Gyanús szerződéseket találtak a Magyar Péter által vezetett Diákhitel Központnál

2024.09.20. 14:55 Módosítva: 2024.09.20. 15:01
A Szabad Európa több olyan céget is talált, amelyek az utóbbi években csak és kizárólag a Magyar Péter által vezetett Diákhitel Központtól kaptak jelentősebb megbízásokat. A portál szerint mindez felveti a visszaélések gyanúját, ráadásul ugyanazok a szereplők most a Tisza Párt közelében is megtalálhatóak.

Magyar Pétert már az előző héten kritizálta Hadházy Ákos amiatt, hogy a vezetése alatt gyanús szerződések keletkeztek a Diákhitel Központnál. A két politikus közt a Facebookon bontakozott ki vita akkor. 

Most a Szabad Európa járt utána annak, hogy milyen cégekkel szerződött Magyar Péter vezetése alatt az intézmény. Mint írták,

az egyik cégnek, a Troia Média Kft.-nek az egyetlen bevételi forrása 2022-ben az volt, hogy leszerződtek a Diákhitel Központtal – és ennek a cégnek a tulajdonosa még mindig a Tisza párt környékén tevékenykedik. 

A Troia Kft. tulajdonosa, Trentin Balázs ugyanis jelenleg a Tisza Pártnak dolgozik. A Szabad Európához eljutott információk alapján tavasszal és nyáron több alkalommal adott instrukciót a Tisza Párt aktivistáinak, támogatóinak egy zárt Facebook-csoportban, az utcai kitelepüléssel vagy a párt kampányvideóinak megosztásával kapcsolatban.

Mint a portál írta, Trentin Balázs cégének 2022. előtt nem volt túl sok bevétele, egészen addig, amíg le nem szerződtek a Diákhitel Központtal, és a 2022-es év után megint veszteséges lett a vállalat. A portál szerint a szóban forgó szerződés tárgya a diákhitelek „valószínűsíthető hatása a nemzetgazdaságra”, valamint egy előrejelzés volt „a hallgatói hiteltermékek várható gazdasági hatásairól”. 

Egy másik gyanús vállalatot is találtak 

Mint a Szabad Európa írta, a Troia Kft.-hez hasonlóan a Magyar Péterrel kötött szerződés volt az utolsó komolyabb bevétele az AC Humán Kft.-nek is. Velük azért szerződött a Diákhitel Központ 2020. december 15-én, mert 2021-re hiteltermékprofil-bővítést terveztek, ez pedig a dolgozók létszámának emelkedésével járt, és külső szakértőre volt szükség „az új munkatársak toborzására, kiválasztására, majd betanításukra és szervezetbe integrálásukra”.

Ez a vállalat nettó 14,7 millió forintra (bruttó 18,66 millióra) szerződött a Diákhitel Központtal 2020. december 15-én, és a cég működésének utolsó éveiben itt is ez volt az egyetlen jelentősebb bevétel. A megbízás értelmében a társaságnak egy „vezetői és munkatársi kompetenciamodellt” kellett kidolgoznia december 31-ig, illetve 2021. január 31-ig workshopokat tartania a központ munkatársainak.

Rajtuk kívül a Varius Consulting Kft. is leszerződött a Magyar Péter vezette Diákhitel Központtal 2019-ben, méghozzá 46,78 millió forint értékben. Az ő feladatuk a Diákhitel Központ Zrt. hitelnyújtási tevékenységének mint alaptevékenységnek az újragondolása volt egy üzletfejlesztésistratégia- és akcióterv-tanulmány keretein belül. (Azonban ennek a cégnek egyébként a Diákhitel Központtól függetlenül is volt számos egyéb megrendelése 2019-ben és az azt megelőző években – igaz, hogy 2021-re már nem ment jól a szekerük, ezért megszűntek.)

Ezentúl Magyar Péter szerződött a Mestint Kft.-vel is, amelynek tulajdonosa Bozsonyi Károly, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója. A Neumann János Egyetem stratégiai rektorhelyettese a kormánymédiában is aktív, 2021 tavaszán például az Origo közölte a cikkét Félrevihet a COVID-halálozás statisztikája címmel a magas magyar halálozási mutatókkal kapcsolatban. De a First Voice Kft.-vel is „érdekes szerződéseket kötött” Magyar Péter Diákhitel Központja a Szabad Európa szerint, ugyanis tőlük 2 gyorsfelmérést rendeltek a diákhitelekkel kapcsolatban, darabját 12–14 millió forintért.

