Jelentős közlekedési újítást kapnak a Budapestre utazók

2024.11.17. 13:05
Helyére került a Déli Körvasút új hídszerkezete a Budafoki út felett – jelentette be Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára a közösségi oldalán.

Az államtitkár a bejegyzésében azt írta, hogy a Déli Körvasút-beruházás a kötöttpályás közlekedésfejlesztés több évtizedes adóssága, összeköti az ország keleti és nyugati felét.

Mérföldkő a magyar vasút történetében, hasonló jelentőségű vasútépítés 100 éve nem volt a főváros területén

– fogalmazott Nagy Bálint. 

A videóban ismertette: a 100 tonnás hídelemnek köszönhetően egy mérnöki szempontból különösen nehéz helyszínen is meg tudják oldani a vasúti pálya bővítését és korszerűsítését.

Bővítés, hiszen a harmadik vágánnyal érdemben növelik a vasúti kapacitást, több sínen több vonatot tudnak majd közlekedtetni. „Emellett ez az évszázad korszerűsítése, hiszen a kor legmodernebb és leghatékonyabb megoldásait használják, hogy elérhessék a Déli Körvasút legnagyobb eredményét” – mondta.

Nagy Bálint kifejtette, hogy úgy növekedhet ezen a szakaszon a vasúti forgalom, hogy a zaj vagy a por jóval kevesebb lesz a környéken. Közölte: ezen a hídelemen fog futni a harmadik vágány, amelynek köszönhetően nemcsak Budapest és vonzáskörzete között, hanem a városon belül is jobb lesz a kötöttpályás közlekedés. „Ez hatalmas előny a dél-budaiaknak, az agglomerációban és a vidéken élőknek is, akik a fővárosba közlekednek”.

Az Index információi szerint a Déli körvasút 5,5 kilométeres szakaszán hét híd újul meg a következő években. A csütörtökön betolt szerkezet egy háromtámaszú, felsőpályás gerendahíd. A támaszközei 17,67 és 17 méteresek. A felszerkezet teljes hossza 35,375 méter, szélessége 5,2 méter, tömege pedig hídtartozékokkal együtt 100 tonna.