Alig utazik külföldre Sulyok Tamás, de ha igen, akkor csakis honvédségi repülőt használ

2024.10.25. 18:02
A Sándor-palota közlése szerint Sulyok Tamás köztársasági elnök októberig tíz külföldi látogatásából 8 alkalommal használt repülőt, minden hivatalos utazásánál honvédségi gépet.

Mindössze 10 alkalommal járt külföldön Sulyok Tamás államfő március 10-i beiktatása óta, azonban amennyiben mégis hivatalos útra ment, minden alkalommal honvédségi gépet használt – tudta meg a Népszava a Sándor-palotától.

A lap szerint ez a szám kifejezetten alacsonynak tűnik, összehasonlítva Novák Katalin külföldi szerepvállalásainak számával, ugyanis a kegyelmi botrányba belebukott volt államfő az első hat hónapjában 21 alkalommal járt külföldön. Ez háromszor annyi, mint amennyit Áder János utazott a beiktatását követő első fél évben, ő ugyanis mindössze hétszer utazott külföldre.

A Sándor-palota közlése szerint Sulyok Tamás októberig tíz külföldi látogatásából 8 alkalommal használt repülőgépet, minden hivatalos utazásánál honvédségit. Ugyancsak a honvédségi gépet preferálta Novák Katalin, aki tizenkilenc repülős útjából mindössze egyszer utazott menetrend szerinti járaton.

Igaz, korábban még szemérmesebbek voltak a Sándor-palotánál, hiszen azt a kérdést, hogy a többi tizennyolc alkalommal Novák milyen repülővel utazott, a hivatal kikerülte. Azonban ha nem valamelyik NER-oligarcha gépét vette igénybe, csak a honvédség »nem kormányzati« repülői jöhetnek szóba.

– jegyezte meg a lap.

A Népszava felidézte, hogy a jogszabály szerint egy köztársasági elnöki delegáció legfeljebb tizenöt fős lehet. A Sándor-palota válaszából kiderült, hogy Sulyok Tamás hivatalos útjaira három és – a törvényi előírásokat maximálisan kihasználó – tizenöt fős stábbal utazott. Hogy melyik helyre mekkora delegációval érkezett, azt nem részletezték.

Az „államfői protokollfeladatok ellátására” 396,8 millió forint áll rendelkezésre, amiből Sulyok több mint 5,9 millió forintot használt el, ugyanakkor „repülési útiköltség nem merült fel” – derült ki. Ennek tükrében nem tudni, hogy pontosan mennyibe kerültek a köztársasági elnök útjai. A Honvédelmi Minisztérium már korábban leszögezte, az, hogy kit hova szállítanak a repülőkkel, harminc évig titkos információ.