Tarlós István: Magyar Péter miatt javulhat a kormány és a főváros kapcsolata
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani, akár két órával is nőhet a menetidő az M1-es, M3-as és az M5-ös autópályákon
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Tarlós István az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában először azt emelte ki, hogy egész életben Óbudán élt, volt polgármester, majd főpolgármester, nagyon közel áll hozzá a főváros, és emiatt nehéz nem követnie az eseményeket.
A Római-parti árvízvédelmi intézkedésekkel kapcsolatban Tarlós István megjegyezte, hogy a pünkösdfürdői védművet ők fejezték be, és az Aranyhegyi-pataknak a bal parti védművét is ők terveztették meg, valamint elkezdték megépíteni is, de ezt már Karácsony Gergelyék fejezték be.
A volt főpolgármester hozzátette, hogy a Barát-patakkal kapcsolatban is ők tárgyaltak, és kisebb munkákat is elvégeztek, többek közt az Árpád híd budai hídfőnél a tönkrement mellvédfalakat megjavították, és megszüntették a nyitott árvízi kaput is az Erzsébet hídnál. Tarlós István elmondta, hogy nekiálltak a Római-parton a fővédműnek is, amivel kapcsolatban kiemelte, hogy szerinte a mobil gátak kiválóan vizsgáztak többek közt Visegrádon is, de ezt a zöldek ellenezték, és szerinte probléma, hogy ártérnek nevezik a hullámteret, de a partél definícióját is problémásnak nevezte. Mint mondja, soha nem akartak partélen építeni védművet.
leszögezte, hogy most is kiállna a védmű mellett, ami nem épült meg,majd hozzátette, hogy Demszky Gáborék is a parti sávban gondolkoztak, a védműfejlesztést is itt képzelték el.
A volt főpolgármester azzal folytatta, hogy a Római-parton a nyúlgát valamikor 1979-ben elsőrendű védvonal lett, de ez egy ideiglenes védmű, aminek nincs alapja, és a mai napig nincs használatbavételi engedélye. Szerinte amit itt hullámtérnek neveznek, az 110 éve egyfolytában épül be, de az építési hatóság nem szabálytalanul adta ki az építési engedélyeket. Megjegyezte, hogy valamikor el lehetett volna képzelni egy változtatási tilalmat, de ez nem történt meg.
Tarlós István hangsúlyozta, hogy szívügye volt ez a terület, és meg akarta oldalni. Hozzátette, hogy hat szakvélemény is a birtokában van, ami leírja, hogy a parton kell a védművet megépíteni, és szerinte Karácsony Gergely felelős azért, hogy ezt „megfúrták”, ráadásul a főpolgármester ezt az egészet nem tudja szakmailag megítélni.
A Lánchíd felújítása
Rónai Egon elmondta, hogy a kormánynak a Lánchíd felújításához volt egy 6 milliárd forintos ígérete, amit később feltételekhez kötött, majd egy kormányrendelettel az elmúlt héten törölte az összeget. Ezzel kapcsolatban a műsorvezető feltette a kérdést Tarlós Istvánnak, hogy szerinte ez így rendben van-e.
Az egykori főpolgármester elmondta, hogy ha ez valóban igaz lenne ebben a formában, akkor nem lenne rendben, de szerinte nem így történt, sőt ez egy hazugság. Tarlós István kijelentette, hogy nem Karácsony Gergely idejében lett feltételekhez kötve, hanem még az övében, hiszen mint mondta, Orbán Viktor miniszterelnök személyesen neki mondta el, hogy ezt a 6 milliárd forintot akkor fogják megkapni, ha 18 hónapon belül eredeti állapotában átadják a hidat a forgalomnak.
A Karácsony Gergely-féle vezetés sok mindent mondhatott volna, hogy miért húzták el a beruházást, de amit végül mondott, az Tarlós István szerint butaság volt, és arra nincs mentség, hogy miért húzták el másfél évig. Hozzátette, hogy szerinte a kormánnyal való megaállapodás alapján a főváros nem jogosan követelte a 6 milliárd forintot.
