Választási atombombát emleget a DK, mert a Fidesz átrajzolná a választókörzeteket Budapesten

További Belföld cikkek
-
Szabó Bálint elárulta, átúszná-e a Dunát a jövőben is
- Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban
- Budapest szívében nyílik meg a húsvét főtere
- Színes konnektorokat és ajtót kapott az önkormányzati lakását kiürítő józsefvárosi képviselő
- Hadházy Ákosék jövő héten újra tüntetnek, az Erzsébet hidat foglalnák el
A Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője, Sebián-Petrovszki László tette közzé közösségi oldalán azt a 65 oldalas anyagot, amely alapján a Fidesz javaslata szerint átrajzolnák Budapesten a választókörzeteket.
Az ellenzéki politikus azt írta, a döntéssel Budapestre egy „választási atombombát” dobtak le, gyakorlatilag minden körzetet átrajzolnak. A 24.hu cikkében megjegyezte, hogy a tervezet tartalma egybecseng azzal a szeptemberben megjelent beszámolóval, amelyet Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke jegyzett.
Ebben a testület vezetője arról írt, milyen sürgős módosításokra lenne szükség az országgyűlési választásokon alkalmazott választókerületi térképet illetően.
Ennek értelmében a választókerületek számát Pest vármegyében a jelenlegi 12-ről 14-re emelné, míg Budapesten 18-ról 16-ra kellene csökkenteni. A 444. hu cikke szerint a most érvényben lévő felosztás ekképp módosulna:
- A módosítás követően az 1. számú választókerületben már csak az I. kerület maradna benne teljes egészében, ehhez az V., a VI., a VII., a XI. és XII. kerület egyes részeit tennék hozzá.
- A 2. számú választókerületbe jelenleg a XI. kerület egy része tartozik, a módosítást követően az V., a VIII. és a IX. kerület fennmaradó részeiből állna.
- A 3. számú választókerület jelenleg a teljes XII. kerületből, valamint a II. kerület egy részéből áll, a módosítás után viszont a XI. és XII. kerület egyes részeit tennék egybe.
- Amennyiben megtörténik a módosítás, a 4. számú választókerület csak a II. kerületből állna. Jelenleg ez a II. és III. kerület egyes részeiből áll.
A fentebb leírtakkal kapcsolatban az Index kereste a Fidesz sajtóosztályát. Amint választ kapunk kérdéseinkre, cikkünket frissítjük.
Karácsony Gergely bosszúról ír
Karácsony Gergely főpolgármester kedd reggel reagált a Sebián-Petrovszki László által megosztott tervezetre. Mint írta, a Fidesz ‚az elmúlt bő egy évtizedben minden választás előtt buherált valamit a szabályokon, hogy saját magának kedvezzen és megpuccsolja a választási akaratot. Mindezt persze társadalmi párbeszéd és az ellenzéki pártok bevonása nélkül.”
Most éppen a budapesti egyéni választókerületek számát szeretnék csökkenteni 18-ról 16-ra, így a nemzet fővárosa a népességbeli arányához képest jóval kisebb súllyal lesz majd képviselve a parlamentben. És ráadásul mindezt egy sunyi bizottsági módosítással akarják lenyomni a képviselők torkán, még a rendes parlamenti vitára sem adva lehetőséget. Így állnak bosszút azért, mert a főváros legutóbb a kormány ellen szavazott. Ha így folytatják, legközelebb még nagyobb arányban fogjuk őket leszavazni
– fogalmazott közösségi oldalán Karácsony Gergely.
Gyurcsány Ferenc: A Fidesz vereségre van ítélve Budapesten
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke kedd reggel egy videóban elemezte a párttársa által nyilvánosságra hozott tervezetet. Szerinte ez a lépés „nem lesz hatásos Budapesten, és nem lehet úgy keverni a lapokat, hogy abból kijöjjön egy fideszes győzelem.”
Lehet manipulálni, lehet csalni, de vereségre van ítélve a Fidesz Budapesten. Ez a helyzet. És lehet, hogy nehezebb körülmények között, lehet, hogy nagyobb erőfeszítéssel, de az ellenzék megtartja a fővárost. Ebben biztosak lehetnek a mai tudásunk szerint
– jelentette ki Gyurcsány Ferenc.
Momentum: Félnek a valódi rendszerváltástól
A Momentum nevében Bedő Dávid, az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője reagált a választókerületek módosítására. Mint fogalmazott:
Az éj leple alatt megszületett a Fidesz javaslata a választókerületek átrajzolásáról. Budapest és Pest megye teljesen átalakul, szakmaiságot vagy logikát keresni a javaslatban teljesen felesleges, gyakorlatilag olyan területeket vontak egy körzetbe, amiknek semmi közük egymáshoz.
