Az ülést megelőzően a képviselőket arról kérdeztük, hogy mit gondolnak a főpolgármester körvonalazódó egyszemélyi városirányításának lehetőségeiről, hatásköreiről, illetve arról, hogy az elkövetkezendő ötéves ciklusban milyen szerepre készülnek.

Pénteken délelőtt megalakult a Fővárosi Közgyűlés, miután a főpolgármester és a képviselők letették esküjüket. (Egyedül az MKKP elnöke, Kovács Gergely nem volt jelen, mert megbetegedett.) A képviselő-testület egyes frakciói nem alkottak koalíciót, azaz Karácsony Gergely főpolgármester mögött nem áll közgyűlési többség.

Miután az előzetesen kirajzolódó erőviszonyokból már látszott, hogy nem lesz képes 17 szavazatot egy általa javasolt főpolgármester-helyettes mögé állítani, ilyen előterjesztést nem is tett. A törvény szerint az október 1-jét követő 15 napon belül kell helyettest választani.

A Fővárosi Önkormányzat törvényes működését azonban nem csak a főpolgármester-helyettes megválasztásának elmaradása miatt nem sikerült egyelőre biztosítani. 

A törvény egy másik előírása szerint ugyanis a testület szervezeti és működési szabályzatáról is dönteni kell. Amint azt korábbi cikkünkben is jeleztük, ez esetben komoly jogértelmezési vita övezi a kérdést. Az SZMSZ-ről szóló döntéshozatalt végül elnapolták, egyben a fővárosi kormányhivatal jogi álláspontját kérték.

Az ülést megelőzően a képviselőket arról kérdeztük, hogy mit gondolnak a főpolgármester körvonalazódó egyszemélyi városirányításának lehetőségeiről, hatásköreiről, és arról, hogy az elkövetkezendő ötéves ciklusban milyen szerepre készülnek.

Baranyi Krisztina, a Kutya Párt képviselője, Ferencváros polgármestere kifogástalan modorban közölte lapunkkal, hogy az új ciklus sem hozott változást az Indexhez fűződő viszonyában, azaz továbbra sem fog válaszolni kérdéseinkre. Egy tanácsot azonban megfogalmazott olvasóink számára.

Az Óbudai alpolgármester, Béres András szerint rengeteg ember dolgozik azért, hogy Budapest működjön, tehát főpolgármester-helyettes hiányában sem fogják a fővárosiak megérezni, ha Karácsony Gergely elmegy egy hétre szabadságra.

Szaniszló Sándor, XVIII. kerületi polgármester, a DK frakcióvezetője arról beszélt, hogy a Tisza Párt, a Kutya Párt és a DK az ülésteremben is egy oldalon ül, azaz innen tud szerinte a városvezetői többség összeállni. Ezen felül nem kevesebbet állított, mint hogy 

ez a három párt esélyes arra, hogy közösen megnyerje a 2026-os országgyűlési választásokat.

2019-ben első polgármesterré választását követően az MSZP-ből Kiss László és Szaniszló Sándor is átlépett a DK-ba. Tüttő Kata, a Fővárosi Közgyűlés immár egyetlen szocialista képviselője, politikai identitásáról és arról is beszélt, hogy mennyire érzi magát a közgyűlési ülésteremben, frakció nélkül magányosan.

Akkor ad át a főpolgármester számára jogköröket a közgyűlés, ha világos többség áll mögötte, azaz élvezi a testület többségének bizalmát. Ám ez jelenleg nincs így – és hogy mindebből mi következik, azt Vitézy Dávid az új nevet felvevő Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője árulta el kérdésünkre.

Az ülésteremben egyetlen frakció volt, a Párbeszéd – Zöldeké, amely semmilyen kételyt nem fogalmazott meg a főpolgármester SZMSZ-t illető álláspontjával kapcsolatban. Barabás Richárd képviselő azt viszont elmondta, hogy miként érdemes értelmezni a főpolgármester jelenlegi hozzáállásával ellentétes korábbi szavazását.