A vízügyi szóvivő az Indexnek elárulta, mikorra érhet véget teljesen a tetőzés
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az Indexnek elmondta, hogy áll az árvíz elleni védekezés az OVF részéről.
Mint mondta, a Szigetközben már felgyorsult az apadás, ugyanis nincs utánpótlása a víznek, úgyhogy ahol az állami védvonalakon úgy ítélik meg, a töltéserősítéseket már elkezdhetik visszabontani. Hozzátette: a 24 órás figyelőszolgálat továbbra is figyelemmel kíséri a történéseket, ahogy teszik ezt a Dunakanyarban is.
Az önkormányzatok majd azokat homokzsákokat kezdhetik el bontani – és ahhoz keresnek segítséget –, amelyeket egyáltalán nem ért víz. Amiket ért víz, és bármilyen jelenséggel kapcsolatba kerültek, vagy jellemzően előfordulnak ott jelenségek, azokat még nem bonthatják vissza
– közölte a szóvivő.
Elmondta azt is, hogy Budapesten 50 centimétert csökkent a vízállás, a tetőzésekről pedig azt mondta, hogy szombat hajnal óta lefelé halad az árhullám, jelenleg Paksot is elhagyta már.
A hétfőn a tetőzést Baján várják, kedden pedig Mohácsra érkezik majd meg a víztömeg, a tetőzésektől pedig szerdán búcsúzhatunk el.
Arra a kérdésünkre, hogy mikorra várható az árvíz tényleges vége, elmondta, hogy a másodfokú készültség nagy valószínűséggel a jövő hét második felére várható. Azonban azt, hogy teljes mértékben mikorra szűnhet meg az árvízhelyzet, Siklós Gabriella még nem tudta megmondani.
Mindenhol apadni fog kedd után, a hétvége felé pedig már a fokozatból is kimegyünk. Ez sok helyen már semmilyen problémát nem jelent, azonban lesz olyan település, ahol még azért figyelni fognak a vízügyesek.
Nem valószínű, hogy a védműveket elkezdik visszabontani. Szerdától a vízügyeseket is haza fogják vezényelni, és amikor már a másodfok sincsen érvényben, akkor a 24 órás szolgálatra sem lesz szükség, így fokozatosan mindenkit hazavezényelhetnek
– tette hozzá Siklós Gabriella.
Az árvízhelyzetről az Indexen is beszámolunk folyamatosan frissülő, percről percre tudósításunkban, amelyet itt követhet nyomon. Időjárás-előrejelzésünket a https://index.hu/idojaras oldalon kísérheti figyelemmel.