Filmbe illő jelenetek Vecsésen: TEK-esek és rendőrautók lepték el az egyik utcát
Az Index értesülései szerint szerda délelőtt Vecsésen, a főúton TEK-járműveket, rendőrségi szállítókat, fekete autókat és több állig felfegyverzett egyenruhás embert láttak.
Egyelőre nem tudni, hogy mi történhetett. Lapunk kereste a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságot. Amint válaszolnak megkeresésünkre, frissítjük cikkünket.
A Vecsésen hallottam nevű nyilvános Facebook-csoportban többen is arról írtak, hogy filmbe illő jelenetek zajlottak le a településen az akciót és a fegyvereseket látva, amiről többen is képeket osztottak meg a közösségi médiában – ezeket ide kattintva lehet elérni.
Egy vecsési lakás tulajdonosa kért rendőri segítséget ma délelőtt, mivel az albérlője agresszíven viselkedett, fenyegetőzött. A kiérkező járőrök elől a lakásba zárkózott, majd késsel a kezében hadonászva ordítozott tovább
– közölte megkeresésünkre Szabóné Berki Bianka rendőrőrnagy a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól.
Hozzátette, hogy a rendőrök a helyszínen a Terrorelhárítási Központ Műveleti Egységének a segítségét kérték, akik a férfit a lakásból kihozták, a mentőszolgálat munkatársai – rendőri kísérettel – kórházba vitték. Személyi sérülés nem történt.