Mediterrán ciklon vonul át az országon, borult és esős lesz csütörtökön

2024.10.03. 06:15
Csütörtökön borult, esős időt hoz Magyarország időjárásában egy mediterrán ciklon. A csapadékzóna a nap folyamán délről északra húzódik, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. Kettősfronti tünetek lesznek a jellemzőek, lehangoltabbak és figyelmetlenebbek lehetünk.

Csütörtökön borult lesz az ég és szinte országszerte kell esőre számítani. A csapadékzóna fokozatosan visszaterjed az északnyugati tájakra is, jelentősebb mennyiség a déli óráktól kezdve hullhat – közölte időjárás-előrejelzésében a HungaroMet.

Egy mediterrán ciklonnak köszönhetően a nap folyamán marad a felhős, esős, záporos idő.

A csapadék dél, délnyugat felől érkezik. Eső miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna és Zala vármegyékben. A Dunántúlon és a középső országrészben az északi szél megélénkül.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű, így az átlagosnál hűvösebb időre készülhetünk.

Pénteken is borult időre számíthatunk, majd napközben dél felől egyre nagyobb területen vékonyodik, szakadozik a felhőzet. Sokfelé várható eső, zápor, majd a nap második felében a csapadékzóna gyengül, illetve húzódik észak felé.

Kettősfronti tünetekre és nedves utakra kell készülni

Csütörtökön kettősfronti tünetek lesznek a jellemzőek, elsősorban vérnyomás-ingadozás, fejfájás, migrén jelentkezhet, de akadnak olyanok, akik nehezebben koncentrálnak, figyelmetlenebbé válnak majd – írja orvosmeteorológiai jelentésében az Időkép.

A borongós, csapadékos időben lehangoltabbak, a fronthatás miatt figyelmetlenebbek, dekoncentráltabbak lehetünk.

Reggel a hidegebb tájakon átmenetileg felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi panaszok, valamint a szeles idő tovább fokozhatja a fejfájást és az ingerlékenységet.

A közlekedésben újfent esőtől, záporoktól nedves, csúszós utakra készülhetünk, a Dunántúlon kiadós mennyiség eshet. Az intenzívebb gócokban jelentősen csökkenhet a látótávolság, vízátfolyások nehezíthetik a közlekedést. A Dunántúlon élénk északias szél csökkentheti a járművek menetstabilitását.

Ha időjárás, akkor is Index!

Megújult az Index időjárás-aloldala, ami mostantól az Index applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás-funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index applikációt, és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!