Nem tiltani kellene, hanem ellenkezőleg, beemelni az oktatásba

GettyImages-1745517844
2024.09.14. 12:20
A Google Gemini mesterségesintelligencia-chatbot magyar vezetője és az Alphacademy cég alapítója, Weisz Ágoston lapunknak arról beszélt, miért fontos az oktatásba integrálni a mesterséges intelligenciát, hogyan használhatják a pedagógusok a segédanyagok és a feladatok elkészítéséhez, illetve milyen módon segítenek személyre szabni az oktatást a nagy nyelvi modellek. A szakértő szerint amíg elzárkózunk az MI-től, addig nem fogjuk tudni megoldani, hogy a tanulók ne csalásra és a szabályok kikerülésére alkalmazzák.

Amikor az IBM Deep Blue nevű mesterséges intelligenciája (MI) 1997-ben legyőzte a sakkozás akkori világbajnokát, Garry Kasparovot, sci-fi írókat és filmkészítőket ihletett meg. Az algoritmus századvégi sikere azonban teljesen eltörpül, ha belegondolunk, hogy az MI mára autókat irányít, figyeli a szokásainkat, és képes emberi intelligenciát igénylő feladatok elvégzésére.

Sokan azonban pont emiatt tartanak tőle, úgy vélik, nem elég biztonságos, és szigorúbb szabályozást igényel. Talán még emlékszünk, amikor 2023 elején az OpenAI nyelvi modellje, a ChatGPT megjelenése keltett óriási riadalmat. Akkor az olasz adatvédelmi hatóság úgy döntött, országszerte betiltja a használatát. Szerintük „a chatbot több ponton is sértette az Európai Unió általános adatvédelmi rendelkezéseit (GDPR)”. Az unió legfontosabb rendőrségi szerve, az Europol pedig közleményben figyelmeztetett, hogy a program kiberbűncselekmények elkövetéséhez is felhasználható.

A pedagógusok szintén ódzkodtak tőle, attól tartottak, a diákok csalásra, puskázásra használják majd fel. Weisz Ágoston, a Google Gemini mesterségesintelligencia-chatbot magyar vezetője és az Alphacademi tehetséggondozó cég alapítója szerint viszont a technológiai újításokat nem lehet és nem is érdemes meggátolni, ehelyett biztonságossá, megbízhatóvá és hasznossá kell tenni.

Ez akkora erő, hogy nem lehet kizárni, inkább azt kell megtanulni, hogyan lehet pozitív változásokat elérni vele az oktatásban

– fogalmazott a szakértő, majd kihangsúlyozta, az MI-hez a helyes használat a kulcs.

Segít a személyre szabott oktatásban

„Az oktatáshoz készült mesterségesintelligencia-modellek képesek megérteni a gyerekek érzelmi állapotát, meghatározni, milyen szinten vannak az adott tananyagban és ennek fényében személyre szabottan készíteni feladatokat” – magyarázta Weisz Ágoston, majd kiemelte, az MI nem csak megválaszolja a feltett kérdéseket. „A modellek megfelelő alkalmazása gondolkodásra ösztönzi a gyerekeket, a tanárok pedig kreatív oktatási anyagokat készíthetnek a segítségével.” 

Észreveszik és megértik, ha egy tanuló logikai bukfencet követ el, és elmagyarázzák, hogyan kell helyesen megoldani az adott feladatot. Nem elárulják a megoldást, hanem megtanítják, hogyan jöhetnek rá, ami óriási különbség

– húzta alá, hozzátéve: „ha képesek leszünk integrálni a mesterséges intelligenciát az oktatásba, soha nem tapasztalt változásokat érhetünk el vele”.

A számológép sem vetett véget a matematikának

Weisz véleménye szerint amíg elzárkózunk tőle, addig nem tudjuk elkerülni, hogy csalásra és a szabályok kikerülésére használják a diákok. „Ehhez az kell, hogy a pedagógusok is mélyen értsék és alkalmazzák a mesterséges intelligenciát” – tette hozzá.

„A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA ÚGY KÉSZÍT FELADATSOROKAT ÉS MÁS ÓRAI SEGÉDANYAGOKAT, HOGY TUDJA, MIVEL KELL FELKELTENI A GYEREKEK ÉRDEKLŐDÉSÉT.”

„Úgy működik, mint egy számológép a matematikában vagy egy atlasz a történelemben. Egyik sem vetett véget a matematikának vagy a történelemoktatásnak, hanem gyorsabbá, átláthatóbbá tette azt” – emelte ki.

Arra a kérdésre, milyen veszélyeket rejthet a mesterséges intelligencia a gyerekekre nézve, a szakértő úgy válaszolt, a veszélyt inkább az jelenti, ha felnőttek használják, és olyan tartalmakat gyártanak vele, amelyek függővé tesznek vagy átvernek másokat. „A legjobb az lenne, ha a tiltás helyett oktatnák a használatát. A számítógépet és az internetet is használjuk az oktatásban, és ma már elképzelhetetlen, hogy valaki azt mondja, az internet rossz, mert a gyerek megtalálja rajta a megoldást” – összegezte Weisz Ágoston, aki cégével már több mint 15 éve foglalkozik tehetséggondozással.

Az Alphacademy matematika- és informatika-szakkörein a felfedeztető oktatás módszerét alkalmazzák, melynek célja, hogy a diákok önálló vagy csoportos problémamegoldás által lássák meg az összefüggéseket.