A MSZP megtalálta a jelöltjét a tolnai időközi választásra

2024.11.16. 16:35
2025. január 12-én tartják Tolna vármegyében az időközi választásokat, amit Potápi Árpád Jánosnak, a Fidesz országgyűlési képviselőjének októberi halála indokolt. Az MSZP online sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy a jelöltjük Harangozó Gábor agrárpolitikus lesz, aki 2 éve foglalkozik vidékfejlesztéssel, és ez volt a területe az Európai Parlamentben is.

Harangozó Gábor agrárpolitikust indítja a Magyar Szocialista Párt (MSZP) a január 12-i időközi országgyűlési képviselő-választáson a Tolna vármegyei 2. számú egyéni választókerületben – jelentette be az ellenzéki párt elnöke szombaton online sajtótájékoztatón.

Komjáthi Imre elmondta, pártja számára nagyon fontos, hogy egy szociálisan érzékeny, helyi gyökerekkel rendelkező ember vállalja a megmérettetést, és legyen majd a helyiek képviselője.

„Nagyon fontos számunkra, hogy olyan ember legyen, aki nemcsak érti, hanem érzi is a helyiek problémáját” – fogalmazott a pártelnök, hozzátéve: megtalálták az emberüket Harangozó Gábor személyében, akinek jelentős európai parlamenti múltja van, „harcedzett politikus”, valamint agrárszakpolitikus.

Szavai szerint ez utóbbi azért fontos, mert

Tolna vármegyében jelentős az agrárium, és nagy szerepet szeretnének neki szánni.

Harangozó Gábor nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy ő indulhat az MSZP jelöltjeként a választáson, és azt mondta: a politikában a legfontosabb az, mit tudunk tenni az emberekért, mit tudunk megvalósítani, hogy jobb legyen az életük.

Közölte: 22 éve foglalkozik vidékfejlesztéssel, ez volt a területe az Európai Parlamentben is, és a Magyar Országgyűlésben a mezőgazdasági bizottság alelnöke volt.

Olyan munkám van, amivel bejárhattam az egész világot, és hatalmas nemzetközi kapcsolatrendszerrel is rendelkezem. Én most azért vállalkoztam arra, hogy ezen a választáson a saját megyém felvirágoztatásáért megküzdjek, mert hiszek abban, hogy ezzel a kapcsolatrendszerrel, azzal a tudással, amit sikerült fölhalmoznom, hatalmas eredményeket érhetünk el

– fogalmazott Harangozó Gábor.

Kifejtette, szerinte egy egyéni választókörzetben nem az az igazi feladata egy képviselőnek, hogy „jól oda tudjon vágni az ellenfelének”, hanem az, hogy olyan képviselő legyen, aki mindenkivel szót tud érteni. „Azt hiszem, hogy nekem ez az egyik legnagyobb erősségem” – tette hozzá Harangozó Gábor.

A sajtótájékoztató végén Komjáthi Imre arra kérte a választókat, január 12-én szavazzanak Harangozó Gáborra, hogy legyen egy olyan képviselőjük, aki „nemcsak érti, hanem érzi is az ő problémájukat”. Az MSZP elnöke arra kéri azokat a demokratikus ellenzéki pártokat, amelyek nem vállalták a megmérettetést, hogy segítsék és támogassák Harangozó Gábort abban, hogy ő legyen a „térség követe”.

Az időközi választást Potápi Árpád János október 17-i halála miatt kellett kiírni, aki 2022-ben a vármegye délnyugati részét lefedő, dombóvári székhelyű egyéni választókerületben a Fidesz–KDNP közös jelöltjeként szerzett mandátumot.

Potápi Árpád halála után a Nemzeti Választási Bizottság október 31-i ülésén döntött a Tolna vármegyei 2-es számú országgyűlési egyéni választókerületben tartandó időközi választás kitűzéséről.

A dátumok:

  • Az időközi választás 2025. január 12-én lesz.
  • A kampányidőszak 2024. november 23-án kezdődik.
  • A választási iroda az igénylését követően haladéktalanul, de legkorábban 2024. november 23-án átadja az igénylő vagy a jelöltként indulni szándékozó választópolgár részére az általa igényelt mennyiségű ajánlóívet.
  • Jelöltet legkésőbb 2024. december 6-án 16.00 óráig kell bejelenteni.

Mint ahogy azt az Index összefoglalójában korábban olvashatták, a Fidesz jelöltjére egyelőre csak sajtóhírekből lehet következtetni, a Tisza Párt nem indul, de több ellenzéki párt felsorakozik a rajtvonalhoz. A részletek IDE kattintva olvashatók.