Vitézy Dávid: Csárdi Antal volt az egyetlen Tóni, aki támogatta a kampányomat

2024.10.21. 10:56
Tovább folytatódik az üzengetés Csárdi Antal országgyűlési képviselő LMP-ből való kilépése után. Most Vitézy Dávid fővárosi képviselő is reagált az ellenzéki politikus kijelentéseire.

Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetője, volt főpolgármester-jelölt is megszólalt, miután az ő személye is előkerült Csárdi Antal LMP-frakcióból való kilépésének indokaként.

Mint ahogy azt az Index megírta, Csárdi Antal – állítása szerint – azért hagyta ott a zöldpártot, mert látott egy bizonyítékot arról, hogy Vitézy Dávid és Ungár Péter, az LMP társelnöke „egyezteti a választási stratégiát Rogán Antallal”.

Magyar Hang kérdésére Vitézy úgy fogalmazott: „Csárdi Tóni és Hadházy Ákos képviselő uraknak (és gondolom, rövidesen még néhány, életképes ellenzéki párt nélkül maradt körzetes budapesti parlamenti képviselőnek) sok sikert kívánok a Duna-párt vagy ki tudja, milyen nevű új ellenzéki mozgalmuk megalapításához – de kérem, hogy hagyjanak ki a 2026-os kampányukból.”

A Podmaniczky Mozgalom vezetője leszögezte, hogy pártpolitikában továbbra sem szeretne részt venni, és Budapestre, illetve a magyar vasút valódi ügyeire kíván koncentrálni.

Csárdi Tóni a kampányomat mindvégig támogatta (ő volt az egyetlen Tóni, aki ezt tette), ezt köszönöm neki. LMP-s vezetőként ő is az egyike volt azoknak, akik rábeszéltek az együttműködésre jóval a párt erről szóló hivatalos döntései előtt, és Szentkirályi Alexandra visszalépése után két nappal is ott izgult és drukkolt az eredményvárómon. Finoman szólva sem hiteles tehát az, amit most, öt hónappal később, nyilvánvalóan a 2026-ra megindult országos pártpolitikai helyezkedés részeként előad

– fogalmazott Vitézy Dávid. 

Schiffer András sem kímélte Csárdi Antalt

Schiffer András ügyvéd, az LMP korábbi társelnöke is reagált Csárdi Antal kilépésére. „A mandátumodat nem kéne véletlenül visszaadnod? Tudod, amit kizárólag Ungár Péternek és Gyurcsány Ferencnek köszönhettél, 2018-ban is és 2022-ben is” – tette fel a kérdést kommentben, mire Csárdi Antal azt írta, „András, sokkal jobban tisztellek annál, hogy valami bántót válaszoljak, de én veled és Péterrel ellentétben nem a kongresszusnak köszönhetem a mandátumot”.

A szócsata azonban itt nem ért véget, ugyanis Schiffer néhány sorral lejjebb kifejtette, hogy abban a választókerületben, ahol ő él a választójogával, a kutya sem ismeri Csárdit. Mint írta, az ellenzéki választók arra húzták be, akit a pártok nekik felkínáltak.

Elég ügyesen helyezkedtél ahhoz, hogy 2018-ban jelölt legyél egy olyan választókerületben, amihez semmi közöd nincsen, Ungár pedig elég ügyesen tárgyalt ahhoz, hogy végül te legyél az ellenzék jelöltje. Ennyi történt. Ha komolyan elhiszed, hogy személyedre (közjogilag persze, hogyne) mentek azok a voksok, akkor nagyon el vagy tévedve. Ha az állítólagos elveidet nem zavarta 2018-ban Ungár kongresszusi döntést sértő háttértárgyalása Gyurcsánnyal, akkor most se légy olyan érzékeny: tudniillik 2018-ban pontosan olyan gátlástalan háttérkavarásnak lettél a kedvezményezettje, amiből nyílegyenesen következik a Rogánnal való háttérkavarás 2024-ben, aminek persze nem te vagy a kedvezményezettje

– fogalmazott Schiffer.