David Pressman megszólalt Donald Trump győzelméről, odaszúrt Orbán Viktornak

PAP 5889
2024.11.06. 19:19
David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete egy sajtótájékoztatón reagált Donald Trump republikánus jelölt győzelmére.

A nagykövetet szerdán már többször is emlegették a magyar közélet szereplői. Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója azt írta:

Búcsúzunk, Pressman nagykövet úr, hiányozni fog!

Bayer Zsolt publicista szintén arról írt, hogy „Pressman eltakarodik”, miközben Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom vezetője is arra szólította fel a nagykövetet, hogy csomagoljon. 

David Pressman végül a délutáni órákban tartott sajtótájékoztatót a nagykövetségen. A diplomata azt mondta: eredetileg úgy készült, hogy az amerikai szavazóhelyiségek bezárásakor, szerdán hajnali 3-kor mond egy beszédet, de munkatársai lebeszélték erről. Aztán olvasott egy cikket arról, hogy a többi európai országbeli amerikai nagykövetség sem tartja meg a szokásos ünnepélyes eseményét, mert tartanak attól, hogy „kínos” lesz. 

Erre azt gondoltam magamban, hogy én az Egyesült Államok magyarországi nagykövete vagyok, ezért már megszoktam a kínosságot 

– mondta Pressman. Majd azzal folytatta, hogy Magyarországnak és az Egyesült Államoknak vannak közös értékei, és e ponton visszautalt a 35 évre visszatekintő magyar–amerikai kapcsolatokra. És arra is, amikor a fiatal Orbán Viktor George H. W. Bush elnökkel találkozott, s egy közös fotó készült róluk, ugyanabban a teremben, ahol most ő maga is beszélt. 

A nagykövet azzal folytatta, hogy az a remények, a demokrácia ígéretének kora volt, és ma este is a demokráciát ünneplik. Mint mondta, a meghívó kiküldésekor nem tudták, ki lesz az Egyesült Államok új elnöke, és 

ma este is a demokráciát akarják ünnepelni, nem egy bizonyos elnökjelölt győzelmét. 

Hozzátette: nem készült két különböző beszéddel a választás kimenetelének függvényében, mivel szerinte mindegy, hogy ki nyert, a demokráciát meg kell védeni, „mert szent, mert törékeny”, és mert ez képezi az Egyesült Államok és Magyarország közt az összekötő kapcsot.

Büszke arra, hogy nem politizál 

David Pressman leszögezte, hogy a demokráciához kompetitív választásokra van szükség, és a mostani egyértelműen az volt. Majd úgy fogalmazott:

Mindig is büszke vagyok arra, hogy az Egyesült Államok vezetői nemzetbiztonsági tisztviselőjeként nem politizálok.

Ezután megjegyezte, hogy mindezt az amerikai belpolitikára érti, és hogy „sose tesz megjegyzéseket” az amerikai pártpolitikára vonatkozóan, mert ez nem szolgálja az Egyesült Államok érdekét. Leszögezte, hogy ők az alkotmányra tesznek esküt, ami sokkal nagyobb, bármely személynél, vezetőnél, pártnál.

Szerinte Orbán kaszinózott

E ponton kitért arra is, a választás eredménye nem változtat azon, hogy miként fogja végezni a munkáját. Mint mondta, eddig sem vádolták azzal, hogy „nem mer tisztán beszélni”, és ez a jövőben sem fog változni. Leszögezte ugyanakkor, hogy az elnökválasztás alatt végbement egy fontos változás a tekintetben, hogy Magyarország miként viszonyul az Egyesült Államokhoz.

Orbán Viktor miniszterelnök úgy kezelte ezt a választást, mint egy kártyajátékot a kaszinóban. És egy nagy tétet tett fel. Akár azt hiszi, hogy győzött, akár azt, hogy veszített a kezével, nem pénzben játszott, hanem az amerikai–magyar kapcsolattal. Egy olyan kapcsolattal, amelyet megváltoztatott a játéka. Az okozott kár mélyebb, mint amit az elnök négyéves ciklusa okozni tud

– fogalmazott David Pressman, majd azt is megjegyezte: szerinte nem lehet komolyan venni azt, hogy egy új elnök minden problémát megold.

A nagykövet azt is szóvá tette, hogy a kormányfő

Magyarország jövőjét valaki más választására teszi fel, Magyarország sorsát nem magyarok kezébe adja. Kockára teszi a biztonságot jelentő szövetséget, mint egy halom zsetont a pókerben. De a zsetonok, amelyekkel az ország vezetői játszanak, nem csak az övék.

