Elindult Szentkirályi Alexandra új rendezvénysorozata a Millenárison
Beszélgetések Alexandrával címen elindult Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti elnökének új eseménysorozata a Millenárison – tájékoztatta a Fidesz az MTI-t pénteken.
„Az Otthon Budapesten rendezvénysorozatot azért hoztam létre, hogy közösen gondolkodhassunk arról, hogyan tegyük még élhetőbbé, szerethetőbbé és fenntarthatóbbá fővárosunkat. Budapest nemcsak a hivatásom, hanem a szenvedélyem és az otthonom is. Budapest nekem nem csak egy várost jelent, hanem érzéseket, emlékeket, közösséget” – hangsúlyozta az esemény kezdetekor a Fidesz budapesti elnöke a közlemény szerint.
Szentkirályi Alexandra egyik első vendége Szijjártó Péter volt.
Minden egyes külföldi útban, megmondom őszintén, a legjobban a hazaérkezést szeretem, mert az a kép, ami a repülőről Budapest felett elénk tárul, annak nagyon-nagyon kevés vetélytársa van a világon
– idézte a közlemény a külgazdasági és külügyminisztert.
Az esemény további részében Kőrösi Koppány városfejlesztési szakértő, valamint két, a nemzetközi filmes világban is otthonosan mozgó szakember, Pallós Endre, a Prop Factory Studio vezetője és Mitev Viktor location manager lépett a színpadra, akik saját területüket illetően mondták el, hogy látják Budapestet.