Jövő héten visszatér a tavaszias idő, csütörtökön 26 Celsius-fok is lehet

2024.10.06. 15:51
A jövő hét elején a reggeli ködfoltok feloszlását követően többórás napsütésre lehet számítani, de szerdától ismét változékonyabbá válik az időjárás, és többfelé kell esőre készülni. A hét végére azonban ismét csökken a csapadék esélye, a több-kevesebb napsütés mellett a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 20 Celsius-fok körül várható.

Hétfőn az ország nagy részén már napos, csapadékmentes időre van kilátás kevés gomolyfelhővel, északkeleten azonban várhatóan csak a déli óráktól csökken a felhőzet – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. A délnyugatira forduló szél nagy területen megélénkül, délnyugaton egy-egy erős lökés is lehet. A csúcshőmérséklet 16–22 fok között valószínű.

Kedden hajnalban főleg északkeleten lehet pára, köd, rétegfelhőzet, ezek feloszlását követően változóan felhős idő várható többórás napsütéssel, de csapadék estig nem valószínű. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon megerősödik. Hajnalban 514, délután 1725 fok várható, északkeleten lesz a hűvösebb idő.

Szerdán nyugatról kelet felé átvonul egy vastag felhőzóna. Délelőtt a Tiszántúlon lehet szakadozott a felhőzet, a nap második felében nyugat felől várható vékonyodás, szakadozás. A nyugati és középső országrészben szórványosan előfordulhat eső, zápor, és egy-egy zivatar sem kizárt. A nap második felében már csak néhol valószínű csapadék. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél. Hajnalban 816 fok lesz, délután általában 2024 fok várható, de a csapadékos vidékeken hűvösebb lehet.

Csütörtökön hajnalban főleg északkeleten képződnek ködfoltok, néhol szitálás, kisebb eső is lehet. Ezek feloszlása után változóan felhős időre van kilátás többórás napsütéssel. A késő délutáni, esti óráktól nyugat, északnyugat felől vastagodhat a felhőzet, és egyre több helyen eleredhet az eső, zápor, esetleg egy-egy zivatar is előfordul. Sokfelé megerősödik a déli, délnyugati szél. A minimum általában 1217 fok között várható, északkeleten azonban hűvösebb lehet, a maximum-hőmérséklet 2026 fok között alakul.

Csapadékzóna vonul át az országon, de a hétvége szárazabb időt hoz 

Péntekre virradóra erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd napközben nyugat felől vékonyodik, felszakadozik a felhőzet. Nyugatról kelet felé átvonul egy csapadékzóna, és sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati, nyugati szél. A hajnali 815 fokról 1522 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szombaton hajnalban pára- és ködfoltok képződhetnek. Napközben változóan felhős időre van kilátás több-kevesebb napsütéssel, számottevő csapadék nem valószínű, és többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A hajnali 512 fokról 1521 fok közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a nap második felétől felszakadozik, csökken a felhőzet. Elszórtan előfordulhat eső, záporeső. Sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik a délkeleti, déli, majd az északnyugatira forduló szelet. A minimum-hőmérséklet 512, a csúcsérték 1522 fok között valószínű, északkeleten lesz a hűvösebb idő.

Ha időjárás, akkor is Index!

Megújult az Index időjárás-aloldala, amely mostantól az Index applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás-funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index applikációt, és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!