Hamarosan a kanapén ülve is digitális állampolgárrá várhatunk, de most még vár ránk egy séta

2Y0A2989
2024.09.11. 12:51
Szeptember elsejétől működik a DÁP-applikáció, azaz a Digitális Állampolgárság Program zászlóshajója. Both András, az alkalmazást fejlesztő IdomSoft Zrt. vezérigazgatója az Indexnek kifejtette, tisztában vannak azzal, hogy sokan félnek attól, hogy az állam milyen adatokat tart róluk számon, de a DÁP-applikáció bevezetése ezen nem változtat. Kifejtette azt is, hogy nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy az alkalmazásuk biztonságos legyen, de mivel az IT-biztonság és a felhasználói élmény nem járnak kéz a kézben, ezért kompromisszumokat kellett hozniuk.

A kormány 2022 végén elfogadta a Digitális Állampolgárság Programot (DÁP), amelynek célja, hogy létrejöjjön egy egységes digitális környezet, ami segíti az állampolgárok és a kormányzat különböző szervei között a kommunikációt. A kormány akkor azt ígérte, hogy egy olyan szolgáltatást alakítanak ki, amely „teljes mértékben az állampolgárok igényein és elvárásain alapul”, és végre nem az állampolgároknak kell igazodniuk az ügyintézésekhez, hanem az ügyintézés igazodik az emberek igényeihez.

Azt most már mindenki maga ellenőrizheti, hogy ezt az ígéretét be tudta-e tartani a kormány, ugyanis szeptember elsejétől elérhetővé vált a Digitális Állampolgár alkalmazás. Kissé ironikus, hogy a digitális állampolgárrá váláshoz, azaz a regisztrációhoz be kell sétálni személyesen egy kormányablakba. Ennek részint biztonsági okai vannak, de szeptember végétől ez is könnyebbé válik, mert megfelelő – 2021 második fele után kiállított – személyi igazolvánnyal otthonról is lehet majd regisztrálni.

Az látható az adatokból, hogy a teljes magyar lakosság jelentős része másfél év alatt megfordul a kormányablakokban, tehát ha már ott van, és bármilyen ügyet intéz, akkor tud regisztrálni a DÁP-ra is ugyanannál az ügyintézőnél.

Ezért ha bármilyen ügy miatt már egyszer eljutottak oda, akkor két perc alatt regisztrálhatnak, hogy a jövőben ritkábban kelljen ott megfordulniuk” – fogalmazott lapunknak Both András, az alkalmazást fejlesztő IdomSoft Zrt. vezérigazgatója, egyúttal beharangozta, hogy 2025 januárjától a személyink, jogosítványunk vagy útlevelünk, valamint a telefonunk és arcképünk segítségével, akár a kanapénkon ülve is digitális állampolgárrá válhatunk majd.

Mire jó a Digitális Állampolgár mobilalkalmazás?

Az elmúlt években a kormány és annak politikusai ritkán említették a digitális állampolgárság kérdését, és bár Gulyás Gergely is megemlítette a Kormányinfón, valamint Magyarország kormányának hivatalos közösségi oldalaira is került ki videó a DÁP-ról a nyáron, de nem folytattak intenzív kommunikációs kampányt, így sokakban komoly kérdések maradtak a rendszerrel kapcsolatban. Szeptembertől viszont a kérdések nagy részére választ kaptunk, elérhetővé vált ugyanis a Digitális Állampolgár mobilalkalmazás.

A Google Playről és az App Store-ból letölthető mobilalkalmazás egyik nagy vállalása a jövőre nézve, hogy egy-egy életeseményhez (pl. gyerekszületés, ingatlan-adásvétel) kötődő adminisztrációs feladatokat csoportosítja, így nem szükséges külön rendszereket használni. Ez azért is lehet nagy megkönnyebbülés a felhasználók számára, mert jelenleg a magyarorszag.hu-n nagyjából 4700 ügyben kereshetünk dokumentumokat, kérvényeket, ami elég frusztráló tud lenni, hacsak nem mozgunk otthonosan a bürokrácia világában.

2023 óta folyamatosan kérdezzük az állampolgárokat felmérések és interjúk segítségével, hogy mit gondolnak a jelenlegi közigazgatási rendszerről.

„Így az ügyféligények mentén tudtuk meghatározni, hogy milyen alapvető szolgáltatások ellátására kell figyelnünk az alkalmazás és a rendszer elkészítésekor” – magyarázta az IdomSoft vezetője.

Az alkalmazásban fokozatosan fognak megjelenni az újabb és újabb lehetőségek és funkciók. Első körben a személyes és a gépjárműadatok tárolására alkalmas a rendszer.

„Nagyon sok embernek le vannak fotózva az okmányai, amelyeket aztán feltöltenek különböző felhőalapú szolgáltatások segítségével az internetre, hogy mindig elérjék őket. A DÁP-ban egy helyen megtalálhatnak minden fontos iratot, és onnan két gombnyomással ki is másolhatják vagy megoszthatják azokat” – jegyezte meg az IdomSoft vezetője.