A főpolgármester-választás egy bábszínház volt?
Rónai Egon megjegyezte, hogy korábban egy műsorban korábban Tarlós István elárulta, Grundtner Andrásra, a Mi Hazánk képviselőjére adta le a voksát a júniusi főpolgármester-választáson, majd feltette a kérdést, hogy mi volt ennek az oka.
Tarlós István elmondta, hogy eddig egyetlen párt volt, amibe belépett, az az SZDSZ volt, de onnan kilépett, amikor koalíciott kötöttek az MSZP-vel. Nem lépett be a Fideszbe sem, de mint mondta, a kormánypárt az összes szavazatát megkapta a júniusi választásokon is, és ha sorskérdésekben nem változtat politikáján a párt, továbbra is rájuk szavaz.
Visszatérve a főpolgármester-választáson leadott szavazatára, Tarlós István hangsúlyozta, hogy semmi indulata nem volt annak, hogy így döntött, mint mondta, Karácsony Gergelyről azt gondolja, hogy szerinte nem neki találták ki ezt a pozíciót, Vitézy Dávidot pedig főpolgármester-helyettesnek egy bizonyos területen alkalmasnak tartja, de részben a személyisége, részben pedig az egyirányú felkészültsége miatt alkalmatlannak gondolja őt a főpolgármesteri pozícióra. Ezért szavazott a Mi Hazánk jelöltjére.
A kampány
Szentkirályi Alexandra kampányáról elmondta, hogy szerinte a Fidesz budapesti elnöke nem csinálhatott saját kampányt, aminek Tarlós István szerint az lett a következménye, hogy a közvélemény olyan képet alakított ki róla, ami valójában nem ő, a kampány tehét nem az ő személyiségét tükrözte.
A volt főpolgármester azt is elmondta, hogy neki ebben a kampányban valami nem stimmelt, és azt is furcsának találta, hogy Szentkirályi Alexandra egyetlen rossz szót sem szólt Vitézy Dávidról.
Szerinte azért indították el Szentkirályi Alexandrát, hogy gyengítse Karácsony Gergelyt, és megnyissa a teret Vitézy Dávidnak. Bár erre bizonyossága nincs, elmondása szerint nehéz elképzelnie, hogy nem ez történt. Szerinte az elmúlt 5 év után Vitézy Dávidnak simán meg kellett volna nyernie a főpolgármester-választást. Tarlós István hozzátette még, hogy Szentkirályi Alexandra két nappal korábbi visszaléptetése hiba volt, egyrészt az adminisztráció, másrészt az emberek miatt, hiszen ennyi idő alatt nem lehet átgondolni egy ilyen döntést.
A Magyar Péter-jelenség
Tarlós István szerint „hülyeség” az, amit Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke állít, hogy az „óbaoldal” és a Fidesz összejátszik. Szerinte ilyen összefüggés nincs, és ez a kijelentés lehet, hogy jól hangzik, de logikailag és a szigorúan vett tények alapján nem felel meg a valóságnak.
Kitért arra, hogy szerinte a kormánypárti médiának nem úgy kellene kezelni Magyar Pétert, ahogyan azt teszik, többek közt sokadrangú kérdésekben kritizálják, mert az „tévútra viheti a dolgokat”. Ő nem tudna bízni Magyar Péterben a személyes múltja miatt, és szerinte azt sem bizonyította, hogy megvannak benne a képességek egy ország vezetéséhez, és el tudja képzelni, hogy Magyar Péter népszerűsége rohamosan csökkenni fog a jövőben. Úgy gondolja, hogy a kormány és Karácsony Gergely kapcsolata javulni fog, többek közt a Magyar Péter-jelenség miatt.
Ha tetszett az adásunk, és még nem tették volna meg, akkor mindenképpen iratkozzanak fel az Index YouTube-csatornájára, hogy ne maradjanak le a további műsorainkról.