Kunhalmi Ágnes beszélt a politikai jövőjéről, de nem hallott a Duna Pártról

PAP 7653
2024.10.02. 09:06
Az MSZP lemondott társelnöke bírálta pártja legutóbbi döntését, továbbá kiemelte: baloldalra és az általa képviselt értékekre mindig szükség lesz, de le kell számolni a megosztottsággal. A nyáron találkozott Magyar Péterrel, a kormány gazdaságpolitikáját tévútnak tartja.

Kunhalmi Ágnes az ATV Egyenes beszéd című műsorában jelentette be, hogy nem indul el az elnöki posztért az MSZP október 19-i tisztújításán, noha ebben sokan támogatnák. A szocialista párt közben elfogadta az új alapszabályát, amely szerint a társelnöki rendszer helyett újra egy elnök fogja vezetni a pártot.

A másik társelnök, Komjáthy Imre szintén az ATV-nek beszélt arról, ő újra indul az MSZP tisztújításán, és két kihívója is jelentkezett: Veres Gábor VIII. kerületi pártelnök, az MSZP médiapolitikusa és Harangozó Gábor, a párt alelnöke, volt európai parlamenti képviselő.

Képviselőként dolgozik tovább

Az ATV-nek Kunhalmi Ágnes azt mondta, hogy a társelnöki rendszer megszüntetését visszalépésnek tartja, szerinte ez nem oldja meg az MSZP előtt álló feladatokat és kihívásokat. Úgy véli, ezt az intézményt megerősíteni kellett volna és nem megszüntetni.

Az Index kérdésére hozzátette, hogy a nők segítésére, nagyobb társadalmi, politikai szerepvállalásának erősítésére megfelelő intézményes kereteket és képzési formákat kell biztosítani Magyarországon. A képviselő megjegyezte, hogy érzi a felelősségét, és ebben maga is szerepet fog vállalni a következő időszakban.

A politikai jövőjéről Kunhalmi Ágnes az Indexnek elmondta: jelenleg marad az MSZP frakciójában, már 2014 óta képviseli a XVIII. kerületet a parlamentben, és a továbbiakban is az egyéni választókerületében kíván dolgozni.

2014-ben 56 szavazattal alulmaradtam a Fidesz jelöltjével és a kamupártokkal szemben, de már az első parlamenti ciklusom során úgy képviseltem a körzetet, mintha megnyertem volna a választást. Valójában akkor és az utána elvégzett munkával fordítottam vissza a Fidesztől a kerületet, ami alapja volt a 2019-es önkormányzati győzelemnek is. 2018-ban már egyéniben sikerült győzni és 2022-ben ezt megismételtem. Nagyon nagy eredményeket értünk el a kerületben, mindent megtettem és teszek ma is azért, hogy a kerületi önkormányzattal közösen biztosítsuk az embereknek mindazt, amiért politizálni érdemes. Ezért tudtuk megsokszorozni a szociális támogatásokat vagy éppen a kerületiek sportolására szánt forrásokat, de felújítottuk az Üllői utat, lecseréltük alacsony padlósra az 50-es villamosokat, és az önkéntes tűzoltóság is létrejött végre

– magyarázta lapunknak a képviselő.

A június 9-i európai parlamenti és önkormányzati választások óta zajló belpolitikai változásokról Kunhalmi Ágnes megismételte, amit már korábban is kifejtett az Indexnek: véleménye szerint az ellenzék hat parlamenti pártja – Demokratikus Koalíció, MSZP, Párbeszéd, LMP, Momentum, Jobbik – már Magyar Péter megjelenése előtt elvesztette a bizalmat, így támogatóik jelentős részét is.

Nem volt képes kialakítani tartósan szavazható, stabil kormányzóképes erőt. Ezt a helyzetet tehát nem Magyar Péter idézte elő, az már más kérdés és ez a következő időszakban dől el, hogy a Tisza Párt, amely ellenzéki szavazatokkal jutott be például a Fővárosi Közgyűlésbe, mit kezd ezzel a felelősséggel és hatalommal ebben a bonyolult összetételű testületben

– fogalmazott a képviselő.

