Kovács Gergely: Kiesik pár millió forint, mindegy, az ott marad a kerületieknél
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt legnagyobb politikai sikerét érte el Kovács Gergely, aki júniusban megnyerte a polgármester-választást a Hegyvidéken. Október elsején, éjfél után pedig már tett is egy nagy bejelentést:
Na, már 5 perce polgármester vagyok. És még mindig nem loptam semmit!
Ez azonban, úgy néz ki, nem győzött meg mindenkit, ugyanis az október harmadikai alakuló ülés előtt már találkoztunk egy tüntetővel a XII. kerületi polgármesteri hivatal előtt, igaz, csak egy férfi állt az épület előtt, ő azonban felkészülten, egy összetett táblával érkezett.
Még be se ült a polgármesteri székbe, máris azzal kezdte, hogy elviszi a turulmadarat
– mondta a felháborodott tüntető, akinek problémája volt Kovács Gergely viselkedésével is, és kiemelte a polgármester marihuánafogyasztással kapcsolatos múltját. Az Indexnek Kovács Gergely elmondta, hogy ha kéri az úr, akkor akár hozzá is áthelyezhetik a szobrot.
A többség azonban izgatottan várta az új ciklus első ülését, a polgármesteri hivatal terme zsúfolásig megtelt helyiekkel és a sajtó munkatársaival, ami kis késéssel 9 óra után 5 perccel kezdődött, azzal, hogy a teljes létszámmal megjelenő testület elfogadta az előre meghirdetett napirendi pontokat.
„Le lehet cserélni a hangokat a szavazásnál, úgyhogy ezt megváltoztatják, hogy ne olyan legyen, mint a többi önkormányzatnak” – jegyezte meg Kovács Gergely, aki a Himnusz meghallgatása után letette polgármesteri esküjét.
Kevesebb bizottság lesz, hogy spóroljon a kerület, a képviselők fizetését viszont megemelik
A napirend egyik legnagyobb vitáját kiváltó pontja az új SZMSZ volt, amely a bizottságok számát nyolcról négyre csökkentette. A testület egyik fideszes tagja, Fonti Krisztina szerint szakmaiság szempontjából a bizottságok számának csökkentése nem feltétlen tökéletes, azonban a fő problémája az volt, hogy az előzetes egyeztetések során azt a tájékoztatást kapták, hogy a szakbizottságokba csak olyan külsős tagokat delegálhatnak, akik szakirányú végzettséggel vagy 3 év tapasztalattal rendelkeznek az adott szakterületen, azonban az SZMSZ-ben ez nem jelenik meg. Szerinte ennek az az oka, hogy Kovács Gergelyék rájöttek, hogy nem tudnak összeszedni annyi szakirányú végzettséggel rendelkező külsős tagot.
A polgármester elmondta, hogy valóban kimaradt ez az új SZMSZ-ből, mivel az előző városvezetésnek „sikerült elég nagy munkát adnia” az új testületnek, de a következő ülésen az SZMSZ-t is módosítják az előre meghirdetett irányelvek mentén. Végül azonban az új SZMSZ-t a testület elfogadta, ami után zárt ülésen vitatták meg az alpolgármesterek személyét.
Zárt ülésen utána kihirdette a testület, hogy Kocsik Teklát 13 igennel, 0 nemmel és 5 tartózkodással, Vadász Gábort pedig 13 igennel, 1 nemmel és 4 tartózkodással választották meg alpolgármesternek.
„Időközben szemüveges lettem” – jelentette be a szavazás eredményei mellett a szemüvegben visszatérő Kovács Gergely, majd elmondta, hogy az alpolgármesterek illetményét a korábbi szokáshoz híven a polgármester fizetésének 90 százalékában szeretné meghatározni, ami 1,17 millió forintot jelent.
A képviselők illetményei 5 évvel ezelőtt változtak, ez alatt az időszak alatt 50 százalék volt az infláció, így ennek a mértékével szeretnénk emelni a képviselők tiszteletdíját, amit a minimálbér mindenkori mértékéhez kötnék. Ez azért jó, mert nem kell rendszeresen módosítgatni
– mondta el a polgármester.
Fonti Krisztina kifejtette, hogy a bizottságok szakmaiatlan módon történt lefelezését a polgármester azzal indokolta, hogy ezzel az önkormányzat 71 milliót spórol éves szinten, de a képviselői díjak emelésével évente 491 millió forint többletkiadásra lehet számítani, ráadásul az illetmény minimálbérhez kötésével ez az összeg még magasabb lesz, mert évente emelkedni fog. A képviselő megemlítette azt is, hogy nagyjából 1 milliárd forint értékben állított le az előző testület ingatlaneladásokat a polgármester nyomására, így veszélybe került az idei költségvetés.
Magyarországon az a helyzet, hogy az összes önkormányzatban olyan fizetések vannak, ami arra kényszeríti a képviselőket, hogy munkát vállaljanak, így nem tudnak 8 órát foglalkozni a képviselőségükkel
– érvelt döntése mellett Kovács Gergely.
Az alakuló ülésen vitát váltott ki az is, hogy az önkormányzatnak már nincs ideje közbeszerzést kiírnia a parkolási rendszer üzemeltetésére, ennek eredményeképpen előfordulhat, hogy 3-4 héten keresztül ingyenes lesz a parkolás a kerületben. A polgármester szerint viszont megéri az, hogy elvesztenek néhány milliót azért cserébe, hogy a jövőben sokkal kedvezőbb áron tudják üzemeltetni a parkolási rendszert, így ledolgozzák a ciklus elején kialakuló mínuszt.
