Semjén Zsolt a papbotrányokról: Visszataszító, védhetetlen, súlyos bűn

2024.09.14. 13:53
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) konferenciáján mondott beszédében kitért a közelmúlt papbotrányaira, az állam, az egyház és a társadalom kapcsolatrendszerére, a genderideológiákra és arra is, hogy ami az elmúlt hetekben történt, az mind az egyházat, mind a közéletet megrázta.

Menthetetlennek, visszataszítónak és botrányosnak nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes néhány papnak azt a botrányát, amely, mint mondta, az egyházat és a keresztény közéletet egyaránt megrázta. Semjén Zsolt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szombati budapesti konferenciáján úgy fogalmazott, „ami visszataszító, az visszataszító, ami védhetetlen, az védhetetlen, a súlyos bűn, az súlyos bűn, és ezt nem kell azzal relativizálni, hogy az egyházban az ilyen események töredékei a világban hasonló intézményekben előforduló bűnöknek”.

Egyik bűn sem elfogadható, botrányos, és súlyosan árt az egyháznak

– mondta az MTI szemléje szerint. Az is fontos, hogy reflektáljanak rá, ne hallgassanak szemérmesen. „Először is el kell ismerni, hogy ami szörnyű, az szörnyű, ami visszataszító, az visszataszító, és ami védhetetlen, az védhetetlen” – tette hozzá. 

Semjén Zsolt ugyanakkor felvetette, az egyház ellenségeinek és kritikusainak, akik a genderideológiát propagálják, nem azt kellene mondani, hogy: „Welcome to the club”? A KDNP elnöke úgy fogalmazott, visszataszító a kettős élet, a szemforgatás, mindez súlyos bűn. Ennél már csak egy súlyosabb bűn van, ha valaki erre még büszke is.

Amikor a saját, deviáns élethelyzetükből politikai ideológiát csinálnak, és el is nevezik büszkeségnek. A legnagyobb bűn, ami létezik, ha valaki a rosszat jónak mondja, és a jót rossznak

– fogalmazott, kiemelve, itt van a „vízválasztó”.

Alá-fölé rendelés

Kitért arra is, hogy az egyház nem a szentek egyháza, hanem a bűnösöké is. Az egyház azért szent, mert Jézus Krisztus szent, és nem azért, mert minden egyes tagja szent. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az egyházat minden időben ékesítik a szentek. Semjén úgy fogalmazott, hogy a Pitagorasz-tétel akkor is igaz, „ha a matektanár alkoholista. Jézus Krisztus evangéliuma akkor is érvényes, ha a plébános részeges vagy bűnös”.

A KDNP elnöke beszélt arról is, hogy a magyar állam egészének és minden részének feladata identitásunk, a keresztény civilizáció védelme, és ezt rögzítették Magyarország Alaptörvényében is. Rámutatott, hogy Magyarországon az állam és egyház egymástól elválasztva működik. Az egyházak közhatalmi funkciót nem gyakorolnak, az állam pedig nem avatkozik szakrális kérdésekbe.

Az állam és egyház elválasztása ugyanakkor nem jelentheti az egyház és a társadalom szétválasztását. Egyszerre vagyunk tagjai az egyházunknak és polgárai a magyar hazának. A járható út a kettő harmonikus együttműködése az egész társadalom javára

– mondta.

A magyar egyházpolitikai modell lényege az állam és egyház együttműködése a társadalom egészének javára – fejtette ki, hozzátéve, hogy az állam és az egyház kapcsolatában alá-fölé rendelés nem fogadható el, csak szigorú egymás mellé rendelés, és Magyarországon ez meg is valósul.

Az egyház nem „mozog”

Kitért arra is, hogy az a felfogás, hogy az egyház tartson egyenlő távolságot a különböző politikai felfogásoktól, teljes félreértés, mert nem az egyház „mozog” a pártokhoz képest, hanem fordítva, a pártok az egyházhoz képest, és az egyház annyiban működik együtt, amennyiben az adott párt keresztény értékeket képvisel. A kereszténydemokraták nem azt várják, hogy az egyház közel álljon hozzájuk, hanem ők vállalják, hogy igyekeznek képviselni az egyház társadalmi tanítását, ezáltal közel állnak az egyházhoz – mutatott rá Semjén Zsolt.

Szerinte ha kétségbe lehet vonni az egyház társadalmi tanítását, akkor a keresztény értékeket képviselő politikai pártnak nincs közéleti legitimitása. Ha pedig őket ki lehet szorítani, akkor nincs, aki megjelenítse az egyház társadalmi tanítását, és az egyház visszaszorul a sekrestyébe. Szólt arról is, hogy aki politikai szerepet vállal, a közéletben részt vesz, annak tisztességesnek és hatékonynak kell lennie.

„Ha valaki nem tisztességes, akkor az erkölcsi stiklik nem csupán a pártjának vagy magának okoznak kárt, hanem a kereszténységnek, az evangélium hirdetésének is.”

Megjegyezte ugyanakkor, ha valakit támadnak, nem feltétlenül azt jelenti, hogy nem tisztességes, hanem azt, hogy olyan hatékonyan képviseli a keresztény értékeket és érdekeket, hogy érdemes őt támadnia az egyházellenes erőknek. 

Keresztényüldözés

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a kereszténység, mint az egész kontinens közös öröksége az elmúlt két évezredben, iránymutató számunkra. 

Az emberek egy része nem vesz tudomást a keresztényekről, vagy egyenesen ellenük van

– tette hozzá, és kitért a keresztények üldöztetésére, az eltüntetett köztéri keresztekre Nyugat-Európa-szerte. Hangsúlyozta, ha a keresztények, a keresztény értelmiségiek nem lennének, a világ végképp utat veszítene. Olyan világ jönne, ahol minden megengedett, ahol nincs morális iránytű, elmosódik a határ jó és rossz között.

Azok az alapértékek, amelyek egykor naggyá tették Európát, mára kiveszőben vannak, a család, a nemzet, a kereszténység emlegetése szinte szitokszónak számít. Kitért arra is, hogy Magyarország ebben a viharban állja a sarat, és mint azt tette századokon keresztül, ma is védi a keresztény értékeket, a klasszikus európai életmódot, kultúrát. Számukra a család mindennek az alapegysége, enélkül nincsenek erős közösségek, együttműködő nemzetek sem – mondta Jakab István.

Zachar Péter Krisztián, a KÉSZ társelnöke a szervezet elmúlt 35 évét tekintette át, kiemelve, hogy az alapító atyák üzenete 35 év után is világos, élénken él, és a küldetésük, a keresztény közösség építése azóta sem változott.