Orbán Viktor: Másfél-két nap, és az ország fellélegezhet
További Belföld cikkek
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik részvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
- Ellepi a karácsonyi vásárokat a TEK a magdeburgi támadás után
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
Orbán Viktor, ahogyan az elmúlt napokban, úgy hétfőn is Árvízinfó címmel tartott sajtótájékoztatót, miután az árvízvédelmi operatív törzzsel egyeztetett.
A sajtótájékoztató elején Orbán Viktor elmondta, hogy most már az árvíz vége felé járunk és továbbra sem jeleztek az időjósok előre csapadékot, ami segíti a védekezést.
Hangsúlyozta, hogy délben tetőzik a víz Bajánál, ezért ott harmadfokú készültségi szintet rendeltek el. A kormányfő elmondta azt is, hogy az apadás gyorsabb ütemben zajlik a felsőbb szakaszokon, mint ahogyan arra számítottak. Budapestnél például már 74 centiméteres apadásnál jár a vízszint.
Orbán Viktor közölte, hogy vasárnap már csak 706 kilométeren kellett védekezni, és már 223 kilométerrel csökkent a harmadfokú készültségi szakasz.
A nyomás csak enyhült, nem szűnt meg
– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a lehető legoptimistábban tekinthetünk a következő napok elé.
Orbán Viktor néhány bonyolult helyzetről is beszámolt
A kormányfő jó hírként közölte, hogy a Batthyány téri metrót vissza tudják adni az utasforgalomnak. Bátánál a bekötőúton ugyan a víz átbukott az ideiglenes védművön, de ott sincs baj az ideiglenes védelmi műveknek köszönhetően – közölte.
„Baja bonyolult helyzet” – festette le a helyzetet, hozzátéve, hogy 2750 méteres az ideiglenes védmű, de ott egyébként is mindig jelentős összefogás figyelhető meg.
A miniszterelnök beszámolt arról is, hogy van egy „fáradtolaj-elfolyási kihívásuk” Dunaújvárosban a Szalki-szigetnél, de sikerült lokalizálni, holnap el is távolítják. Hozzátette még, hogy egy illegális hulladéklerakó problémáról is kénytelen beszámolni Csepelen: de szerencsére ott sem kerül szemét a Dunába, a víz levonultával fel kell számolni, annyi a probléma, hogy az eljárás alá vont személy éppen börtönben van.
Ki kell tartanunk, másfél-két nap, és az ország fellélegezhet
– tájékoztatott.
Elmondta azt is, hogy kedden már Müller Cecília ad tájékoztatást, mert közegészségügyi információk lesznek napirendi ponton.
„A fecsegés nekem nem kenyerem”
Orbán Viktor migrációt érintő újságírói kérdésre elmondta, hogy „a migrációs bírságot már beszedték a Magyarországon működő cégektől, bevételnövelő jogszabályok által. A Magyarországra vonatkozó büntetés fedezetét nem a magyar emberek fogják előteremteni” – mondta el az ATV kérdésére válaszolva Orbán Viktor.
Arról is beszélt a kormányfő, hogy a környezetvédelmi hatóságok vezetői megnyugtató választ adtak az illegális szemétlerakókról és az árvíz elvonulásáról. „Az ilyen telepeket az állam eltakarítja, a számlát pedig benyújtja” – tette hozzá.
Orbán Viktor az RTL Híradó kérdésére válaszolva elmondta, hogy kérdezni tőle mindig lehet.
A fecsegés nekem nem kenyerem
– mondta, hozzáfűzve, hogy a hozzá intézett kérdések állandó helye a parlament.
Szabó Gyula, az Index munkatársának kérdésére válaszolva a miniszterelnök elmondta, hogy az eredmény minősít az árvíz kapcsán, leegyszerűsítve: Magyarország Dunai árvíz 1:0 ide, ezt megnyertük – közölte. Hozzátette, hogy nincs oka, hogy bárkivel szemben kritikát fogalmazzon meg az árvízvédelmi intézkedések kapcsán, mert „senki nem alibizte le ezt a munkát”. A vízügyesekkel, mint mondta, össze fogják állítani azt a listát, hogy mely helyeket érdemes állandó vízművekkel ellátni.
Ha túl leszünk az egészen, megünnepeljük a vízügyesekkel és az összes hatósággal a sikert, de még a 95. percben is történhet meglepetés a pályán
– tette hozzá.