A portál kereste Magyar Pétert és a Tisza Pártot is a szerződésekkel kapcsolatban, de nem kaptak választ. A Szabad Európa mindemellett azt is megjegyezte, hogy „Magyar Péter távozása óta is kötnek érdekes szerződéseket a Diákhitel Központban”. A BPP Best Practice nevű vállalat 2023 májusában például pályáztatásra szerződött a Diákhitel Központtal két évre, hetvenmillió forint értékben. A vállalat vezetője és fő tulajdonosa Pete Judit, akiről a 24.hu korábban azt írta, hogy Nagy Márton testvéréhez köthető, és a miniszter később a Közbeszerzési Hatóság keretében működő tanács tagjának delegálta őt (ami szerintük felvetheti az összeférhetetlenség gyanúját).

Hadházy Ákos ismét posztolt, Magyar Péter máshogy látja 

Hadházy Ákos a Szabad Európa cikkére reagálva azt írta a Facebookon: „Ezek fölött a szerződések fölött lehet szemet hunyni, biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan tesznek így, és megértem őket is, hiszen legitim dilemma ez. Egyvalamit viszont nem szabadna tenni, mert azt már láttuk, hogy hová vezet: félrenézni akkor, ha a saját oldalunkon kérdések merülnek fel. ELnézni, megbocsátani: lehet. Elhallgatni és diszkréten FÉLREnézni viszont több, mint bűn: hiba lenne. Ezt csinálta ugyanis a rendszerváltás óta minden politikai oldal, és ez vitte az országot ebbe az egészen valószínűtlenül mély válságba.” 

„Amikor annak örülünk, hogy a mérések szerint ISMÉT megközelítette az ellenzék a Fideszt, arra is emlékezzünk, hogy volt már ilyen, pl. 2021 őszén. Aztán az eredményt tudjuk. Akkor is elmondtam, most sem tehetek mást: ahhoz, hogy azt a »csupán« néhány százezer szavazót valóban »átállítsuk«, egyrészt leginkább szét kellene vernünk a propagandagépezetet. Másrészt ha ezt nem is merjük/tudjuk megtenni, legalább nem csak szépen beszélni kell róla, hanem meg is kell mutatnunk, hogy ezen az oldalon nem lesznek »félrenézések«. A legszebb beszédek, a legjobb kommunikáció is kevés lesz akkor, ha az a bizonyos néhány százezer szavazó úgy gondolja, hogy »amazok« ugyanúgy mindent el fognak sikálni saját ügyeikben, mint a »mostaniak«” – fogalmazott a politikus, majd megjegyezte: 

Az utóbbi hónapokban – de az elmúlt években is – nagyon sokszor hallottam, hogy az »ördöggel is össze kell fogni Orbán legyőzéséhez«. Természetesen Magyar Péter nem ördög, bár a szerződéseiről szóló posztomhoz írt kommentje meglepő és elszomorító volt. Nem is feltétlenül csak azért, mert a jelek szerint semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy 15 milliókat dobált furcsa tanulmányokra minimum furcsa cégeknek. Hanem leginkább azért, mert a kommentben ismét nyilvánvalóvá tette, hogy ő a Fidesz által diktált játékszabályok között akarja legyőzni a Fideszt, és ezzel azt is, hogy a következő másfél évben nem tervez tenni ezeknek a játékszabályoknak a megváltoztatásáért.

„Viszont ahogyan eddig is elmondtam, ha meggondolja magát (volt már ilyen eset), akkor én ott leszek. És mivel természetesen az ellenzék fontos részének tartom, ugyanúgy kész vagyok együttműködni vele, mint ahogyan együttműködtem olyan korábbi ellenzéki pártokkal is, ahol szintén voltak olyan dolgok is, ahol nem lehetett félrenézni. De ahogyan ott sem lehetett félrenézni, itt sem tehetem” – fogalmazott Hadházy.

Magyar Péter mindeközben azt írta Hadházynak: „A sejtetés és más felesleges besározása káros dolog, főleg, ha egy konkurens ellenzéki pártról van szó, amely – szemben önökkel – 14 év után először valóban képes legyőzni a maffiakormányt, és nem csak arról beszél (mint például ön), hogy ilyen szabályok mellett mit miért nem lehet. Képviselő úr, ne Fb-posztokat írogasson, hanem tegyen feljelentést, ha ön szerint valami jogszabályokba ütközik. Nekem tiszta a lelkiismeretem.”

Hadházy Ákos erre úgy válaszolt: „Ha Ön úgy gondolja, hogy egy büntetőeljárás a megfelelő módszer ezek kivizsgálására, és a nyitva maradt kérdésekre nem kíván nekem válaszolni, akkor természetesen megteszem a feljelentést, ahogy megtettem Tóth Csaba, Horváth Csaba, Gajda Péter és Czeglédi Gergő ügyében is (valószínűleg a sor folytatódik majd még, és lesz DK-s szereplő is a listán).”