 milliós büntetése
A politikus megindokolta az akciót, és azt is elmondta, miért nem fog több hasonlót tenni.
március 23., 18:05
- Belföld
Továbbterjedhet a Hepatitis A-járvány, volt, amikor a fagyasztott gyümölcs volt a bűnös
De megvannak a trükkök, hogy elkerüljük a betegséget.
16 perce
- Mindeközben
Freddie a szépségről: Hiba a külcsínre építkezni, mert az el fog múlni, és mindig jönnek fiatalabbak, vonzóbbak
1 órája
- Mindeközben
Ifj. Schobert Norbert gitárt ragadt és énekelni kezdte Elvis Presley egyik legismertebb dalát
3 órája
- Címlapon
Döntött a kormány, ez már csak ráadás volt a forintnak Donald Trump után
Nincsenek jó napjai a magyar gazdaságnak.
5 órája
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz tiszta vizet öntött a pohárba, tagadta az ellene felhozott vádakat
A volt vezérkari főnök egy videót is közzétett arról, hogy „küzd a zsír és a toka ellen”.
március 23., 20:46
- Belföld
A tavaszi meleg ellenére nem ússzuk meg eső nélkül a jövő hetet sem
Hétfőn és kedden akár 20 fok is lehet, majd a hét további részében 14-15 fokra lehet számítani.
március 23., 19:41
- Belföld
Meglátogatta a kórházban az újdörögdi baleset sérültjeit a honvédelmi miniszter
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a sérültek állapotáról is beszámolt.
március 23., 17:24
- Belföld
Megint kigyulladt egy mozdony, ezúttal Celldömölknél
Két napon belül ez a második mozdonytűz.
március 23., 18:35
- Címlapon
Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja
Az orosz titkosszolgálat főhadiszállásánál történt az incidens.
tegnap, 17:11
- Belföld
Földrengés volt Salgótarján közelében
A 2,1-es magnitúdójú rengést több helyen érezhették.
március 23., 21:23
- Mindeközben
Titokban összeházasodott Henry Kettner és párja, gyönyörű helyen keltek egybe a szerelmesek
5 órája
- Belföld
Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket
Az építési és közlekedési miniszter a Bayer Show vendége volt.
március 23., 21:44
- Belföld
Barna medve kóborol Mátrakeresztes környékén
Hatalmas medvemancsnyomot fotózott egy túrázó.
március 23., 16:41
- Címlapon
New York Times: az Egyesült Államok szervezte a legfontosabb Oroszország elleni ukrán hadműveleteket
9 órája
- Belföld
Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban
Az esetet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő lebegtette meg.
március 23., 06:20
- Belföld
Tűz pusztított a szegedi Dóm téren egykor, most értékes leletek kerültek elő
Az 1879-es nagy árvíz után Szeged nagy részét feltöltötték, most a régészeké a terep.
március 23., 16:57
- Mindeközben
Ez az a videó, amit inkább nem akartunk látni: így bánnak a csomagjainkkal a reptereken
6 órája
- Címlapon
Mentális betegséggel küzd az iskolai mészárlásra és politikusok kivégzésére készülő magyar gimnazista
A bíróság elrendelte a 19 éves férfi letartóztatását.
2 órája
- Címlapon
Patkányt találtak a miso levesben, ideiglenesen bezár a japán étteremlánc
Egy másik vendég pedig csótányt talált az ételben.
19 perce
- Címlapon
Elmaradt az áttörés, kudarcba fulladt Európa első orbitálisrakéta-kísérlete
Negyven másodperc után borult fel és zuhant vissza a földre a német Isar Aerospace rakétája.
30 perce
- Belföld
Megszólalt a fonói gyillkossággal vádolt férfi barátja: mindenki tudta, hogy „fóliázik”
Egy bolti eladót és két idős embert bántalmazott a nyílt utcán mindenféle előzmény nélkül.
március 24., 05:51
- Belföld
Új szabályt vezetne be a parlamenti belépésnél a Fidesz frakciószóvivője
Németh Balázs hiányolja a csomagok átvizsgálását.
március 23., 15:00
- Belföld
Taxi gázolt sötét ruhás, szabálytalan rollerest a Lehel téren
Csoda, hogy túlélte.
március 23., 12:51
- Címlapon
Donald Trump csak olajat öntött a tűzre, megmenthette Zelenszkijt
Végigvettük, ki indulhatna az ukrán elnök ellen egy választáson.
16 perce
- Belföld
Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban
Valaki figyelhette a szélsőséges eszmék ellen kiálló aktivistát.
március 23., 09:50
- Belföld
Az esti meccs miatt megváltozik Budapest közlekedése, mutatjuk az eltéréseket
A lezárások és terelések már délután 3 órakor megkezdődtek.
március 23., 15:28
- Belföld
Forgalomba állt két új akadálymentes villamos Budapesten
Karácsony Gergely megfogalmazta, mi a cél.
március 23., 13:05
- Címlapon
Áprilistól a magyarok is csak fizetős engedéllyel utazhatnak az Egyesült Királyságba
Az online vagy applikáción keresztül megváltott engedély két évig lesz érvényes.
1 órája
- Mindeközben
Egymásba szeretett a Megasztár énekesnője és a Hogyan tudnék élni nélküled? színésze
tegnap, 19:22
- Címlapon
Valóban akkora hős volt Hunyadi János, mint ahogy azt gondoljuk?
Életkora merő találgatás, karrierjét csupa rejtély övezi.
6 órája
- Belföld
Nem pénzben fizették ki, és még többmilliós bírság is vár a „fémbizniszelő” férfira
Két év alatt 13 tonna fémhulladékot és akkumulátort adott le a kereskedésbe.
március 23., 17:09
- Belföld
Kutyaürüléket öntöttek a Mi Hazánk képviselőjének autójába Gyömrőn
Kisberk Szabolcs szerint állatkínzók állhatnak az eset mögött.
március 23., 14:33