- Belföld
- lázár jános
- pályaudvar
- felújítás
- megújulás
- építési és közlekedési minisztérium
- debrecen
- vasút
- vonat
- közlekedés
Nagy bejelentést tett Lázár János, tíz vasúti pályaudvart építenek újjá
Lázár János kiemelte, a program részeként magántőke bevonásával újjáépítik a debreceni vasúti pályaudvart. A program lényege, hogy a vasúti üzemet szétválasztják a kereskedelmi funkciótól, a kereskedelmi funkciókat a magántőke számára hozzáférhetővé teszik.
Közlése szerint a debreceni pályaudvart úgy kell elképzelni, mintha egy bevásárlóközpont lenne, egy része vasúti érkezési pont, a többi üzletek, kereskedelmi szolgáltató egységek részét képezi majd.
Lázár János elmondta, hogy erre várnak magántőkét Debrecenből és az országból, tendert írnak ki, és pályáztatják a lehetőséget.
Ennek a programnak a része lesz Debrecen mellett Győr és Szeged is.
Debrecen fontos az itt élő polgároknak, sokan jönnek a városba dolgozni, munkahelyet teremtenek, megélhetést, egzisztenciát hoznak létre. Ezért döntött a kormány arról, hogy megkönnyíti a Debrecenbe történő eljutást, hazajutást – tette hozzá az építési és közlekedési tárca vezetője.
Debrecen körül mostanában zajlik az élet, ugyanis Lázár János pénteken azt is bejelentette, hogy újjáépítik a Nyíregyháza és Debrecen közötti vasútvonalat. Továbbá néhány napja zárult le a debreceni Közlekedési Múzeum tervezésére kiírt ötletpályázat, a győztes pályázatot be is mutatták. Míg Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára szerint az új múzeum az innováció központja lesz, addig Vitézy Dávid szerint alig lesz látogató, és a hetvenes évek szemléletét idézi.