Biztonsági őröknek kellett kivezetniük a Pénzügyminisztérium egykori munkatársát a bíróságról

2024.10.21. 10:53
Elfogultság miatt akarta kizáratni az eljáró bírót K. Tamás, végül őt vezették ki a tárgyalóteremből. A férfit becsületsértés miatt feljelentette az eljáró tanácselnök.

Hétfő reggel botrányosan indult a Pénzügyminisztériumot is érintő korrupciós per tárgyalása. Eredetileg csak a hatóságokkal vádalkut kötött vádlottnak kellett volna megjelennie, azonban az ügy elsőrendű vádlottja, K. Tamás, a minisztérium egykori munkatársa is részt akart venni a tárgyaláson.

Szerette volna elérni, hogy az ügy bíráját zárják ki az ügyből elfogultság miatt, majd még egy felszólalást is intézett volna a bírósághoz, de erre a későbbiekben lenne csak lehetősége. A 24.hu tudósítása szerint önként nem volt hajlandó elhagyni a termet, így biztonsági őrök kísérték ki a vádlottat, miközben egy különös felirat volt a pólóján:

Amióta a titkosszolgálatokat irányítom, mindent tudok, ha akarom (Rogán úr),

ez szerepelt a férfi hátára írva.

Az ügyészség minden vádlottra letöltendő börtönbüntetést kért.

Pályázatokat befolyásolhattak

Az ügy kezdetekor, 2022 áprilisában 150 ügyész és rendőr több tucat helyszínen csapott le az érintettekre. A vádak szerint a kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe főként vissza nem térítendő európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre.

a vádirat szerint AZ ELSŐRENDŰ VÁDLOTT – EGY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUMI REFERENS – JÓL SZERVEZETT KORRUPCIÓS HÁLÓZATOT ÉPÍTETT KI, AMELYBEN SZÉLES KÖRBEN TARTOTT KAPCSOLATOT PÁLYÁZATÍRÓKKAL, PROJEKTMENEDZSEREKKEL ÉS PÁLYÁZÓ CÉGEK VEZETŐIVEL.

A rendszer lényege az volt, hogy a minisztériumi személy több munkatársát – köztük vezető kormánytisztviselőket – bevonva, milliós összegekért cserébe elintézte a pályázatok nyertességét, az ellenőrzések cégek számára kedvező lefolytatását, valamint a pályázatokkal kapcsolatos kérelmek, jogorvoslati eljárások pozitív elbírálását. Az elsőrendű vádlottnak még arra is volt gondja, hogy a pályázatok helyszíni ellenőrzését is kontroll alatt tartsa, és a Pénzügyminisztérium helyszíni ellenőrzési osztályvezetőjét is bevonta az említett hálózatba.

AZ ÜGYÉSZSÉG SZERINT ÖSSZESEN 108, EURÓPAI UNIÓS FORRÁSBÓL FINANSZÍROZOTT PÁLYÁZATOT, VALAMINT TOVÁBBI NYOLC HAZAI FORRÁSÚ PÁLYÁZATOT BEFOLYÁSOLHATTAK A GYANÚSÍTOTTAK.

Előbbieket többnyire a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében, utóbbiakat pedig az Egészségügyi Támogatási Program keretében nyújtották be. A benyújtott kérelmekkel igényelt támogatás összértéke meghaladja a 25 milliárd forintot. Ráadásul az ügy első hat vádlottjának – mint pénzügyminisztériumi tisztviselőnek – az is a feladatkörébe tartozott, hogy a nemzeti csalás elleni stratégiában meghatározott feladatokat végrehajtsa, és a csalások megelőzésében, annak azonosításában is közreműködjön.