Déli irányba követtük az árvíz útját, döbbenetes látvány fogadott minket
További Belföld cikkek
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
- 2053-ig minden titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
- Tűz ütött ki egy gödöllői házban és egy soproni lakásban
- Felmondott a Kutyapárt hegyvidéki képviselője a privát munkahelyén a vagyonnyilatkozata miatt
„A Pandúr-sziget és a Petőfi-sziget közötti úton vagyunk, amit félig elöntött már a víz. Baja árvíz elleni védelmét három részre lehet bontani, az egyik a mélyen fekvő, ugyanakkor megvédhető Petőfi-sziget. A város lakossága 33 ezer fő, körülbelül ezer ember dolgozott éjjel-nappal az árvízi védekezésen” – fogalmazott Baján lapunk kérdésére Nyirati Klára.
A városban működik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara, nyolcvan hallgató vett részt a munkálatokban. A tanítóképző diákjai szintén segítettek, ahogy középiskolások, a sportegyesületek tagjai, és a felnőtt lakosság egy része is.
Baján tudják, milyen a Duna
A Petőfi-szigeten körülbelül kétszázezer homokzsákkal erősítették meg a 2013-ban épült gátat, ezzel biztosították a város szabadidőközpontjának védelmét. A Petőfi-szigeten állva azt is megtudtuk, hogy a katasztrófavédelem 150 munkatársa tartózkodik a helyszínen, hajnalban pedig három helyen fedeztek fel buzgárt a gáton, de megoldották a problémát.
A városvezető azzal folytatta, hogy a Pandúr-sziget nagyvízi meder, korábban árvízvédelmi területnek hívták, amelynek alapvetően az volt a célja, hogy amikor megemelkedik a vízszint, oda áradjon ki a folyó, ezzel védve a többi lakott területet.
„Aki ide költözött, az tudta, hogy mit vállal. A Pandúr-szigetre évszázadokkal ezelőtt, a török hódoltság idején költöztek emberek. Két község jött létre, Pandúr és Kákony, ezeket folyamatosan elöntötte a Duna, ezért az 1700-as évek végén és az 1800-as évek elején a kalocsai érsek úgy döntött, hogy kitelepítetti az itt élőket Baja mellé. Istvánmegye volt akkor a település neve, ma már Bajához tartozik Bajaszentistván néven” – vázolta a környék történelmét Nyirati Klára, hozzátéve:
A szép környezet miatt kedvelt hellyé vált a Pandúr-sziget, a kis hétvégi házak mellett a mélyebben fekvő részekre is ingatlanokat kezdtek építeni, de tisztában voltak azzal, hogy árvízi területről van szó, amit 850–900 centiméter körüli vízállásnál, különösen 900 centiméter felett nem lehet megvédeni. Körülbelül egy héttel ezelőtt jeleztük az itt élőknek, hogy ki kell költözniük. Nem kényszeríthettük őket erre, mert nincs elrendelve veszélyhelyzet, viszont mindenkinek, aki igényelte, biztosítottunk szállást. Ezután kikapcsoltattuk az áramot, a gázszolgáltatást, majd átvágtuk a nyári gátat, azért, hogy a víz beömlése szabályozott módon történjen. Ha a Duna átszakítaná a gátat, sokkal nagyobb károkat okozna. Ez a döntés nagy feszültséget keltett a lakókban, mert akkor még nem látták, hogy mekkora lesz a víz. Mi a szakértőkre hagyatkoztunk, tudtuk, hogy 900 centiméter felett lesz a vízszint. Az előrejelzések 950 körüli szintet mutattak, ilyen magasságnál lehetetlen védekezni ezen a területen. Ezt a lakók nehezen fogadták el, napokkal ezelőtt is feszültség volt, ma már nyilván nem, mert látják, hogy valóban 900 centiméter feletti a tetőzés.
Nyirati Klára kritikus területként említette a Dunafürdőt is, ami még mélyebben fekszik. „Őket az idén harmadszorra önti el a víz, szintén nagyvízi mederről van szó. A téli 780 centiméter körüli vízszint is alaposan elárasztotta a területet. Kitelepítés ott sem volt, de igyekeztünk rábeszélni az ott élőket, hogy költözzenek ki, szállást is biztosítottunk nekik” – húzta alá a polgármester.
A városvezető végül kitért a belvárosi szakaszra, ahol a Duna mellett a Sugovica is folyik. A Halászparton több vendéglátóipari egység van, 2013-ban ezeket védeni kellett, a homokzsákokat idén is bekészítették, de „csak” az éttermek előtti utat öntötte el a víz. A töltést és a mélyen fekvő sétányokat a lakosság biztonsága érdekében lezárták.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság bajai vízmércéje szerint hétfőn este 925 centiméteren tetőzhetett a vízszint, azóta apadás figyelhető meg, kedd délelőtt 10 órára 919 centiméterig csökkent az áradás.
„A Halászpartról néhány nap alatt visszahúzódik a víz, először ott lehet kezdeni a takarítást. A Dunafürdő lehet az utolsó, az áramot azokban az ingatlanokban kapcsolhatják vissza utoljára. A Pandúr-sziget valahol a kettő között van, 900 centiméterig tartja a vizet, az elszivárgás itt lehet a leglassabb. A Duna-parti részen viszonylag széles homoksáv van, az hamarabb kiszáradhat. Bizonyos részeken tehát napokon belül elkezdhetjük a helyreállítást, máshol ez elhúzódó folyamat lesz. Olyan problémával viszont nem küzdünk, hogy szemétlerakóhelyet árasztott volna el a Duna” – hangsúlyozta Nyirati Klára.
Orbán Viktor miniszterelnök is hétfőn érkezett Bajára. A kormány hivatalos Facebook-oldalán még aznap bejelentették: „Baján ideiglenes védmű helyett mobilgátat fogunk a következő egy-két évben fölépíteni.”
„A házon belül körülbelül egy méteren áll a víz”
Hétfőn meglátogattuk a Bács-Kiskun vármegyei város Dunafürdő nevű részét is, ahol a víz elöntötte a házakat. A lezárt útszakasz bejáratából gyakorlatilag csónakkikötő lett, az egyik ladikon volt lehetőségünk megközelíteni a vízben álló ingatlanokat.
A házon belül körülbelül egy méteren áll a víz, máshol az emeletig ér, de van itt egy ingatlan, ahova nem tört be az áradás
– árulta el lapunk kérdésére az egyik ingatlantulajdonos, aki jelenleg csak csónakkal tud eljutni a házához. Beszélgetésünk perceiben érkezett az utcába egy hölgy is, aki csónak segítségével vitte ki a kutyáját sétáltatni az elárasztott területről.
Eltűnt a focipálya
Bajai túránk után következő állomásunk a várostól körülbelül tizenöt percnyi autózásra található Szeremle volt.
A község önkormányzata már csütörtökön közzétette felhívását: „Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Dunán indult árhullám miatt – térségünkben a tetőzés 2024. szeptember 24-re valószínűsíthető, 959 (+/-24) centiméteres vízállással – szükségessé vált a védművek megfigyelése és ellenőrzése.”
A település vezetése ezért éjjel-nappal működő készenléti megfigyelőszolgálatra várta önkéntesek jelentkezését. Szeremlén hétfő délután jártunk, a község sportpályáját elárasztotta a víz, a futballkapuknak körülbelül a fele látszik ki az áradásból.
(Borítókép: Tövissi Bence / Index)