Különleges üstököst fotóztak Magyarország felett

2024.10.01. 11:55
Tápióbicskénél örökítette meg Majzik Lionel asztrofotós a C/2023 A3 (Tsuchinshan–ATLAS)-üstököst hétfő hajnalban. Az égitest azért is különleges, mivel a számítások alapján korábban soha nem járt még a Naprendszerben.

Majzik Lionel szeptember 30-án 5 óra 38 perckor örökítette meg Tápióbicskén a C/2023 A3 (Tsuchinshan–ATLAS)-üstököst. Az asztrofotós közösségi oldalán jelezte, hogy az időjárás nem volt kegyes, hideg volt, és a nagy sár nehezítette a mozgását a terepen.

Hozzátette, hogy a napfelkelte fényei elnyomták az égitest fényességét. „Binokulárral is nehéz volt megtalálni, szabad szemmel pedig egyáltalán nem volt látható. A körülmények ellenére rendkívül elégedett voltam, hogy összejött ez a nehezített hajnali megfigyelés” – idézte fel Facebook-bejegyzésében Majzik Lionel.

A megörökített égitest azért is különleges, mivel a számítások alapján korábban soha nem járt még a Naprendszerben.

Az asztrofotós arra is kitért, hogy a C/2023 A3 (Tsuchinshan–ATLAS)-üstököst 2023 elején fedezték fel, két egymástól független megfigyelés eredményeként. „Először a kínai Bíbor-hegyi Obszervatórium észlelte 2023. január 9-én, majd az ATLAS (Asteroid Terrestrial-impact Last Alert System) program dél-afrikai távcsöve is megtalálta február 22-én. Az üstökös neve e két felfedezés kombinációjából származik” – ismertette.