„Az elmúlt nyolc hónapban nyolc amerikai szenátor látogatott el Magyarországra, és igyekezett kapcsolatot teremteni a magyar kormánnyal. Mindkét amerikai politikai pártot képviselték – köztük hat magas rangú republikánus volt. Azért jöttek ide – ahogyan George H. W. Bush elnök is tette sok évvel korábban –, hogy felajánlják az Egyesült Államok partnerségét és támogatását, és hogy világosan és őszintén beszéljenek a kapcsolatunkról. De a magyar kormány nem volt hajlandó találkozni egyikükkel sem. Mert a kormány tudta, hogy mit fognak hallani ezektől a kiemelkedő republikánus szenátoroktól: egységes és kétpárti aggodalmat Magyarország politikájával és tetteivel kapcsolatban” – állította David Pressman.

Nem sokkal később azzal is odaszúrt a kormánynak, hogy „amikor Magyarország NATO-szövetségeseinek nagykövetei összegyűltek”, hogy megvitassák a gazdasági semlegesség politikájának a NATO-ra gyakorolt biztonsági hatásait, akkor a magyar kormány képviselőit sehol sem lehetett megtalálni.

A Külügyminiszter éppen azzal volt elfoglalva, hogy a következő napot orosz és szíriai kollégáival töltse… Belaruszban. Ennek okait lehet találgatni, de ismét csak ez lett az eredmény: Magyarország szövetségesei azzal a céllal érkeztek, hogy a magyar kormánnyal tárgyaljanak. De nem volt kit bevonni a tárgyalásba, hiszen mind azzal voltak elfoglalva, hogy tereljenek és kivárjanak, egészen a mai napig

– mondta David Pressman. 

A nagykövet azt is megjegyezte, hogy amikor Magyarországra érkezett, a kormány „egy szokatlanul alacsony rangú tisztviselőt küldött, hogy üdvözöljön engem”. „Ezt észre sem vettem. Ez egy olyan sértési kísérlet volt, amely az Egyesült Államok számára teljesen észrevétlen maradt, de sokat elmond arról a grandiózus kisszerűségről, ahogyan Magyarország a szövetségeseihez viszonyul” – mondta, miközben „méltatlan játszadozásnak” nevezte mindezt.

A nemzetek közötti szövetség nagyobb, mint bármely választás, bármely miniszterelnök, bármely elnök. Ez egy tartós befektetés országaink közös sorsába és jövőjébe. Ahhoz, hogy fennmaradjon, túl kell élnie a politikai hullámvölgyeket. Más szóval nagyobbnak kell lennie a politikánál. A szövetség nem kaszinó; azért van, hogy megvédjen minket a kockázatoktól, nem pedig azért, hogy játsszunk vele. Komolyabb bánásmódot igényel, mint a blöffök, szerencsejátékok, fedezetek vagy a kerék pörgetése. A szövetségünkkel való hazardírozás hosszú távon mindig vesztes vállalkozás lesz

– fogalmazott. 

A diplomata később arról is beszélt, hogy „ma este, a demokrácia ünnepén, ugyanabban a teremben, ahol az Önök miniszterelnöke egykor az én elnökömmel ült, hogy egy közös demokratikus, virágzó, biztonságos és szabad Magyarországról álmodjanak, emlékezzünk arra, hogy egy élénk demokrácia csak akkor marad az, ha az emberek – és vezetőik – értékelik és megvédik azt. Ugyanez igaz egy szövetségre is”. Majd ezzel összegezte gondolatait: 

Miközben választásunk minden bizonnyal megváltoztatja az Egyesült Államokat, a magyar embereknek tudniuk kell, hogy Magyarországot nem fogja megváltoztatni. Tudom, hogy az amerikai választások határainkon túl is számítanak, de nem ez határozza meg az Önök sorsát, hanem Önök. Alapvetően ezt jelenti a demokrácia. Alapvetően ez az, ami összeköti országainkat. És remélem, hogy ez mindig is így lesz.

A teljes felszólalás itt visszahallgatható:

Az Index percről percre beszámol az Egyesült Államok elnökválasztásának legfontosabb eseményeiről, amelyekről ide kattintva olvashat.

(Borítókép: David Pressman 2024. november 6-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)