Kövér László odaszólt Orbán Balázsnak: Aki államtitkár, az ne kezdjen okoskodni

2024.09.30. 18:45 Módosítva: 2024.09.30. 19:57
Aki államtitkári pozíciót tölt be, az ne kezdjen el értelmiségi módra viselkedni és okoskodni – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában Orbán Balázsnak, a miniszterelnök politikai igazgatójának pár nappal ezelőtti mondataira reagálva.

„Aki államtitkári pozíciót tölt be, az ne kezdjen el értelmiségi módra viselkedni és okoskodni, mert hibát követ el. Vagy hogyha nem is követ el hibát, de megkeresik azt a lehetőséget, hogy ellene fordítsák azt, amit mondott” – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. A házelnök szerint az értelmiség eltűnt Magyarországon, és így megszűntek az értelmes viták is.

Mint ismert, hatalmas felháborodást keltett Orbán Balázs 1956-os hősökről tett kijelentése. A miniszterelnök politikai igazgatója arról beszélt egy interjúban, hogy: „Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett […].”

Orbán Balázs egyébként közvetlenül a kijelentése után azzal védekezett, hogy félreértették a szavait. Majd egy nappal később elismerte, hibát követett el, és bocsánatot kért azoktól, akiket emiatt megbántott. Később a miniszterelnök is reagált, a legutóbbi Kossuth rádiós interjújában egyértelműen kijelentette, az ilyen kínos témáknál pontosan kell fogalmazni.

Orbán Viktor szerint Orbán Balázs ezt nem tette meg, ez pedig ebben a kontextusban „egy hiba volt”. „Nincs nekem kétségem egyetlen fideszes vezető politikai nézetei felől sem. Én biztos vagyok abban, hogy Orbán Balázs is, ha a történelem úgy fordulna, hogy megint harcolni kell a hazáért, akkor ott lesz velünk a Corvin közben” – mondta a miniszterelnök. 

Nem kell tanácsokat osztogatni

Kövér László egyetért abban Orbán Viktorral, hogy az 1956-os forradalommal kapcsolatos történelmi párhuzam Orbán Balázs részéről hiba volt, de ennél tovább ment:

azt is helyteleníti, hogy a miniszterelnök politikai igazgatója egy másik ország vezetőjének osztogatott tanácsot.

A házelnök szerint Orbán Balázsnak értelmiségi emberként lehet véleménye, ám kormányzati szereplőként nem szerencsés, ha azt kimondja. Megjegyezte azt is, hogy szerinte Dobrev Klára – aki Apró Antal unokája – nem gondolja ugyanazt a forradalomról, mint Orbán Balázs, szerinte vannak különbségek abban, hogy bizonyos politikai szereplők hogyan ítélik meg az ’56-os eseményeket.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Jogállamiságot is vizsgáló holland delegáció érkezett Magyországra

Jogállamiságot is vizsgáló holland delegáció érkezett Magyországra

Felszólították a kormányt, hogy vonják vissza a gyülekezési törvény módosítását.

6 perce

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.

2 órája

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

5 órája

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.

március 20., 09:04

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Címlapon
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják

Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják

A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.

3 órája

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

A családot sokkolta a felfedezés.

március 20., 13:10

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

6 órája

  • Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.

március 20., 06:05

  • Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.

7 órája

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

1 órája