Lázár János felfüggesztette a mezőtúri gimnázium felújítását, most ráomlott a vakolata egy diák autójára

2024.10.02. 20:28
Herczeg Zsolt fideszes országgyűlési képviselő még 2022 márciusában jelentette be, hogy felújítják a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium épületét, de Lázár János végül kihúzta a beruházások listájáról, így a borzalmas állapotú homlokzat továbbra is balesetveszélyes.

Leomlott a vakolat a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium homlokzatáról, és ráesett egy diák autójára szerdán hajnalban – írja a Telex. A lap úgy tudja, hogy az autóban jelentős kár esett, a motorháztető behorpadt, ráadásul közvetlenül mellette egy járda fut, ahol diákok szoktak beszélgetni.

A Pedagógusok Szakszervezetének helyi titkára arról beszélt a Telexnek, szerencse, hogy éppen senki nem járt arra, mert ha a vakolat a járdára zuhan, akár komolyabb baj is történhetett volna.

Évek óta balesetveszélyes az iskola homlokzata. Több helyen kordonnal van elkerítve, és ki van rá írva az omlásveszély. Sajnos itt éppen nem volt. Az autót a történtek után körbekerítették az iskola dolgozói a biztosító kérésére, hogy amíg a kárszemle megtörténik, addig maradjon érintetlen a helyszín. Mivel az a rész közterület, így az iskolának nincs joga azt lezárni, ezért vették le onnan

– mondta Bontovics Ignác.

A lap szerint Herczeg Zsolt, a helyi fideszes országgyűlési képvislő még 2022 márciusában jelentette be, hogy pályázatból felújítják a gimnázium épületét, azonban erre végül nem került sor. Ennek oka, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter 2022 májusa óta felfüggesztett több mint 270 beruházást, köztük a mezőtúri gimnázium felújítását is.