Az unió oktatási szakpolitikusai budai elitintézményekből tudhatták meg, milyen a magyar közoktatás

2024.10.21. 08:28
Budapesten találkoztak az Európai Unió oktatásért felelős politikusai, Norvégia, Liechtenstein és Svájc delegáltjai, valamint az Európai Bizottság képviselői, hogy a soros elnökség alkalmából ezúttal Magyarországon tartsák az iskolákért felelős főigazgatók találkozóját. Ez alkalomból megnézték, hogyan is telnek egy magyarországi köznevelési intézmény mindennapjai, azonban ahogyan azt a HVG360 írja, ehhez közel sem átlagos, hanem budai elitintézményeket látogattak sorra.

Az elnökség honlapja szerint a rendezvénynek hármas célja volt: megvitatni jó gyakorlataikat a köznevelési rendszerek ellenálló képességének megerősítése a digitalizációnak köszönhetően, a fenntarthatóság, klímatudatosság fejlesztésével járó köznevelési feladatok, valamint a köznevelés nevelő funkciójának erősítése. 

Kérdéses lehet azonban, hogy a Belügyminisztérium által szervezett program mennyire törekedett arra, hogy reális képet adjon a hazai helyzetről, ha az ország egyik legelitebb részeként számontartott II. kerületben igyekeztek reprezentálni az országos oktatási helyzetet – idézte a választ a HVG360.

A Belügyminisztérium azt írta a lapnak, hogy a programot előzetesen folyamatosan egyeztették az Európai Bizottsággal és figyelembe kellett venniük, hogy a fórumon résztvevők mindössze két napot töltöttek Budapesten. De azt is kijelentették válaszukban, hogy „az intézmények összességükben reprezentálták az óvodai nevelést, az általános iskolai, valamint a gimnáziumi oktatást”. 

Olimpikonok és sportlövészet

A budai Csík Ferenc Gimnázium mindennapjait bemutató programról az intézmény egy tizedikes tanulója készített összefoglalót, amelyből kiderült, hogy a látogatásra a BM egyik főosztályvezetője és a tankerületi igazgató mellett sportolókat is meghívtak, az iskola korábbi diákja, a fitneszvilágbajnok Giczi Boglárka például táncbemutatót is tartott. Jelen volt még Adámi Rózsa Zsanett háromszoros paralimpiai résztvevő is, akárcsak Storcz Botond és Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakozók. De a tanuló arra is kitért, hogy a programba még a sportlövészet is belefért, ezen kívül barátságos sportversenyt is rendeztek, amelynek az Európai Unió képviselői is résztvevői voltak. 

Az uniós delegáltak a magyar gyerekek első köznevelési élményeiről a Kadarka utcai óvodában tájékozódhattak, ahol „kiemelt nevelési terület a környezeti nevelés és az egészséges életmódra való nevelés”, de figyelnek az eltérő fejlődési ütemre és elfogadják a másságot is. Az óvodában fakultatív jelleggel részt lehet venni délutánonként a zeneovin, néptáncon, hittanon, angol nyelvű foglalkozáson, focisulin, illetve úszásoktatáson.

Ezen kívül a delegáció ellátogatott az ország egyetlen állami fenntartású alternatív iskolájába, a Gyermekek Házába is, ahol saját, akkreditált pedagógiai programmal dolgoznak és ahol az érettségire való készülés helyett személyközpontúan gondolkodnak. Minden osztályban tanul 3-4 sérült (mozgáskorlátozott, Down-szindrómás, hallássérült, középsúlyos értelmi sérült vagy autista) gyerek. A Gyermekek Házában egész napos iskolai programot alkalmaznak, vagyis a kötött tanórák helyett tanulási blokkok és a szabadidősávok egész napra vannak elosztva. A reggelek pedig beszélgetőkörökkel indulnak, ahonnan elkésni sem lehet.