Népszava: Idén évközi nyugdíjemelés és nyugdíjprémium sem lesz
További Belföld cikkek
- Életmentés Borsodban: egy sziklán lógott a 85 éves nő, amikor megtalálták
- Karácsony Gergely: csütörtöktől megnyitják a Hajógyári-szigetet és a Római-partot
- Nemsokára döntés születhet a korrupciós üggyel vádolt államtitkár perében
- Keresi a rendőrség a nyíregyházi taperolót
- Tarjányi Péter: A Nyugat azt szeretné, hogy Izrael nyerjen, de Ukrajnánál már nem ez a helyzet
Nem várható idén novemberben évközi nyugdíjemelés, ahogy a nyugdíjprémium is elmarad – írja a Népszava Katona Tamásra, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának szakértőjére, valamint a Pénzügyminisztérium korábbi államtitkárára hivatkozva.
Katona szerint a költségvetésből, az adótörvényből és a makroadatokból is lehet arra következtetni, hogyan alakulhat a jövő évi infláció – és ezáltal az inflációt követő nyugdíjemelés mértéke –, de szerinte ezek még nem készültek el, Varga ennek ellenére jelentett be jövő januárra 3,2 százalékos emelést.
A lapnak Katona hozzátette, helyes, hogy az eddigi nyár eleji gyakorlathoz képest csak ősszel terjeszti be a jövő évi költségvetési javaslatot a parlament elé a kormány, ugyanakkor nem érti, hogy ez miként áll összefüggésben az amerikai elnökválasztás eredményével, amire a kormány hivatkozott, valamint „nem világos, hogyan függ ez össze a kormány szuverenitásfelfogásával”.
A szakértő szerint januárban 6 százalékkal emelkedett az ellátások mértéke, az infláció pedig 4 százalék alatt van. Az augusztusi adatok szerint az infláció 3,4 százalék éves bázison, részben az idényáras élelmiszereknek, valamint a benzinárak csökkenése miatt, ugyanakkor szeptembertől ismét nőhet az infláció, ami decemberre akár az öt százalékot is elérheti.
Katona emiatt úgy véli, idén nyugdíjprémium sem várható.
Szerinte ugyanis hiába számol a kormány 4 százalékos gazdasági növekedéssel, ennek szerinte a fele sem fog megvalósulni, a nyugdíjprémium feltétele pedig a legalább 3,5 százalékos GDP-növekedés.
A lapnak Katona azt is kifejtette, hogy a nyugdíjemelések kapcsán a 2011-es váltás miatt az idősek rosszabbul jártak. Korábban januárban a nyugdíjemelést, valamint a novemberi esetleges korrekciót a bérek emelkedése és az infláció alapján számolták ki – ha ez így lenne most is, akkor szerinte 7,5 százalékos emelést kaptak volna az idősek a 6 helyett. Hozzátette, egy évben nem sokat számít a 1,5 százalék, de 15 éves időtávban ez már jelentős.
Ez szerinte abból is látszik, hogy míg előzőleg a nyugdíjasok korábbi bérük közel 75 százalékát kapták kézhez, ez az ún. helyettesítési érték már 60 százalék alá ment.
Emellett kijelentette, több mint egymillió nyugdíjas kevesebb pénzt kap, mint a 230 ezres átlagnyugdíj.
A mediánérték ugyanis nem éri el a 200 ezer forintot, amennyi pénzből gazdálkodni szerinte rendkívül kritikus élethelyzet. Katona megjegyezte azt is, hogy mivel 2012-ben megszűnt a járulékplafon, azóta a korábban magas keresetű nyugdíjba vonulók akár egymillió forintot is megkereshetnek, amivel szerinte egyre jobban kettészakad a nyugdíjas társadalom.