Rendőrségi ügyet csinált a Fidesz alelnöke a csepeli adok-kapokból
![a6fb31bf-25c7-4671-ad70-bb5e112be37d](https://kep.index.hu/1/0/5893/58939/589391/58939145_178252c3522e21764c7bae4b672d4d64_wm.jpg)
További Belföld cikkek
- Hónapokig zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt lányt
- Fáklyákkal tüntetett az aHang budapesti csoportja a Szabadság-szobornál csütörtök este
- A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
- Az MNB elárulta, mi most a helyzet az ötforintosok bevonásával
- Elfogták a külföldieket lehúzó bandát a budapesti bulinegyedben
Visszavonhatatlanul elfajult az a csepeli vita, amely már évek óta beárnyékolja a XXI. kerület közéletét. Amint arról korábban beszámoltunk, Ábel Attila volt alpolgármester idén februárban – tehát még az önkormányzati választási kampány előtt – küldött egy, a helyzetet összefoglaló levelet Fürcht Nórának, a csepeli Fidesz alelnökének, amihez több mellékletet is csatolt. Ebben egyebek mellett azt írta, nem tudja, hogy Németh Szilárd orvosi értelemben elmebeteg-e, vagy csak szélsőségesen elmezavaros, mert ennek megállapításához orvosra lenne szükség, de mint írta, a címzett is megtapasztalhatta már Németh „hazugságait, manipulációit, aljasságait”.
Csepeli alpolgármester: Elhallgatták Orbán Viktor elől, hogy Németh Szilárd szétverte a csepeli Fideszt
Ábel Attila megkérdőjelezte Németh Szilárd elmeállapotát is.
Ábel e-mail-címéről a csepeli fidelitasos Jacsó Szixtinnek is levele érkezett, amiben azt is írták: 30-32 milliárd forintos értékben Németh hűtlen kezelésre akarta Ábeléket kényszeríteni, illetve azt, hogy 2,4 milliárdot nyúlt le a Csepel Birkózó Klubtól.
Ez és az ehhez hasonló állítások verték ki a biztosítékot Németh Szilárdnál.
A politikus, aki a Fidesz csepeli választókerületi elnöke (egyben a Fidesz alelnöke is) a Heti TV Pirkadat című műsorában vehemens módon védte igazát. Az egykori alpolgármester ellenlábasával, Ábel Attilával összefüggésben úgy fogalmazott:
Énnekem semmi takargatnivalóm nincs, semmilyen lebukási történettől nem félek, nagy tisztelettel várom. Ráadásul azt terjeszti, hogy én följelentettem őt, mikor ennek az ellenkezője az igaz. Ábel Attila feljelentett engem, hogy el akarom lopni egész Csepel vagyonát.
Azt is mondta, hogy Ábel a 2024. júniusi önkormányzati választáson nem volt rajta a Borbély Lénárd Csapata nevű választási listán, most mégis az önkormányzat nevében akarja a „nyakába vágni” a felhánytorgatott ügyeket. (Ábel Attila egyébként szerepelt azon a választási listán.)
Az Index birtokába került dokumentum Németh tévés nyilatkozatával szemben azt igazolja, hogy valóban tett rendőrségi feljelentést, azaz jogi ügyet akar csinálni a politikai vitából. A Fidesz alelnöke ismeretlen tettes ellen kezdeményezett büntetőeljárást (a bíróság pedig el is rendelte a rendőrségi nyomozást) rágalmazás vétsége miatt, az iratokból pedig egyértelműen kiderül, hogy kit vádol. Abban ugyanis megnevezi Ábel Attila e-mail-címét, telefonszámát és azokat az általa kifogásolt mondatokat, amelyekről Ábel elismerte, hogy ő fogalmazta meg.
A Fidesz alelnöke feljelentésében azt írta, hogy ezek a megállapítások súlyosan
sértik társadalmi megítélését, megbecsülését, mivel olyan színben tüntetik őt fel, mint aki súlyos mentális és alkoholproblémákkal küzd.
Ilyen és ehhez hasonló megállapításokat tartalmazó e-mailek más címzettekhez is eljutottak, a feljelentő szerint például az Energiaügyi Minisztériumba is eljutottak a vádak.
