Videó: óriási jobbegyenes csattant az autópálya kellős közepén

2024.09.30. 17:10
„Idegeskedés, verekedés, megállás terelésben – tilos és életveszélyes mutatványok! A múltkori sávos táblával verekedés után itt egy újabb gyöngyszem, ahol már puszta kézzel estek egymásnak a sofőrök” – így tett közzé Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. két videót, ahol elképesztő helyzetek alakultak ki egy-egy autópályán.

Az egyik felvételen az látható, hogy egy szürke személyautó és mögötte egy ponyvás kisteherautó érkezik az átterelt szakaszon. A kisteherautó türelmetlenkedik, villog az előtte szabályosan haladó autóra.

Ezt követően a személyautós megállt a terelés közepén, kiszállt, ahogy a mögötte jövők is, és heves vitába kezdtek,

aztán egy erős jobbegyenes is elcsattant.

A másik videóban tettlegességig nem fajult a helyzet, de ott is saját életüket veszélyeztetve álltak meg a terelésben a résztvevők – hívta fel a figyelmet az MKIF, majd aláhúzták, továbbra is arra kérnek mindenkit, hogy tartsa be a KRESZ szabályait.

A Megáll az ész!-sorozatban a múlt héten az M1-es autópályáról mutattak meglepő felvételeket a közutasok.