A Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke napirendre venné a robbanó csipogók ügyét
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Farkas Örsöt a politikus arra kérte, hogy az általa vezetett bizottság szeptember 26-ra összehívott, soron következő, tehát nem rendkívüli ülésén a Libanonban felrobbantott személyi hívókkal kapcsolatosan is adjanak tájékoztatást. Ismertette az államtitkárral azokat a kérdéseket is, amelyekre válaszokat szeretne kapni − írta Sas Zoltán a Facebook-on.
Kérte arra is, hogy a polgári titkosszolgálatok már a nemzetbiztonsági bizottsági ülésre készítsék el a válaszaikat; hogy ne vesztegessék az időt azzal, hogy esetlegesen újabb dolgoknak kelljen utánajárni.
Határozottan kértem azt is, hogy már a bizottsági tájékoztatás során konkrét információkat kapjak arról is, hogy az általuk elmondottakból melyek azok a tények, amelyeket később a nyilvánosság is megismerhet. Államtitkár úr mindezekre ígéretet tett
− fogalmazott.
„Én pedig azt ígérem, hogy a kapott információkat megosztom Önökkel. Hiszem, hogy ebben az ügyben is mindenkinek tisztán kell látnia, mert ez Magyarország érdeke!” − írta a politikus.
Mint azt megírtuk, az Izraellel hadakozó libanoni militáns csoport, a Hezbollah több tucat tagja is súlyosan megsebesült, miután egymás után robbantak fel a kommunikációra használt személyhívóik, csipogóik. A jelentések szerint csaknem 150 ember sérülhetett meg Libanon különböző részein, amit a Hezbollah egyik tisztviselője meg is erősített a hírügynökségeknek. Izrael egyelőre nem kommentálta a dolgot, de a jelentések szerint ez a Hezbollah elmúlt egy évének legnagyobb biztonsági rését jelentheti.
A történet meglepő fordulata, hogy miután kiderült, a tajvani Gold Apollo vállalat gyárthatta azokat a személyi hívókat, amelyekből több ezer robbant fel egyszerre Libanonban és Szíriában, sajtótájékoztatót tartott a Gold Apollo vezetése. A vállalat elnöke, Hszu Csing-kuang azt mondta, nem ők gyártották a Hezbollah fegyveresei által használt AR-924-es személyi hívókat, noha néhány maradványon ott volt a céges matrica, hanem egy európai, nevezetesen budapesti székhelyű vállalkozás.