A bíróság által elrendelt két hónapos nyomozás megállapította, hogy Ábel Attila lehet az elkövető. Ő jelenleg Csepel Önkormányzatának polgármesteri kabinetjében dolgozik. Közösségi oldalán azt írta, a bíróságon is vállalja a véleményét. Annak alátámasztására pedig, hogy a Németh Szilárd érdekeltségébe tartozó Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány (KIMBA) igényt tartott a legjelentősebb csepeli vagyonelemekre, egy Németh által küldött e-mailt publikált. A 2021-es levélben az áll, hogy
- a KIMBA megvásárolná a Hollandi út 8. szám alatti, önkormányzati tulajdonú teljes területet,
- átvenné és fejlesztené a Laurencz László Sportcsarnokot,
- átvenné és felújítaná a Csepeli Munkásotthont,
- a Csepel SC pedig a Csepel Utánpótlás Egyesületet venné át.
Az Ábel Attila és a Borbély Lénárd polgármester vezette önkormányzat ezekhez nem járult hozzá, mert úgy gondolták, bűncselekmény lenne. A most peresített személyeskedő vitának ez volt az eredője.
(Borítókép: Németh Szilárd 2023. augusztus 31-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök
Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.
február 6., 15:11
- Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor
A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.
február 6., 15:01
- Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban
Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.
február 6., 15:26
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak
A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.
február 6., 13:58
- Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót
Így emlékszik a magyar nyilvánosság.
február 6., 15:57
- Belföld
Fáklyákkal tüntetett az aHang budapesti csoportja a Szabadság-szobornál csütörtök este
Augusztusóta zajlik vita a kérdésben.
35 perce
- Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt
Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség
február 6., 14:29
- Belföld
Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget
Az idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.
február 6., 15:41
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
10 órája
- Mindeközben
Robbie Williams egyszer felment Selma Blairhez, de rögtön véget ért a randi, miután kinyitotta a színésznő hűtőjét
12 órája
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit
Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.
február 6., 14:53
- Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított
Az NMHH több rádiót is megbírságolt.
február 6., 13:21
- Belföld
Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt
A rendszer hiányosságaira szeretnék felhívni a figyelmet.
február 6., 08:38
- Belföld
Erős antibiotikumoknak is ellenálló baktérium fertőzött meg három beteget az Uzsoki Utcai Kórházban
A kórház elkülönítette az érintetteket.
február 6., 17:03
- Belföld
A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk
Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.
február 6., 13:07
- Belföld
Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak
Megvalósulni látszik Lázár János korábbi víziója.
február 6., 17:04
- Belföld
Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg
Friss adatokat közölt az NNGYK.
február 6., 12:58
- Belföld
Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti
A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.
február 6., 16:40
- Mindeközben
Keleti Andrea: 30 éven keresztül minden összejövetelen azt kellett mondanom, hogy köszönöm szépen, én ilyet nem eszem, fogyókúrázom
13 órája
- Belföld
Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ
A központ feladatairól Szijjártó Péter beszélt.
február 6., 07:52
- Belföld
Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke
Továbbra is kérdéses, kezdeményezik-e az elnök elmozdítását.
február 6., 10:55
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
3 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
59 perce
- Mindeközben
Zoltán Erika elmondta, melyik bakancslistás álmukat szeretnék valóra váltani a férjével
15 órája
- Belföld
A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség
Fontos információkat közöltek.
február 6., 12:12
- Belföld
Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke
A Fővárosi Önkormányzat érvényesítette az elővásárlási jogát.
február 6., 11:41
- Belföld
Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden
Ózd, nyugdíjasok, japán nő, ukrán lejárató kampány Orbán Viktor ellen, listázás – ilyen volt a Kormányinfó.
február 6., 12:31
- Belföld
Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit
Pénzt akart adni egy kéregetőnek, aki rátámadt.
február 6., 13:25
- Belföld
Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten
A katasztrófavédelem szerint nincs ok a pánikra.
február 6., 16:09
- Belföld
Szexuális erőszak miatt börtönbüntetésre ítéltek két férfit Debrecenben
Az ítélet nem jogerős.
február 6., 12:32
- Mindeközben
Vásáry André: Nem akarok mindenáron szerepelni, ezt inkább meghagynám azoknak, akiknek ilyen a személyisége
tegnap, 21:35
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
6 órája