A hónap végén érkeznek az ingyenes influenzaoltások

2024.10.16. 18:28
Október végétől az egész országban elérhetőek lesznek az ingyenes influenza elleni védőoltások. A tavalyi évhez hasonlóan több mint 900 ezer oltóanyag áll rendelkezésre. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ az oltás beadását különösen a 60 év felettieknek, az egészségügyi dolgozóknak és a várandósoknak ajánlja.

Megkezdte a felkészülést az influenzaszezonra a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). Közleményükben azt írják, hogy már elkezdték kiszállítani az oltóanyagokat, melyek október végétől az ország teljes területén rendelkezésre állnak majd a háziorvosi praxisokban és a foglalkozás-egészségügyi orvosoknál. 

A tavalyi évhez hasonlóan idén is 949 ezer adag, térítésmentesen felhasználható influenzavakcina áll rendelkezésre a 3 évnél idősebb, kockázati csoportba tartozók számára. Magyarországon az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján a lakosság körében az influenza terjedése november végétől figyelhető meg, és a járványos szintet januárban éri el. Ezért az NNGYK a védőoltás beadását még a járvány kialakulása előtt, november–decemberben javasolja.

Az NNGYK szerint, az influenza elleni védőoltás különösen javasolt a 60 év felettieknek, a krónikus betegeknek, eaz gészségügyi és szociális dolgozóknak és a várandósoknak.

A közlemény szerint az elmúlt 14 évet tekintve a beadott influenza elleni védőoltások száma a 2023/2024. évi szezonban volt a legkevesebb. Az NNGYK adatai alapján a védőoltást összesen 594 ezer három éven felüli személy kapta meg, ebből 442 ezer fő volt 60 éves vagy annál idősebb.

Megkezdte működését a légúti figyelőszolgálat 

Az NNGYK az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan elrendelte a légúti figyelőszolgálat működtetését a 2024. év 40. és a 2025. év 20. hete között. A figyelőszolgálatban részt vevő házi- és gyermekorvosok az akut légúti fertőzések, ezen belül az influenzaszerű megbetegedések előfordulását monitorozzák.

Az orvosok a hozzájuk forduló betegek számáról és az influenzaszerű tünetekkel orvosnál jelentkezők számáról adnak tájékoztatást, korcsoportonként. A reprezentatív adatszolgáltatás hazánk lakosságának 20 százalékát fedi le, ennek alapján készül az országos becslés, pontos képet adva a járványügyi helyzetről és annak változásáról. 

A légúti sentinel surveillance részeként az egész ország területére kiterjedően virológiai adatgyűjtés is történik, amelyben 150 háziorvost kértek fel légúti minták küldésére.

Az érintett háziorvosok feladata, hogy az influenzaszerű megbetegedés, valamint az akut légúti fertőzés esetdefiníciójának megfelelő, újonnan jelentkező 3-5 betegtől minden héten légúti mintát vegyenek. E minták vizsgálatát a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központban (NNGYK) működő Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumban végzik.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat

Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat

Ott is felmerül az etikai probléma, ahol nem engedélyezett az önkéntes asszisztált halál.

tegnap, 21:24

  • Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.

február 27., 12:42

  • Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.

február 27., 13:44

  • Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.

tegnap, 20:31

  • Belföld
Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Rövid, de lényegre törő volt a miniszterelnök.

február 27., 14:01

  • Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Vádat emeltek ellenük.

február 27., 12:48

  • Belföld
Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle

Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle

A főpolgármester szabadságolása is szóba került.

február 27., 15:09

  • Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.

február 27., 15:05

  • Belföld
Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs

Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs

A Star Wars világát idézi meg a technológia, íme a jövő első fejezete.

február 27., 16:28

  • Belföld
Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött

Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött

Az aktivista szerint az ügy gumicsontként is szolgálhat a kormányzat számára.

február 27., 06:13

  • Belföld
Több egészségügyi ellátást is leállítottak az országban

Több egészségügyi ellátást is leállítottak az országban

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ határozatai szerint országos szinten nehézségekbe ütközött a betegek ellátása.

február 27., 16:12

  • Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.

tegnap, 21:11

  • Belföld
Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye

Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye

Elutasították a felperesek keresetét, fellebbezni nem lehet.

február 27., 06:09

  • Belföld
Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél

Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél

Vannak, akik szerint a betegek veszélyben vannak.

február 27., 16:11

  • Belföld
Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost

Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost

Már tízezer fölött jár az aláírók száma.

február 27., 12:36

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

tegnap, 18:54

  • Belföld
Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

A miniszter szerint a felvonulás megbotránkoztató és provokál.

február 27., 08:55

  • Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben

A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben

A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.

február 27., 08:47

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális

Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális

Donald Trump budapesti látogatásáról is beszélt a miniszter.

február 27., 07:41

  • Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.

tegnap, 21:28

  • Belföld
Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Egyes helyeken 27 méteres falat kell építeni.

február 27., 07:32

  • Belföld
Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek

Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek

A külső kerületekbe is eljut a szolgáltatás.

február 27., 10:39

  • Belföld
Meghalt egy gyermek, miután nem kapott helyi ellátást Kalocsán

Meghalt egy gyermek, miután nem kapott helyi ellátást Kalocsán

Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint a kalocsai kórháznak nincs köze a beteg ellátásához.

február 27., 13:53

  • Belföld
Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás

Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás

A baleset miatt lezárták az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Ácsnál.

február 27., 15:27