Már minimum 20 órát késik a Wizz Air Dubajból Budapestre tartó járata

GettyImages-1127499592
2024.10.03. 10:47
Egy olvasónk jelezte, hogy kimaradt a Wizz Air egyik Dubajból érkező járata. A Budapest Airport honlapja szerint ma éjjel érkezik meg Magyarországra, ám a legújabb fejlemények szerint lehet, hogy csak szombat reggel indulnak el. Az ügyben kerestük a légitársaságot, aki elmondta, hogy egy utas rosszulléte miatt okozta a késést.

Újabb járatkésések merültek fel a Wizz Airnél, a Dubajból Budapestre tartó járatukkal történtek fennakadások – közölte az Indexszel egyik olvasónk.

A Wizz Air W62498-as számú járata eredetileg magyar idő szerint csütörtök hajnalban, 1 óra 20 perckor szállt volna le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, azonban az utasoknak már szerda este 6 óra körül jelezték, hogy az érkezési időt hajnali 5 óra 20 percre módosították, végül pedig törölték a járatot.

Elszállásolásról gondoskodtak, ez helyi idő szerint éjszaka meg is történt, és az érintetteket az InterContinental hotelben szállásolták el. Ma reggel viszont távozni kényszerültek onnan, a járat indulási ideje nagyon képlékeny és eléggé a távoli jövőbe vész, ugyanis volt már olyan verzió, hogy ma este 21 órára érkezik

– fogalmazott olvasónk. Hozzátette, hogy a legújabb fejlemények szerint a gép csak szombat reggel érkezik meg Budapestre.

A budapesti repülőtér honlapján a járat számára rákeresve még az olvasható, hogy a gép várhatóan csütörtök este 21 órakor érkezik majd meg.

Az ügyben kerestük a Wizz Airt. A cég közölte,

A Wizz Air október 2-i, W62497-es, Budapest-Dubaj járata egy utas rosszulléte miatt Szófiában szakította meg útját, ezt követően két és fél órás késéssel érkezett meg a célállomásra. Emiatt a személyzet pihenőideje lejárt, így a Budapestre induló W6 2498-as járat helyi idő szerint csütörtök délután indulhat vissza. Az iráni légtérzár következtében az út hossza megnő, ezért Lárnakában technikai megállót kell végrehajtani, a járat várhatóan a ma esti órákban landol a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az érintett utasok ellátásáról a Wizz Air gondoskodott, ételulaványokat osztott ki és szállodai szobát biztosított számukra. Utasaink egészsége és biztonsága mindig is a legfontosabb döntéseink meghozatalakor.

A Közel-Keleten zajló háború lehet az oka

Kedd este az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közölte, hogy rakéták érkeztek Iránból Izraelbe. Ekkor egy olvasónk e-mailben jelezte szerkesztőségünknek, hogy egy Budapestről Dohába tartó járatot eltereltek a háború miatt. A repülőgép Egyiptom felé tartott és a Földközi-tenger felett repült. A török légtérben fordult vissza, onnan vette az irányt Egyiptom felé. Mindezt a Flightradar24 oldal is megerősítette. 

A közel-keleti konfliktus miatt három Emirates-járat Törökország felett visszafordult, és Budapesten szállt le. A repülőtér azt írta, a gépek Dublinból, Düsseldorfból és Prágából indultak Dubajba, a három gép fedélzetén 1215 utas tartózkodott.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy több légitársaság, köztük a Wizz Air is leállította az Izraelbe tartó járatait. Az indoklás szerint „a térségben eszkalálódó helyzet” az oka.

Rengeteg baki volt nyáron

Idén sokan a saját bőrükön tapasztalták meg, milyen, amikor teljesen váratlanul külföldön ragadnak egy idegen repülőtéren, és a segítség nagyon messze van. 

Nyáron arról írtunk, hogy a Gazdasági Versenyhivataltól a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmának megsértése miatt a Wizz Air 307 millió forintos bírságot kapott. A légitársaságnak nagy árat kell fizetnie, amiért a hatóság megállapította: a szakmai gondosság követelményét sértő kereskedelmi kommunikációt folytatott az automatikus utasfelvételi szolgáltatás lényeges jellemzőiről a vállalat.

Az indoklás szerint azt is elhallgatta a cég, hogy az egyes szolgáltatási csomagjainak részét képező „többletszolgáltatásokat” külön-külön is megvásárolhatják a fogyasztók, ezzel a drágább csomagok irányába terelve a fogyasztókat. Bár a Wizz Air az eljárás alkalmával több vállalást is tett, ezeket a versenytanács – azok kétséges megvalósíthatóságára, illetve a korábbi és folyamatban lévő eljárásokra is tekintettel – nem fogadta el. A Wizz Air később reagált a büntetésre, jelezve, hogy megtámadja a határozatot.

A nemzeti versenyhatóság az eljáráskor feltárta, hogy a légitársaság 2018 novembere és 2024 májusa között elhallgatta – illetve nem időben kommunikálta –, hogy a fogyasztóknak az alapszolgáltatás választása esetén is lehetőségük van egyes további szolgáltatások (Wizz Priority, feladottpoggyász-szolgáltatás) külön-külön történő megvásárlására.

A cég így gyakorlatilag a drágább, az ezeket a szolgáltatásokat alapból tartalmazó csomagok irányába terelte a fogyasztókat. A GVH feltárta emellett, hogy a légitársaság 2019 decemberétől olyan kereskedelmi gyakorlatot folytatott az automatikus utasfelvételi szolgáltatás tartalmával és korlátaival kapcsolatban, amely sértette a szakmai gondosság követelményét.  

(Borítókép: Nicolas Economou / NurPhoto / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.

március 19., 13:14

  • Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.

március 19., 13:12

  • Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.

március 19., 15:24

  • Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.

március 19., 13:47

  • Belföld
Jókedvet és esernyőket bekészíteni, borongós–esős időjárással kell dacolnunk

Jókedvet és esernyőket bekészíteni, borongós–esős időjárással kell dacolnunk

Napsütésre csak az ország északi, északnyugati részén lehet számítani.

25 perce

  • Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.

március 19., 14:09

  • Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.

32 perce

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.

március 19., 17:23

  • Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.

március 19., 15:50

  • Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.

március 19., 06:12

  • Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

A család eddig ingyen használta az ingatlant.

március 19., 11:46

  • Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.

március 19., 10:40

  • Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.

március 19., 08:36

  • Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.

március 19., 11:37

  • Címlapon
Lázár János utódja szerint Makón a libák őrzését sem bíznák Magyar Péterre

Lázár János utódja szerint Makón a libák őrzését sem bíznák Magyar Péterre

„Komolyan aggódom Hódmezővásárhelyért, ahol évek óta a gyűlölet uralkodik.”

29 perce

  • Címlapon
Folytatódnak a törökországi tüntetések, már 1400 embert tartóztattak le

Folytatódnak a törökországi tüntetések, már 1400 embert tartóztattak le

Több jogvédő csoport és az ENSZ is elítélte a rendőrök erőszakos fellépését.

12 perce