Félnek a valódi rendszerváltástól, ezért megint egypárti módosítással változtatják úgy a szabályokat, hogy az nekik előnyös legyen. Mindez egyetlen célt szolgál: 2026-ban több esélye legyen a Fidesznek megtartani a hatalmát
Hadházy Ákos a titkos szavazás megszűnéséről is ír a Facebookon
Hadházy Ákos hosszú Facebook-posztban reagált a 65 oldalas dokumentumra. A budapesti választókerület esetleges átrajzolásával kapcsolatban azt írta: „ha Budapest nem fideszes, legyen ott kevesebb választókerület! Járulékos nyereség a Fidesz részéről, hogy jól össze lehet ugrasztani az ellenzéki erőket, aztán ha kevesebb helyen többen indulnak, talán a Fidesznek is leesik egy-két mandátum.”
Az ellenzéki képviselő arról ír, hogy a kedden megismert javaslatban az is szerepel, hogy „Magyarország megszűnik a titkos szavazás a választásokon, a szavazólaphoz ráaádásul borítékot sem kell adni.”
Sokszor mondtam, hogy a Fidesz rendszerének egyik legfontosabb és legveszélyesebb tulajdonsága a játékszabályok állandó módosítása. Ezzel nem csak a maguk érdekei szerint alakítják például a választási rendszert, de gyakorlatilag legalizálják a csalásokat is
– állítja az ellenzéki politikus.
Szentkirályi Alexandra szándékos hazugságokról ír
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjeé és elnöke Facebook-oldalán Karácsony Gergelyt bírálta a döntéssel kapcsolatban. Mint írta: „Karácsony Gergely szándékosan hazudik. A főpolgármester egy rutinos szociológus és közvéleménykutató a Gyurcsány-kormányok óta.”
Ha valaki tehát, akkor ő aztán ismeri a választási rendszereket. Épp ezért biztos, hogy ma reggeli bejegyzésében szándékosan ferdít és hergel, nem pedig egyszerűen tájékozatlan. Azt hazudja, hogy a kormány a budapesti egyéni választókerületek számát büntetésből csökkenti, mert a fővárosiak nem a Fideszre szavaztak. Nézzük inkább a tényeket a főpolgármester panaszkodása helyett: Tarlós István alatt Budapest lakossága nőtt, majd amint Karácsony Gergely ámokfutása elindult a fővárosban, rohamosan csökkenni kezdett
– írta a fideszes politikus, hozzátéve, hogy 2019 és 2024 között Szolnok teljes népességével, 66 ezer fővel csökkent a budapestiek száma.
Ennyi ember nem nevezheti már otthonának a várost. Egy ilyen mértékű elvándorlás Budapestről nemcsak intő jel és a főpolgármester elégtelen bizonyítványa, hanem a törvény is arra kötelezi a döntéshozókat, hogy ennek megfelelően, arányosítsák az országgyűlési választókerületeket. A választókerületeknek ugyanis törvény által előírtan nagyjából egyforma népességűnek kell lennie. Ennek ellenére az elmúlt évtized népvándorlásainak köszönhetően, amíg Budapesten több 50-60 ezer lélekszámú választókerület is van már, addig Pest megyében három 100 ezres kerület is van. Ez így nem maradhat, a jogalkotónak kötelessége megváltoztatnia a választókerületeket. Ennyi történik ebben a kérdésben semmi más
– jegyezte meg Szentkirályi Alexandra.
Legutóbb a Mi Hazánk tett javaslatot változtatásra Budapesten
Az Országgyűlés kormánypárti többsége 2023 decemberben – a Mi Hazánk Mozgalom javaslatára – úgy módosította a fővárosi választási szabályokat, hogy a közgyűlési helyeket listákról töltik fel.
Karácsony Gergely politikai ajánlatának része volt, hogy „a fővárosi listás választáson a köztársaságpárti erők közösen indulnak, közösen fogalmazzák meg a politikai ajánlatukat Budapestnek. Főpolgármester-jelöltként vállalom ennek a köztársaságpárti listának a vezetését.”
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Szabó Bálint elárulta, átúszná-e a Dunát a jövőben is
Pintér Sándor belügyminiszterrel is beszélgetett korábbi önkormányzati képviselő.
13 perce
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
31 perce
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
4 órája
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Címlapon
Zombi drognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja
A hatóanyagát eredetileg állatorvosi nyugtatóként használják.
13 perce
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
38 perce
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
9 órája
- Címlapon
Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban
A TikTokra töltött fel egy videót a miniszterelnök.
17 perce
- Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.
3 órája
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
6 órája
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Címlapon
A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban
A kétezer főt meghaladó településeken racionális lehet a készpénzkiadó automaták telepítése.
1 órája
- Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.
3 órája
- Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
8 órája
- Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14