Felújítják Budapest egyik ikonikus épületét

2024.10.24. 11:50
Megkezdődött a Hotel Gellért komplex felújítása Budapesten, aminek célja, hogy megőrizze az épület történelmi örökségét és visszaadja a szálloda egykori fényét – jelentette be a BDPST Group csütörtökön.

A Tiborcz István-féle BDPST Group közleményéből kiderült, hogy elindult a Hotel Gellért teljes körű, műemlékvédelmi előírások mentén zajló felújítása. Az értékmentés célja, hogy az épület ismét Budapest ikonikus hoteljeként nyílhasson meg, mint a Mandarin Oriental első Magyarországon üzemeltetett egysége.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy „a szállodában az előzetes tervek szerint 134 vendégszobát, köztük 34 lakosztályt alakítanak ki, három kiemelt belső teret – a Lobbyt, a Duna termet és a Gobelin termet – pedig nagyrészt eredeti pompájának megfelelően rekonstruálnak múzeumi archív fotók és tervek alapján. A belső terek kialakításáért a neves Alexander Waterworth Interiors Ltd londoni belsőépítészeti stúdió felel. A beruházás célja az épület teljes felújítása mellett az, hogy olyan új funkciókat is integráljanak, amelyek hozzájárulnak a szolgáltatások körének bővítéséhez és minőségi javításához, visszahozva az épület »aranykorát«”.

A Hotel Gellért felújítása egyszerre jelenti az értékmentést és az értékteremtést. Ez a projekt nemcsak egy ikonikus épület múltjának megőrzéséről szól, hanem arról is, hogy a szálloda egy korszerű, nemzetközi színvonalú egységként újra elfoglalja méltó helyét Budapest szívében. Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a történelmi örökség tiszteletben tartásával, ugyanakkor modern funkciókkal és fenntartható megoldásokkal gazdagítva adjuk vissza a Gellértet a városnak

– hangsúlyozta Kecskeméthy Zoltán, a fejlesztést végző BDPST Ingatlanfejlesztő ügyvezető igazgatója.

A felújítás első szakaszában a DVM Group mint generálkivitelező a nem szerkezeti bontásokat és alapozásmegerősítési munkálatokat végzi el. A kivitelező kiválasztására irányuló eljárásban döntő tényező volt, hogy nem használnak toronydarut vagy külső hulladékcsúszdákat, ezáltal védve az épület homlokzatát és a város látképét.

A közleményben hangsúlyozták, hogy „a szálló értékmentése a munkálatok előtt megtörtént, a berendezési tárgyak és burkolatok egy része értékesítésre, illetve múzeumokhoz került, továbbá adományként ajánlották fel különböző intézmények számára. Az összes bontott anyagot a vonatkozó előírásoknak megfelelően kezelik. A hulladék szelektálása kiemelt fontosságú, ezért a környezetre és egészségre káros anyagokat – például az azbesztet – már az elszállítást megelőzően a helyszínen kiszűrik és biztonságosan eltávolítják”.

„A szálloda üzemeltetője a nemzetközileg elismert, felső kategóriás hoteleket üzemeltető Mandarin Oriental Group lesz, amely cégcsoportot a CNBC amerikai hírtelevíziós csatorna első helyen rangsorolt a Legjobb luxury hotel brandek listáján 2023-ban. A BDPST Group célja, hogy a budapestiek is ismét büszkén magukénak érezhessék az épületet, amely éttermeivel, ahogyan régen is, elsősorban a helyiek igényeit szeretné majd kielégíteni” – húzták alá a közleményben.