10 milliárd forintos túlárazást fedett fel az Integritás Hatóság
További Belföld cikkek
- Fordulat történt a Fradi futballistájának halálát okozó taxis ügyében
- Történelmi mérföldkőhöz ért a magyar orvostudomány
- Szijjártó Péter: Olyan helyre megyünk, ahol magyar külügyminiszter még nem járt!
- Kövér szerint Magyar Péter összegyűjtötte azokat, akiknek elegük volt Gyurcsányékból és a momentumos ostobákból
- Orbán Balázs szerint az 1956-os kijelentéseinek utóélete mindössze egy dezinformációs kampány
Az Integritás Hatóság közleménye szerint bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás, hanyag kezelés és közbeszerzési eljárásban versenyt korlátozó megállapodás miatt tesznek feljelentést. A hatóság az Európai Unió által is támogatott Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) négy megvalósított projektjéből kettőnél állapítottak meg túlárazásokat,
összesen 10.2 milliárd forint értékben.
A támogatást nyert Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) alapvető élelmiszerek beszerzésére írt ki pályázatot, a hatóság szerint a három ajánlattevő vállalat egymással összejátszva határozta meg a beszerezni kívánt termékek extrém magas árait. Az eljárás alapján valószínűsíthető, hogy a Halker Kft. vezette konzorcium 70 százalékkal, azaz bruttó 7,6 milliárd forinttal károsította meg a rászorulókat, míg a másik projektben részvevő Káta-Mill Plusz Kft. 37 százalékkal, vagyis bruttó 2,6 milliárd forinttal árazta túl beszerzéseit. A felelőtlen gazdálkodásból kifolyólag 3,7 millió helyett 2,3 millió csomagot osztottak ki.
A Hatóság szerint ezek a cégek 1,4 millió segélycsomagtól fosztották meg a rászorulókat.
A túlárazás mértékét jól mutatja, hogy az élelmiszercsomagokba szánt 1 kilogrammos kristálycukrot az SZGYF 266 forint helyett 960 forintért, azaz a KSH által mért bruttó fogyasztói árak majdnem ötszöröséért vásárolta meg 2017-ben. 2022-re pedig az ár 1036 forintra emelkedett, miközben a boltokban 262 forintot kértek el a kristálycukorért.
Bíró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke szerint a vizsgálat eredménye
Joggal vonja maga után az egész társadalom felháborodását, hogy ezekben a visszaélésekben szerepet játszó emberek azokon nyerészkedtek, akik a legjobban rászorulnak és akik védtelenek – az időseken és a szegényeken. A két cég nevével fémjelzett hálózat gyakorlatilag 10,2 milliárd forintot lopott el a szegényektől. Az ügy ékes példája annak, amit gyakran hangoztatok a nyilvánosság előtt: a hatalommal való visszaélés és a korrupció éppen a legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegeket károsítja meg. Valószínűleg sajnos ez az ügy is egy lesz a sok közül, amelyekben mire érdemi előrelépés történik, addigra az elkövetők és az ellopott pénz nyomtalanul eltűnnek, gyakorlatilag következmény nélkül.
Bíró hozzátette, hogy a hatóság jogköreinek mihamarabbi rendezése elengedhetetlen, mivel a megfelelő jogkörökkel felruházva a hatóság időben és teljesen fel tudja tárni az ehhez hasonló ügyeket, az eljárásokat végig tudja vinni és vissza tudja szerezni az ellopott pénzt.
A négy vizsgált SZGYF-hez kapcsolódó projekt összesen 31,2 milliárd forint támogatást kapott, ebből 85 százalék európai uniós forrás volt. Az érintett projektek megvalósítási időszaka a 2016. október 1. és 2023. december 31. közötti időszakra esett.