Semmihez sem ért, ezért lett kerületi politikus
További Belföld cikkek
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
- 2053-ig mindent titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
- Tűz ütött ki egy gödöllői házban és egy soproni lakásban
- Felmondott a Kutyapárt hegyvidéki képviselője a privát munkahelyén a vagyonnyilatkozata miatt
A fideszes Böröcz László nagy lendülettel csatlakozott be már az előző ciklus közepén az első kerület önkormányzati munkájába, azzal a szándékkal, hogy leváltja a Párbeszéd egyetlen kerületi polgármesterét, V. Naszályi Mártát. Ebben egy kis kormányzati hátszél is segítette, hiszen 2022 augusztusában Gulyás Gergely miniszter a világörökségi területfejlesztésének kommunikációjáért felelős miniszteri biztossá nevezte ki, így részt vehetett konzultatív jelleggel a testület munkájában. A terv sikerült, Böröcz október 3-án letette polgármesteri esküjét, majd fővárosi képviselői pozíciót is vállalt.
A közgazdász végzettségű városvezető, családapa a különböző generációk képviselőinek szempontjait és igényeit szeretné közös nevezőre hozni. Bemutatkozó írása klasszikus polgármesteri célkitűzéseket tartalmaz egészen felhasználóbarát stílusban összefoglalva.
A családok számára biztonságos és rendezett körülményeket teremtünk, színvonalas szolgáltatásokat nyújtunk, a jövő generációjának megfelelő oktatási feltételeket biztosítunk, miközben megbecsüljük, segítjük és támogatjuk idősebb honfitársainkat. A helyi közügyek mentén – az ideológiai viták helyett – minden építő szándékú szereplővel együttműködni kívánunk a kerület fejlesztése érdekében.
Az elkövetkezendő évek munkájában érdekes színfolt lesz, hogy (a leváltott polgármesterek többségével ellentétben) V. Naszályi Márta úgy döntött, hogy felveszi listás mandátumát és a jövőben is a képviselő-testület tagja marad.
Újpest nyílt tengere
Hosszú volt az út, amíg Trippon Norbert, az MSZP-ből DK-ba átlépő politikus csúcsra ért és végre elfoglalhatta Újpest polgármesteri székét. A IV. kerület politikájában járatosak már évekkel ezelőtt úgy vélték, hogy két vesztes kandidálás után (2010-ben és 2014-ben is legyőzte fideszes ellenfele) 2019-ben csak azért tolta maga előtt Déri Tibort, mert úgy gondolta, Wintermantel Zsolt negyedszerre is behúzza a kerületet, három egymást követő bukta pedig nagyon nem nézne jól ki az életrajzában. Tőle tudjuk, hogy 22 esztendővel ezelőtt lépett be először a Díszterem ajtaján. Már akkor „a történelem köszöntött vissza rá”, és sugárzott egy semmivel össze nem hasonlítható légkör.
Közösségi oldalának posztjában ezt követően egészen szentimentálisra hangolt saját ünnepi beszédét idézi:
Most egy történelmi pillanatra még a kikötőben horgonyzunk. De hajónk lassan kifut a nyílt tengerre. A távolban pedig felsejlenek úti célunk, közös reményeink, vágyaink, álmaink világítótornyának pislákoló fényei. Legyen hát Újpest hajója biztos pont a háborgó tengeren, legyen biztonságos, békés, gondoskodó otthon egy békétlen, veszélyes világban.
Ennél sokkal konkrétabb célokat a kerület honlapjának polgármester mappájában sem fogalmazott meg, az viszont kiderül, hogy pártja a még 2019-ben Momentum színeiben polgármesterré választott Déri Tibort mára DK-s alpolgármesterré (illetve fővárosi DK-s képviselővé) tette. A választók tehát Újpest élén megcserélték a szereposztást.
Utca Csillebércen
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke, a XII. kerület élére álló Kovács Gergely hozta a legönazonosabb polgármesteri beköszöntőt. Bár elődje, Pokorni Zoltán sem volt karót nyelt öltönyös bürokrata, az a lokálpatrióta pergőtűz, amivel a kerület polgármesteri oldalán Kovács megsorozza a gyanútlan olvasót, szikrányi kétséget sem hagy, hogy itt bizony hangsúlyeltolódás történt a városvezetői kommunikációban.
Egyetemi tanulmányait Szegeden végezte. Illetve nem végezte. Több szakon is kijárt másfél évet, ezért az összes "Bevezetés a..." kezdetű szemináriumon részt vett és ebből kifolyólag semmihez sem ért, de úgy tud tenni, mintha mindenhez értene: ezért lett politikus. Itt közgazdasági programozó matematikus hallgatóként főként a XII. kerülethez kapcsolódó gazdasági informatikai témák érdekelték, szociológia szakon behatóan tanulmányozta a XII. kerület társadalmi változásait, biológia hallgatóként pedig a XII. kerület élővilágát kutatta.
Négyük közül ugyancsak Kovács Gergely lebbentette fel a fátylat legőszintébben városvezetői motivációjáról, amikor arról írt, hogy a II., III. és VIII. kerületek után 8 éve ismét a XII. kerületben él, konkrétan Csillebércen, ahol szeretné megcsináltatni maga előtt az utat. Ezért lett először önkormányzati képviselő, majd polgármester a kerületben. A polgármester amúgy nem tette túl magasra a lécet, hisz – amint fogalmaz – ha semmit sem csinálnának, akkor is jobbak lennének, mint az előző önkormányzat, „ha pedig még valami értelmes dolgot is csinálunk, akkor jó”.
Rózsa feltöltés alatt
A következő öt évben Zuglót irányító momentumos Rózsa András már az az új generációs polgármester, aki a kommunikációját a zuglo.hu oldalról a legnagyobb közösségi csatornára helyezte át. A kerület hivatalos lapjának polgármesterre vonatkozó aloldala feltöltés alatt van, a valódi tartalmakat nem ott kell keresni, hanem itt. A tegnapi alakuló ülésen rögtön bele is csaptak a munkába, a protokolláris, illetve törvény által előírt döntések meghozatalán túl rögtön ráfordultak például a garázsadó eltörlésére, az önkormányzati cégek vezetői pályázatainak kiírására, és nem utolsósorban a Zuglói Zrt. vezetőinek visszahívására. Ez az a cég, amelyet a helyi szocialista polip behálózott, így rajta keresztül folyhatott ki a közpénz.
Rózsa András választási programjában elszámoltathatóságot és nyitott ajtókat ígért, ennek szellemében minden kerületit meghívott az alakuló ülésre, majd a lakosságbarát hozzáállást kimaxolva még aznap délután fogadóórákat is tartott. Ha jelent bármit is az a szó, hogy szemléletváltás, akkor talán ez az.
(Borítókép: Rózsa András, Böröcz László, Trippon Norbert és Kovács Gergely. Fotó: Facebook, Kovács Attila / MTI, Facebook, Papajcsik Péter / Index)