Óriási balhé volt a parlamentben, de még az Emberi Jogok Európai Bírósága is Kövér Lászlónak adott igazat

D  YT20241008010
2024.10.22. 11:18
Az Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította ellenzéki képviselők egy csoportjának keresetét. A politikusok a Kövér László házelnök által még 2017-ben kiszabott bírságok miatt fordultak a bírósághoz.

„Jogosan szankcionálta a házelnök a házszabályt megsértő ellenzéki képviselőket az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint is. Az Emberi Jogok Európai Bírósága elfogadhatatlannak nyilvánította és elutasította azon ellenzéki képviselők beadványát, akikre a házelnök a házszabályt sértő magatartás miatt pénzbírságot rótt ki még 2017 áprilisában” – közölte kedden az Országgyűlés Sajtóirodája.

Mint a közleményben felidézték, Kövér László az Országgyűlés 2017. április 10-i ülésnapján történtek következtében a 2017. április 20-án hozott határozatával csökkentette a kérelmezők tiszteletdíját egy másik országgyűlési képviselő felszólalása közben tanúsított magatartásuk miatt.

Tíz ellenzéki képviselő A/4-es méretű táblákat mutatott fel, amelyekkel egyrészt a köztársasági elnöknek szóló üzenetet fogalmazott meg, másrészt a média figyelmét akarta felkelteni, valamint így kívánt tiltakozni a nemzeti felsőoktatási törvényt módosító javaslattal szemben.

Az érintett képviselők:

  • Tukacs István,
  • Teleki László,
  • Szakács László,
  • Szabó Sándor
  • és Józsa István részére 50.000 forint,
  • valamint Bangóné Borbély Ildikó,
  • Heringes Anita,
  • Korózs Lajos,
  • Gőgös Zoltán
  • és Horváth Imre képviselő részére 100.000 forint pénzbírságot szabott ki Kövér László.

A képviselők a döntéssel szemben jogorvoslattal éltek, de a Mentelmi Bizottság a házelnöki döntések hatályon kívül helyezésére irányuló kérelemnek nem adott helyt, az Országgyűlés pedig a 2017. május 30-án kelt határozatában hatályában fenntartotta a házelnöki döntést.

Az ellenzéki képviselők ezt követően az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak azzal, hogy a rájuk kiszabott szankciók sértették az egyezmény 10. cikkében biztosított, véleménynyilvánítás szabadságához való jogukat, továbbá sérelmezték, hogy nem állt rendelkezésükre hatékony jogorvoslat.

Kövér Lászlónak adtak igazat

A közlemény szerint „a Bíróság most meghozott jogerős döntésének indoklásában megjegyezte, hogy az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény jogorvoslatot biztosított a házelnök döntésével szemben a Mentelmi Bizottság előtt, amelyet a kérelmezők igénybe vettek, a rendelkezésre álló eljárási garanciák pedig megfelelőek voltak, amint azt a Bíróság az Ikotity és társai ügyben hozott ítéletében korábban már megállapította. A kiszabott szankciók indokoltsága tekintetében a Bíróság megjegyezte, hogy a vizuális eszközök használatát az Országgyűlésről szóló törvény 38/A. §-a szabályozta, amely előírta, hogy parlamenti ülések során nem használhatók ilyen eszközök, kivéve, ha erre vonatkozóan a Házbizottság engedélyt adott. A jelen ügyben a kérelmezők azonban nem nyújtottak be erre irányuló engedélyt”.

A bíróság meglátása szerint „az ügy körülményeiből és a kérelmezők beadványaiból látható, hogy a képviselők szándékosan döntöttek úgy, hogy engedély nélkül tartanak vizuális demonstrációt, megsértve ezzel azon kötelességüket, hogy betartsák az Országgyűlés belső szabályait. A Bíróság véleménye szerint a kérelmezőktől elvárható volt, hogy tisztában legyenek a magatartásuk jogi következményeivel, beleértve annak kockázatát is, hogy szankciókkal sújtják őket. A Bíróság szerint nem állapítható meg, hogy a szankcionálással a házelnök a képviselők véleménynyilvánítási szabadságához való jogát sértő módon gyakorolta volna hatáskörét”.

A fentiekre figyelemmel az Emberi Jogok Európai Bírósága – most közzétett jogerős határozatában – a kérelmeket elfogadhatatlannak nyilvánította.

(Borítókép: Kövér László 2024. október 8-án. Fotó: Illyés Tibor / MTI)