Vagy ne kapjanak fizetést a képviselők, vagy kapjanak annyit, hogy abból megéljenek
A testületi ülés után arról kérdeztük, hogy változott-e a helyzet elseje óta, amikor kiírta, hogy még nem lopott el semmit.
Tudom, szégyen, de ugyanolyan rosszul állok, ráadásul már három nap eltelt. Nem tudom, hogy lesz ez így a továbbiakban, de igyekszünk majd valahogy összehozni
– fogalmazott az Indexnek Kovács Gergely.
A polgármester kifejtette, hogy abból a szempontból igaza van Fonti Krisztinának, hogy valóban azért csökkentették a bizottságok számát, hogy kevesebb pénzt költsenek rá, azonban szerinte nem probléma, hogy az elmúlt 5 év inflációjával növelték.
Ha Fonti Krisztina kevesebb fizetést akar, akkor beszéljen a miniszterelnök úrral, hogy az infláció legyen egy kicsit kevesebb, és akkor…
– jegyezte meg a polgármester, aki elárulta, hogy bruttó 266 ezer forint egy képviselő tiszteletdíja, ami szerinte a budapesti átlag alatt van, de a következő napokban mindenhol máshol változtatni fognak ezen.
„Az a baj, hogy ez a bruttó 266 ezer egy fura összeg, mert vagy ne kapjanak semmi juttatást a képviselők, vagy kapjanak annyit, amennyiből meg tudnak élni és 8 órában tudjanak az önkormányzat dolgaival foglalkozni” – mondta Kovács Gergely, aki szerint úgy van kialakítva az egész rendszer, hogy a képviselők ne is akarjanak csinálni semmit a saját kerületükben vagy településükön, és ne is maradjon rá idejük.
Kovács Gergely elmondta, hogy neki is csak azért volt ideje foglalkozni a kerülettel, mert a képviselői fizetését kiegészítette azzal, hogy társelnök egy pártban, a kettőből együtt pedig már meg tudott élni.
„A kettőből együtt kijött a havi nettó 400 ezer, ami persze elfogy a hó végére, de azért ebből el tudtam lenni” – mondta a polgármester, aki szerint ha a képviselőség mellett lett volna egy 8 órás munkája, akkor nem tudott volna ennyit dolgozni a kerületért.
A polgármester azt is elmondta, hogy nem tudja pontosan, hogy az előző vezetés mit tervezett, és miért aggódik Fonti Krisztina, mert bár valóban leállították az ingatlaneladásokat, de ő az információi alapján úgy látja, hogy pozitívan zárják majd az évet.
Mi lesz a parkolással?
Kovács Gergely kifejtette, hogy az emberek többsége nem is az automatákat használja, hanem sms-ben fizeti a parkolását. Ráadásul Fonti Krisztina úgy számolta ki a napi 7 millió forint kiesést, hogy nem kalkulálta bele a fenntartási költséget, így szerinte nem lesz jelentős gond abból, hogy kiesik 3-4 hétnyi parkolási bevétel.
Kiesik pár millió forint, mindegy, az ott marad a kerületieknél, viszont hosszú távon százmilliókat lehet megspórolni azon, ha nem ilyen drágán tartjuk fenn ezt a nem különösen nagy szolgáltatást
– összegezte Kovács Gergely, aki elmondta, hogy ő még abba is belement volna, ha az előző testület 3-4 hónapra köt szerződést, és azalatt ők ki tudnak írni egy közbeszerzést, erre azonban nem volt lehetőség.
Kovács Gergely szerint az SZMSZ nagyjából rendben van, bár valóban akad néhány pont, ahol pontosítani kell, mint a Fonti Krisztina által kiemelt külsős bizottsági tagokkal kapcsolatos elvárásokról szóló rész, azonban a napi munkát érintő részek átvezetései megtörténtek, a többit pedig majd a 24-i ülésen átírják.
„Azért lett rengeteg munkánk az SZMSZ-szel, mert júniusban összehívtak egy testületi ülést, amelyen komoly változások történtek. Van egy csomó hatáskör, amely alapvetően a képviselő-testület hatásköre, azonban ezeket átruházhatják bizottságokra, a jegyzőre, polgármesterre. Júniusban minden átruházott hatáskört visszaadtak a testületnek, ami komoly bonyodalmat okoz a napi munkában, hiszen annak a testületnek kellene döntenie mindenről, amely az elmúlt hónapban össze sem ült” – jegyezte meg a polgármester.
A turul olyan, mint a foci, mindenki ért hozzá
Az új testület felállása előtt számos önkormányzati fenntartásba tartozó intézmény vezetője felmondott, és velük több munkatárs is elment.
Ahonnan elment az irodavezető, ott minél hamarabb kiírjuk a pályázatokat, de a helyettesek el tudják vezetni addig ezeket az irodákat, mert megvan a tudásuk, és velük pedig jó a viszony
– árulta el Kovács Gergely.
A turulmadár kérdésével kapcsolatban a polgármester elmondta, bár az ő véleménye az, hogy a szobor nagyon rossz helyen van, de erről egyeztetnek a lakókkal, és az alapján hoznak döntést.
„Nem a turullal van a baj, hanem a helyszínnel és a szájában a karddal. Amúgy kiderült, hogy a turul is olyan, mint a foci, hogy mindenki ért hozzá, úgyhogy nagyon sok ötletet kaptunk, hogy mi legyen vele” – jegyezte meg a polgármester.
(Borítókép: Kovács Gergely. Fotó: Papajcsik Péter / Index)