Egy hatéves kislány életét mentették meg
Rétvéri Bence parlamenti államtitkár közölte, hogy a munkák továbbra is folynak, főként, mert még mindig vannak megközelíthetetlen útszakaszok.
Nehezebb helyszínként említette a Duna áradása miatt elzárt települést, Kisoroszit, ahol jelenleg 60 fő és két hajó látja el a védekezést. Mint felidézte, az elmúlt 24 órában egy 6 éves kislányt kellett a mentőcsoportnak kihúznia a vízből és kórházba vinniük.
Országszerte összesen 59 helyen vannak jelen a rendvédelem munkatársai – számolt be a politikus.
Az ivóvízellátás kapcsán elmondta, hogy a tiszti főorvosi szolgálat fokozott ellenőrzésre kapcsolt, ahol kell, klóroznak, így visszaállítva az egészséges vízszolgáltatást. Rétvári Bence arról is tájékoztatott, hogy a vízzel érintkező és nem érintkező homokzsákokra vonatkozó protokoll és minden egyéb felvetést is tisztáz majd az operatív törzs munkájához keddtől csatlakozó tiszti főorvos. Ahol bontanak, ott már részletesen tájékoztatták a dolgozókat.
Európa-szerte összesen 28 fő vált az árvíz áldozatává – tájékoztatott a politikus.
A Lajta töltését szétrágta a hód
Ausztriában több mint 1 évig fog tartani a helyreállítás, nekünk pedig Magyarországon, amíg az árhullám le nem vonul a legalsóbb szakaszról is, addig teljes erőbedobással ott kell lennünk.
Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője arról tájékoztatott, hogy a keddi nap lesz az utolsó legmagasabb készültségek napja, jelenleg pedig Mohács és Baja teljes felkészültséggel várják a tetőzést. Elsőfokú készültség alá esik minden más terület, a védművek bontásának felügyelete fontos feladat jelenleg. Hozzátette, hogy a Lajtán még nagy a készültség, hiszen ürül a tározótér. Arra az újságírói kérdésre, hogy az árhullám okozott-e az infrastruktúrában jelentős károkat, elmondta, hogy olyan lényeges kár nem történt, amelyre ne számítottunk volna, ugyanakkor sok fejfájást okoz, hogy a folyó töltését több helyen szétrágta a hód, így ennek jelentős lesz a helyreállítási költsége.
Vitályos Eszter kormányszóvivő elmondta, hogy példaértékű volt az összefogás Magyarországon, felidézte, hogy hamar megjelentek a szakemberek, és a civilek ilyen összefogással óvták meg például a 11-es fűutat a lezárástól. Nem győznek hálálkodni – fogalmazott.
Rétvári Bence arról is tájékoztatott, hogy a települések tudják, hogy időnként a Duna kiárad, ezért már azokkal a fényképekkel mentek ki a hatóságok kollégái, amelyeken rögzítették a 2013-as állapotokat. Szak- és terepismeretekkel rendelkező emberek voltak kint, ezért ment olajozottan a munka.
Minden nézeteltérés eltűnt, jó szakmai alapok voltak, mindenki tette a dolgát
– idézte fel a munkálatokat.
Külön gratulált a nagymarosiaknak, mert mint említette, csak ott van az egész világon olyan védmű, amelyet a helyiek építettek, és amelynek 2 éve volt egy szárazpróbája is önkéntesekkel.
Csuhaj Ildikó, az ATV újságírójának felvetésére, miszerint Magyar Péter állítja, nem ismerik pontosan az önkéntesek számát, Vitályos Eszter ismertette: két csoportja van az önkénteseknek. Egyik, amelyet hivatalos intézet vagy szervezet gyűjt és irányít a megfelelő helyre, másfelől vannak azok, akikről nehéz bármiféle regisztrációt vezetni, mert nem jelentkeznek be hivatalosan, az önkormányzatok, az adatszolgáltatók, és ahány önkormányzat, annyi módszer.
Az árvízhelyzetről az Indexen is beszámolunk folyamatosan frissülő, percről percre tudósításunkban, amelyet itt követhet nyomon. Időjárás-előrejelzésünket a https://index.hu/idojaras oldalon kísérheti figyelemmel.
(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök az árvíz elleni védekezésről tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2024. szeptember 23-án. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)