Totálkárosra tört egy luxusautót a Mercedes-gyár-látogatáson egy egyetemista

2024.11.18. 14:53
Balesettel végződött a kecskeméti Mercedes-gyár látogatása pénteken. Egy egyetemi hallgató engedély nélkül próbakörre vitt egy több tízmilliós luxusautót, amely az egyik kanyarban kisodródott, majd totálkárosra tört. A diák nem sérült meg, az anyagi kár azonban jelentős.

Totálkárosra tört egy több tíz millió forintos autót egy egyetemi hallgató, aki gyárlátogatáson engedély nélkül vitte el „próbakörre” a járművet – tájékoztatott a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon hétfőn.

November 15-én egy egyetemi diákcsoport érkezett gyárlátogatásra az egyik kecskeméti üzembe. A látogatások rendszerint kötött programmal és szigorú protokoll mellett zajlanak, amit a hallgatóknak is elmondtak. Ennek ellenére egyikük elszakadt társaitól, és egymaga kezdte meg az üzem felfedezését.

A hallgató az utómunkára váró autók parkolójában kötött ki, ahol megtetszett neki egy Mercedes-Benz CLA Shooting Brake 45S AMG típusú autó, amelybe bele is ült. A vezető melletti ülésen megtalálta az indítókulcsot, és úgy döntött, megy egy kört az autóval. A tesztpályára is felhajtott, annak ellenére, hogy azt sorompóval lezárták. A fiatal férfi később úgy fogalmazott, hogy kíváncsi volt, „mit tud a kocsi”.

A „tesztvezetés” során azonban az egyik kanyarban lesodródott az útról, és árokba borult. A 28 éves egyetemista sérülés nélkül megúszta a balesetet, de az autó totálkárosra tört, így 40–50 millió forint kár keletkezett.

Később kiderült, hogy ezeknek az autóknak a végsebessége nincs leszabályozva, mivel még folyamatban van a gyártásuk. A rendőrök a férfit jármű önkényes elvétele miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője

Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője

Ordas Eszter több bejegyzésében is felfedezhető a kínos baki.

1 órája

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

1 órája

  • Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.

56 perce

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

3 órája

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.

2 órája

  • Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.

március 21., 10:42

  • Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.

március 21., 10:55

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.

március 21., 09:06

  • Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.

március 21., 10:14

  • Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában

„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában

Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.

1 órája

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Belföld
Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Egy idős nő az áldozat.

március 21., 13:51

  • Címlapon
Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat

Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat

A miniszter szerint tűzzel-vassal irtani kell a pedofíliát.

1 órája

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

5 órája

  • Címlapon
Könyvháború Amerikában: egy bíró mentette meg Orwellt a tiltólistától

Könyvháború Amerikában: egy bíró mentette meg Orwellt a tiltólistától

Alkotmányellenesnek tartja a szabályozást.

2 órája

  • Címlapon
A Netflix új nyomozós sorozatát Agatha Christie is megirigyelné

A Netflix új nyomozós sorozatát Agatha Christie is megirigyelné

Szemtelenül szórakoztató lett A rezidencia.

1 órája

  • Címlapon
Hulk Hogan volt neje kiborította a bilit, tönkrement a család

Hulk Hogan volt neje kiborította a bilit, tönkrement a család

Linda Hogan videóban omlott össze.

4 órája