Lázár János népszavazás ellenében is megvédené a kiemelt beruházásokat

2024.09.23. 12:00
Az LMP népszavazást tartana a magyar építészetről szóló törvény kiemelt beruházásokra vonatkozó szabályairól, Lázár János szerint azonban a jelenlegi szabályok megtartása hazánk stratégiai érdeke, és ígéretet tett, hogy a kormány mindent megtesz a jelenlegi állapot fenntartása érdekében. Az LMP szerint felháborító a tárcavezető cinizmusa, ráadásul Lázár János semmit sem ért a kormány téves gazdaságpolitikájából.

Az LMP népszavazást kezdeményezett a magyar építészetről szóló törvény kiemelt beruházásokra vonatkozó szabályairól. Az Építési és Közlekedési Minisztérium alkotmányossági panaszt nyújtott be, azonban az Alkotmánybíróság visszautasította azt, így az LMP megkezdhette az aláírásgyűjtést. Lázár János szerint azonban a magyar építészetről szóló törvény kiemelt beruházásokra vonatkozó szabályainak megtartása Magyarország stratégiai érdeke, ennélfogva a kiemelt eljárásrend alkalmazása olyan lehetőség, amelyről Magyarország nem mondhat le – mondta el a tárcavezető a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

A miniszter szerint Magyarország az elmúlt időszakban képessé vált más környékbeli országokkal versenyre kelve külföldi gazdasági szereplőket hatékonyan megszólítani annak érdekében, hogy befektetéseik célpontjául Magyarországot válasszák.

Nem elég külföldi befektetéseket vonzani, azokat meg is kell tartanunk. Ilyen eszköz az egyes beruházások kiemeltté nyilvánításának lehetősége, amely egyfajta szabályozott gyorsítósávot jelenthet olyan befektetők számára, akik munkahelyeket teremtenek és előrelendítik az ország gazdaságát

– jelentette ki Lázár János.

Emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés csaknem egy éve már pontosította és szigorította a kiemelt beruházásokra vonatkozó szabályrendszert annak érdekében, hogy tovább csökkentse a kiemeltté nyilvánítás lehetőségében rejlő elvi kockázatokat. Ezt követően a közvetlen közcélt szolgáló beruházások (például katonai, nemzetbiztonsági, katasztrófavédelmi, oktatási, kulturális, egészségügyi, szociális, valamint egyházi vagy nemzetiségi célú fejlesztések) mellett csak olyan magánberuházások nyilváníthatók kiemelt beruházássá, amelyek

  • nemzetgazdasági szempontból stratégiai fontosságúak;
  • legalább százmilliárd forint költségigényűek és legalább száz új munkahely megteremtését biztosítják;
  • ipari park, logisztikai park területén valósulnak meg.

Lázár János szerint az új szabályozás jelentős korlátozásokat hoz a korábbiakhoz képest, így nemzetgazdasági érdekeink előmozdítása mellett sem engedi a befektetői magánérdekek érvényesülését a helyben élő magánszemélyek kárára. Elmondása szerint a kormány elkötelezett az Országgyűlés által megteremtett új keretrendszer fenntartása mellett, ezért minden jogi lehetőséget megvizsgál annak érdekében, hogy az LMP népszavazási kezdeményezése ne lehetetleníthesse el „az emberek érdekét szolgáló, jelentős hozzáadott értéket képviselő” infrastrukturális fejlesztések megvalósulását.

LMP: Felháborító Lázár János cinizmusa

Nem sokkal az interjú megjelenése után az LMP reagált Lázár János szavaira. Közleményükben arról írtak, hogy felháborítónak tartják a miniszter cinizmusát a kiemelt beruházásokról szóló népszavazásával kapcsolatban. Az LMP szerint ezen túl a miniszter annak is hangot adott, hogy semmit nem ért abból a téves gazdaságpolitikából, amit a kormány Magyarországra erőltet.

Lázár János ma megjelent interjújában elmondta, hogy Magyarország stratégiai érdeke, hogy megmaradjanak a kiemelt beruházásokra vonatkozó jelenlegi szabályok. Az LMP szerint pedig a magyar emberek alapvető joga és érdeke, hogy saját maguk dönthessenek az életüket befolyásoló legfontosabb döntésekről

– olvasható a közleményben.

Az LMP szerint Lázár Jánosnak nem okoz gondot, hogy az emberek megkérdezése nélkül döntsenek beruházásokról, még akkor sem, ha a helyiek tiltakoznak, és akkor sem, ha ez gazdasági zsákutca. Szerintük mindezt azért teszik, hogy „a jórészt távol-keleti multik bezsebeljék a hasznot, elmérgezzék a levegőt, elvegyék értékes termőföldjeinket és elhasználják vízkincsünket, miközben az összes hasznot bezsebeljék”.

Emlékeztettek, hogy Lázár János egyszer már megakadályozta a népakaratot, amikor trükközve átemelte a kiemelt beruházási törvényt az építészeti törvénybe, ezzel akadályozva meg a korábbi népszavazást.

Lázár János fél, mert pontosan tudja, hogy a magyar emberek döntő többsége elutasítja azt a fideszes gyakorlatot, amivel kiárusítják hazánkat. Az LMP felszólítja Lázár Jánost, tisztelje annyira a magyarokat, hogy képesek eldönteni, milyen országban akarnak élni

– hangsúlyozta a párt.