Videón, ahogy feszült vitába keveredett Kövér László és Gyurcsány Ferenc egymással

2024.09.30. 16:33
Erősen indult az Országgyűlés őszi ülésszaka: Orbán Viktor nyitóbeszéde után összecsapott egymással Kövér László és Gyurcsány Ferenc. A házelnök végül elvette a szót a Demokratikus Koalíció elnökétől, a DK frakciója ennek hatására kivonult az ülésteremből.

Orbán Viktor kormányfő nyitóbeszédével kezdődött hétfőn az Országgyűlés őszi ülésszaka, amelyről itt számoltunk be. A miniszterelnöki felszólalásra valamennyi ellenzéki frakció reagált, így tett a Demokratikus Koalíció is.

Gyurcsány Ferenc felszólalásában kifejtette: „Minden árulásnak hosszú története van. Orbán Viktor kormányfő és kormánya árulásának is. Dacára annak, hogy ennek nyílt megvallása az elmúlt napok terméke. Ha keresni kellene a pillanatot, amikor az árulás minden bizonnyal megkezdődött, akkor vissza kell mennünk másfél évtizedet, a 2009 novemberi találkozóra, amikor Magyarország azt megelőzően talán leginkább oroszellenes politikusa, az akkori ellenzék akkori vezetője, Orbán Viktor Szentpéterváron négyszemközt találkozhatott Putyinnal.”

A Demokratikus Koalíció elnöke úgy látja, ezen a találkozón „15 perc elég volt ahhoz, hogy Orbán Viktor úgy érkezzen vissza az országba, mint az egyik leginkább oroszpárti politikus. Vannak, akik hisznek a csodákban, én a földi csodákban kevésbé hiszek. Az elmúlt másfél évtizedben kifejlődött árulásnak az a 15 perc volt a kezdete, amikor kiderült, hogy egy nagyhatalom vezetője valamivel markában tartja a magyar kormányfőt, aki emiatt eladta önmaga becsületét, hazája becsületét, hazája függetlenségét".

Magyarországnak ma áruló kormánya és áruló miniszterelnöke van

– jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Ezen a ponton az ülésvezető Kövér László az alábbi mondatokkal utasította rendre a volt kormányfőt:

Ne gondolja azt, hogy mindent megengedhet magának, rendreutasítom. Magyarország kormányát és miniszterelnökét önnek nincs jogában hazaárulózni. Világosan beszéltem? Minden zagyvaságot összehordhat, kertet, kaput, amit akar, de bizonyos határokon meg kell hogy álljon, nem engedhet meg magának mindent, mint 2006 októberében. Ha ezt nem képes tiszteletben tartani, el fogom öntől venni a szót.

„A házelnök a legrosszabb párttitkárként viselkedik” – kapta vissza a szót Gyurcsány Ferenc, erre Kövér László felszólította, hogy „üljön le”, és elvette a szót a Demokratikus Koalíció elnökétől. A volt miniszterelnök kikapcsolt mikrofonnal is tovább beszélt, többek között kijelentve, hogy „szégyellje magát”. „Higgadjon le” – szólt vissza Kövér László.

Videón az eset:

Kocsis Máté és Orbán Viktor is hozzászólt, a DK kivonult

Gyurcsány Ferenc után Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője volt a következő felszólaló, aki csalódottságának adott hangot: „Csalódott vagyok, mert vártam egy tartalmasabb hozzászólást frakcióvezető úrtól. Eltelt a nyarunk azzal, hogy hallgattunk egy narcisztikus hazudozót, most bejöttünk ide, hallgatunk egy másikat, mikor lesz ennek vége?”

Orbán Viktor is megemlítette a DK-t és annak vezetőjét a viszontválaszában: „Minden ott folytatódik, ahol tavasszal abbamaradt. Szeretnék türelmét kérni a DK vezetője és képviselői számára, értsük meg az idegességet a soraikban, most már a parlamentbe jutásért kell harcolniuk, ilyenkor az ember ideges.”

A Demokratikus Koalíció az eset után közölte, hogy alkotmányellenesnek, a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát korlátozónak tartja Kövér László döntését, ezért a teljes frakció elhagyta a parlamentet, a mai ülésen már nem vesz részt.