Videón, ahogy a rendőrség elfogta a budapesti taxirablót
A rendelkezésre álló adatok szerint L. Antal fuvart rendelt magának 2024. október 2-án, nem sokkal éjfél után egy józsefvárosi kórházhoz. Innen a taxissal egy XVIII. kerületi kisbolthoz fuvaroztatta magát, majd amíg a taxis kint várt – mit sem tudva utasa cselekményéről – L. Antal bemászott a kerítésen, és az udvaron lévő hűtőből alkoholt lopott.
Zsákmányával visszaszállt a taxiba, beült a sofőr mögé, és az oldalához szorított egy hegyes tárgyat. Ezután arra utasította a taxist, hogy üljön át az anyósülésre, majd beült a volán mögé, és a Jég utcához hajtott az autóval – írja a police.hu.
Amikor megálltak, felszólította a taxist, hogy adja át a pénzét, iratait és a telefonját. Az elkövető ezután kiparancsolta a sofőrt az autóból, majd elhajtott. Sérülés nem történt.
A XVIII. kerületi rendőrök hajtóvadászatot indítottak az elkövető felkutatására, majd még aznap azonosították, és elfogatóparancsot adtak ki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 27 éves L. Antal ellen. Közben kiderült, hogy a férfi az 5 millió forint értékű taxit 800 ezer forintért eladta egy általa teljesen ismeretlen embernek, akinek gyanús lett a tranzakció, ezért bement a Monori Rendőrkapitányságra, és elmondta a történetet.
A XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai október 4-én délben Pestszentlőrincen, egy garázssor előtt elfogták a 27 éves L. Antalt.
A nyomozók a férfit rablás bűntett és lopás vétség gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd a férfit büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, mivel egy korábbi börtönbüntetését nem kezdte meg.
A rendőrség videóval is illusztrálta az előállítás körülményeit: