Orbán Viktor bejelentkezett az árvíz mellől: Most jön a neheze, de meg fogjuk csinálni

2024.09.15. 17:21 Módosítva: 2024.09.15. 17:29
Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán egy videóban jelentkezett be, amelyben elmondta, hogy az árvízhelyzet kapcsán három kritikus szakasz van Magyarországon.

Nehéz lesz, de meg fogjuk csinálni – mondta a miniszterelnök a kialakuló árvízhelyzet megoldásával kapcsolatban vasárnap a Facebook-oldalán közzétett videóban.

Budapest, Római-part, ahol most állok, egy nap múlva már járhatatlan terület lesz. A várható, érkező nagy víztömeg holnapra már a fejem magasságában áll, rá egy-két napra pedig két méterrel följebb

– jelentette be a miniszterelnök, aki már korábban is posztolt egy fotót a helyszínről. 

Hozzátette, hogy a vízügyesek tele vannak önbizalommal, és magabiztosak, mert úgy gondolják, hogy a legmagasabb árszint sem haladja meg az eddig mért legmagasabbat. „Mint mondták, ahogy az eddigi legmagasabb árszinttel meg tudtunk birkózni, akkor az annál alacsonyabbal is így lesz.”

Három kritikus szakasz van

Orbán Viktor beszámolója alapján három kritikus szakasz van Magyarországon.

Az egyik a Szigetköz, a másik a Dunakanyar, a harmadik pedig maga Budapest.

„A műszaki összekötő tiszteket már kirendeltük, ők a munkahelyükön vannak, ők lesznek azok, akik segítenek az önkénteseknek, hogy ne káosz alakuljon ki, hanem értelmes módon rendeződjön össze a sok jóakarat, amivel az emberek segíteni fognak a védekezésben” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy minden szükséges technikai és pénzügyi eszköz rendelkezésre áll.

„Pintér Sándor felügyeli a katasztrófavédelmet, tehát ő áll a védekezés csúcsán, és biztos vagyok benne, hogy mint eddig minden árvíz esetében, most is jól fogja irányítani a munkát, és hát itt van mögötte a kormány, szükség esetén pedig maga a miniszterelnök is. Nehéz lesz, de meg fogjuk csinálni” – zárta a videóját Orbán Viktor.

Az árvízhelyzetről az Indexen folyamatosan frissülő, percről percre tudósításunkban is beszámolunk, amelyet itt követhet