A DK egyházon belüli vizsgálóbizottságot javasol a gyerekek elleni szexuális bűncselekmények kivizsgálására
A Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja, hogy egyházi és független, civil szakértőkből álló vizsgálóbizottságok jöjjenek létre azon egyházakon belül, ahol gyerekekkel foglalkoznak – jelentette be az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese, alelnöke vasárnap.
Vadai Ágnes a DK Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: rendszeresek azok a híradások, amelyek arról szólnak, hogy felfüggesztettek egy katolikus papot és eljárást indítottak ellene, mert szexuálisan zaklatta a gyerekeket. Hozzátette, hogy a szülők aggódnak a gyermekek biztonságáért.
A politikus szerint a katolikus egyházban „nem lehet tovább tűrni” a pedofil botrányokat, azokat nem „tussolhatják el”. Azt mondta, hogy az ügyeket évekre, évtizedekre visszamenőleg kell kivizsgálni.
A Magyar Katolikus Egyháznak választ kell adnia, hogy a gyerekek és az áldozatok oldalán, vagy a szexuális ragadozók, a bűnelkövetők, a szörnyetegek oldalára áll-e – hangoztatta Vadai Ágnes. Mint mondta, ezért hozott egy levelet az egyháznak, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia postládájába dobott be. A választól függ a párt következő lépése és az egyház megítélése is – tette hozzá.
Ebben a cikkben szexuális visszaélés a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.