Az ATV-nek azt is elárulta, hogy a nyáron összefutottak Magyar Péterrel az EFOTT-fesztiválon. Kunhalmi Ágnes azt mondta, hogy jelentős részben politikai témákról volt szó, a Tisza Párt vezetője pedig „meglepően udvarias” és „konstruktív” volt, de többet nem kívánt nyilatkozni a találkozójukról.

Áradna a Duna?

Magyar Péter a Telexnek adott interjúban arról beszélt, hogy több inkumbens országgyűlési képviselő, köztük párbeszédesek, momentumosok és MSZP-s képviselők „zsarolási potenciált” építenek a túlélésük érdekében. „Duna Párt vagy Egyesület néven hoznának létre egy kooperációt, amivel a Tisza ellen szervezkednének” – jelentette ki a pártelnök, majd hozzátette: „Hadházytól Karácsony Gergelyen át Csárdin, Hajnal Miklóson és Szabó Tímeán át mindenkit próbálnak összelapátolni.”

Hadházy Ákos és Karácsony Gergely is jelezte, hogy nem tud ilyen szervezkedésről. Kunhalmi Ágnes az Index kérdésére azt válaszolta: „Nem tudok és nem hallottam erről, én is csak a sajtóból értesültem róla.”

Szükség van a baloldalra

Kérdésünkre válaszolva, hogyan látja a baloldal jelenét és mit gondol a jövőjéről, a képviselő kijelentette:

Az európai történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy nincs jó társadalom baloldali pártok nélkül. Mert csak a baloldali emberek tudják, hogy a demokrácia – amit egyébként helyre kellene állítani – és a piacgazdaság önmagában nem képes széles társadalmi tömegeket felemelni, a jóléti társadalmat megvalósítani.

Kunhalmi Ágnes szerint ezért akkor is ki kell állni, ha épp a jóléti ígéreteket felülírja a nacionalizmus vagy az újra mesterségesen felszított gyűlölet, a megosztottság és a kirekesztés.

„Csak hogy egy példát említsek a szomszédból, ahol a hétvégén Andreas Babler, az osztrák szociáldemokraták kancellárjelöltje kitartott a hagyományos baloldali értékek és üzenetek mellett, és bár a harmadik helyen végzett, ezzel a politikai irányvonallal megállította az ottani szociáldemokrata szavazótábor erózióját. Valószínűleg kormányzati koalícióba is segítve az osztrák szociáldemokratákat” – mutatott rá a képviselő (az osztrák választási eredménnyel kapcsolatban írt értékeléséről beszámoltunk az Indexen).

Kunhalmi Ágnes hangsúlyozta: baloldalra Magyarországon is szükség van, és ahhoz, hogy újra releváns szereplővé váljon a baloldali gondolkodású emberek szemében, minimum fel kell számolni a baloldali szavazótábor megosztottságát.

Egy hétfői bejegyzésében a képviselő Orbán Viktor és a kormány gazdaságpolitikáját illette kritikával, a Facebook-oldalán azt írta: a sokoldalú üzleti kapcsolatok nem jelentenek gazdasági semlegességet, nem lehet egyszerre az EU és a NATO közösségének része lenni, illetve alapvető értékeit és szabályait félretenni. Az Orbán Viktor által megfogalmazott gazdasági semlegességről megjegyezte: „Bár tetszetősnek tűnik Orbán koncepciója, ebben a formában valójában megvalósíthatatlan, mert az EU-tagságunk adta lehetőségekkel akar szembehelyezkedni, miközben a globális térben az EU-nak és Magyarországnak is egyszerre kellene erősödnie.”

(Borítókép: Kunhalmi Ágnes 2023. szeptember 28-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)