Magyar György: Ha Magyar Péter nem köt kompromisszumot, a Fideszé lesz a főváros

2024.10.04. 05:47
Sem a Tisza, sem a kormánypárt nem tud együttműködés nélkül döntést hozni Budapesten, azonban Karácsony Gergelynek is szüksége van Magyar Péterre. A legnagyobb ellenzéki párt vezetőjének azt kell kitalálnia, hogy szeretné a sorsra – és Sára Botondra – bízni a főpolgármester-helyettesi címet, vagy tudnak közös nevezőt találni a főváros vezetőjével.

Pénteken tartják a fővárosi közgyűlés alakuló ülését, amely nagy csatározások helyszíne lehet – írja a Magyar Ügyvéd Blog.

Amellett, hogy a bejegyzésben Magyar György figyelmeztet a legrosszabb eshetőségre, felvázolja a jogi hátteret, valamint az esetleges megoldásokat is.

Az önkormányzati törvény szerint a fővárosi közgyűlés alakuló ülését a főpolgármester hívja össze. Ezen a testület „megalkotja vagy felülvizsgálja szervezeti és működési szabályzatáról szóló rendeletét, a polgármester előterjesztése alapján megválasztja a bizottság vagy bizottságok tagjait, az alpolgármestert, alpolgármestereket, dönt illetményükről, tiszteletdíjukról”. Karácsony viszont kijelentette, hogy most nem tesz javaslatot a főpolgármester-helyettes(ek) személyére

– olvasható a blogposztban.

Az írás szerint Karácsony Gergely semmivel nincs elkésve, hisz a tisztviselőket a második testületi ülésen is ki lehet nevezni, amit viszont várhatóan decemberben tartanak meg. Ha tényleg így lesz, akkor az a budapesti emberek érdekeit szolgálja a legkevésbé, valamint súlyosabb következményeket is magával vonhat.

Ha a közgyűlés nem választ főpolgármester-helyettest és nem hozza létre a pénzügyi bizottságot, akkor a fővárosi kormányhivatal elé kerül az ügy, amely kezdeményezheti a bíróságnál a helyi önkormányzat törvényen alapuló rendeletalkotási vagy határozathozatali kötelezettsége elmulasztásának megállapítását.

Ez a jogszabályok alapján azt jelentené, hogy a fideszes Sára Botond főispán döntene a helyzetben akkor, ha a Tisza és a fővárosi vezetés nem tudnak dűlőre jutni.

„Tehát ha nem fogadják el a kötelezően megalkotandó önkormányzati határozatot a főpolgármester-helyettes megválasztásáról, illetve a bizottságok felállításáról, a főispán maga dönthet. Azt persze nehéz kiszámítani, hogy egy bírósági verdiktet mennyi idő alatt hoznak meg, de addig bizonyosan zűrzavaros állapotok uralkodhatnak Budapesten” – folytatódik a poszt.

A döntés tehát – Magyar György szerint – a Tisza és Magyar Péter kezében van, hisz egyedül nem tudnak előrelépni, így tehát azt kell kitalálniuk, hogy melyik irányba indulnak el – az együttműködés felé, vagy ráhagyják Sára Botondra és a Fideszre a végkimenetel meghatározását. És mivel a főispán volt a VIII. kerület polgármestere – amely tisztségét választáson elvesztette –, nem biztos, hogy a legnagyobb ellenzéki pártnak ez az érdeke.