Kiderült, hányan állítanák vissza a halálbüntetést Magyarországon
További Belföld cikkek
- Pályahiba miatt nem jár a 3-as metró egy szakaszon
- Mikulásruhát és párásítót lopott a betört kirakatból egy kenderesi férfi
- Egy dologban egyetértenek a történészek: valami nem stimmel a karácsonnyal
- Újabb közös előterjesztéssel rukkolt elő Karácsony Gergely és Vitézy Dávid
- Lázár János beköltözik Hajdú Péterhez, kényes kérdésekre ad választ
A Népszava közölte azt a Závecz Research-kutatást, amely alapvetően az antiszemitizmus jelenségével foglalkozott, de a társadalmi környezetet is vizsgálta a tekintélyelvűséget, valamint a nyitott vagy zárt gondolkodást feltérképezve.
A kutatásból kiderült, hogy a magyar társadalom többsége, vagyis 71 százalék inkább elégedett az életével, „nagyon elégedettnek” csak 18 mondja magát, míg 10 százaléknyian kifejezetten elégedetlenként határozzák meg magukat. Magas azok aránya, akik úgy érzik, nincsenek megfelelően megbecsülve (75 százalék), és azok aránya is, akik nem kapnak megfelelő jövedelmet a munkájukért (68 százalék), és szép számmal akadnak olyanok is, mintegy 76 százaléknyian, akik szerint a hozzájuk hasonlók nem tudják érvényesíteni az érdekeiket.
„Ne jöjjenek idegenek az országba”
A felmérés rámutatott, hogy a Magyarországon élők 92 százaléka legalább egy szempontból depriváltnak érzi magát. A megkérdezettek 82 százaléka szerint jelentősen korlátozni kellene az országba érkező idegenek számát, míg 75 százaléknyian gondolták úgy, hogy a „legtöbb problémánk megoldódna, ha meg tudnánk szabadulni az erkölcstelen és antiszociális emberektől”.
Ugyanennyi megkérdezett szerint a „legfontosabb erény, amit a gyerekeknek meg kell tanulniuk, a tekintély tisztelete” (73 százalék). Mintegy 67 százaléknyian úgy gondolják, hogy a „kábítószert fogyasztók börtönbüntetést érdemelnek”.
Csaknem kétharmaduk (64 százalék) támogatná, hogy súlyos bűncselekmények esetén halálbüntetés is kiszabható legyen.
Érdekességként említi a lap, hogy az abortusz megítélésében sokkal megengedőbb az attitűd: mindössze 32 százalék szerint kellene jobban korlátozni a terhességmegszakítást.
A hazáról feltett kérdésekből kiderült, hogy a válaszok alapján összességében a felnőtt népesség 43 százaléka tekinthető „erősen nemzeti érzelműnek” vagy éppen etnocentrikusan gondolkodónak.
Nem hisznek az emberek a demokráciában
A politikai attitűdöket is vizsgáló, 2023 őszén készült reprezentatív felmérés rámutatott, hogy a magyar társadalom jelentős hányada, vagyis 69 százaléka úgy véli, választások útján sem tud hatást gyakorolni az ország életére, mert bármelyik pártra szavaznak is az emberek, a dolgok úgysem változnak.
A megkérdezettek 82 százalékának az a benyomása, hogy semmilyen hatást nem tud gyakorolni a kormány tevékenységére,
míg nem elhanyagolható, hogy 68 százalék azt gondolja, „erős vezetőkre van szükségünk, akik megmondják, mit tegyünk”.
A megkérdezettek 73 százaléka szerint szükség van a gazdasági viszonyok kiegyenlítésére: az „emberek közötti egyenlőség fontosabb, mint a gazdasági növekedés”. Elsöprően magas, 83 százalékos a támogatottsága annak az állításnak, hogy „Magyarországon a gazdagoknak több adót kellene fizetniük az emberek közötti egyenlőtlenség csökkentése érdekében” – derült ki a kutatásból.