Az alkalmazás segítségével jelentkezhetünk majd be az azonosítást kérő több mint 200 állami weboldalra a korábbi lehetőségeknél egyszerűbb módon. 

Az applikáció helyettesítheti a személyazonosító igazolványt, az útlevelet vagy a jogosítványt egy igazoltatásnál, mivel a rendőr kezében már most is ott van az ennek elfogadásához szükséges eszköz

– szögezte le Both András, aki hozzátette, hogy a kapcsolódó rendőrségi rendszert is az IdomSoft fejleszti. A jövőben szeretnék kiterjeszteni a DÁP-azonosítást más élethelyzetekre is, például banki rendszerek, posta, illetve koncertre vagy meccsre belépés ellenőrzésekor.

Az alkalmazáson keresztül időpontot is foglalhatunk az általunk kiválasztott kormányablakba, és igényelhetjük online az erkölcsi bizonyítványunkat is, amely – ellentétben az eddigi papíralapú verzióval – akár már pár óra alatt ott lehet a telefonunkon.

„Az erkölcsi bizonyítvány jelenleg az egyik legtöbbet igényelt okmány Magyarországon, hiszen munkahelyváltáskor sokaknak szüksége van rá. Ezt eddig is lehetett online igényelni, de magát az iratot postán küldték ki több nap múlva papíron.”

Most megoldottuk, hogy akár egy napon belül eljusson az igénylőhöz az irat digitális formában, ezzel ez lett az első digitális okmány Magyarországon

– fejtette ki Both András.

Várhatóan még ősztől pedig a korábban felsoroltak mellett az applikációval elkészíthetjük digitális aláírásunkat, így nem kell többé kinyomtatnunk és kézzel aláírnunk a szerződéseket vagy más hivatalos dokumentumokat.

Biztonságban lesznek az adataink?

A rendszert már a megjelenése előtt rengeteg kritika érte, elsősorban amiatt, mert az emberek tartanak attól, hogy online tartsák minden adatukat, pedig jelen pillanatban is megtalálhatóak ezek az online térben.

„Ennek a kérdésnek két oldala van.

Egyrészt, hogy az állampolgárok mennyire félnek attól, hogy az állam milyen adatokat tart nyilván róluk, ami nem változik a DÁP bevezetésével.

Másfelől kérdéses a mobilalkalmazás biztonsága is, amelyre nagy hangsúlyt fektettünk és folyamatosan fektetünk is” – fogalmazott Both András.

Szívesebben veszteném el a telefonomat, mint a személyimet, hiszen ez esetben gyorsabb lehetőség van az inaktiválásra, és a visszaélés is lényegesebben nehezebb

– jegyezte meg az IdomSoft vezetője.

Fontos látni, hogy az IT-biztonság és a felhasználói élmény nem járnak kéz a kézben. Kompromisszumokat kell hozni az előbbi miatt az utóbbi rovására, emiatt nem működik a regisztráció során például mindegyik e-személyi igazolvány, emiatt nem megy minden okostelefonon a Digitális Állampolgár alkalmazás.

Az Európai Uniónak célja, hogy 2030-ra az uniós lakosság 80 százaléka rendelkezzen digitális okmányokkal. Ez Magyarország számára is kötelezettség, így ez is meg fog jelenni a DÁP-ban pár év múlva. A rendszert úgy készítjük, hogy megfeleljen az uniós szabványoknak, műszaki előírásoknak.

„Van egy uniós műszaki munkacsoport, amelynek mi is tagjai vagyunk, ezért próbáljuk már most úgy alakítani a szolgáltatásainkat, hogy megfeleljen annak, ami ott tervszinten elhangzik, de nem szaladhatunk túlságosan előre, mert ha az EU más szabályrendszert vezet be, mint amire mi optimalizáltuk a DÁP-ot, akkor feleslegesen dolgoztunk” – részletezte az IdomSoft vezérigazgatója.

Kötelező lesz a digitális állampolgárrá válás?

Nem, de jó eszköz lehet a digitális érettségünk fejlesztésében. Természetesen megmarad a fizikai ügyintézés is, és az online térben is van alternatíva. Az alkalmazást folyamatosan fejlesztik újabb és újabb funkciókkal, amelyek miatt a cégvezető szerint mindenkinek érdemes csatlakoznia. 2025. június elsejétől lehetőség lesz például arra is, hogy a nagy szolgáltatókhoz – mint a bankok vagy a közművek – is a DÁP-pal léphessünk be.

Vannak olyan ügyeink, amelyeket nem éri meg az online térbe helyezni. Például az osztatlan közös területű ingatlanok felosztás iránti kérelme tipikusan ilyen. Bonyolult, kell hozzá államoldali szakértelem is

– magyarázta Both András, és hozzátette, hogy a jövőben és jelenleg is úgy fejlesztenek, hogy folyamatosan monitorozzák az igényeket, bizonyos esetekben pedig önkéntes állampolgárok segítségével is tesztelik az elkészült funkciókat, hogy lássák, elég zökkenőmentesen működik-e a rendszer, vagy változtatni kell rajta.

(Borítókép: Both András, az IdomSoft Zrt. vezérigazgatója 2024-ben. Fotó: IdomSoft Zrt.)