A tervezettnél is magasabb lehet a pedagógusok béremelése
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Mint arról beszámoltunk, kedd délelőtt egyeztetést folytatott a pedagógusok szakszervezeteivel a Belügyminisztérium. A megbeszélésen a Pedagógusok Szakszervezete részéről (PSZ) Totyik Tamás vett részt, míg a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (PDSZ) Nagy Erzsébet képviselte.
Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja elmondta, ezúttal nem csak az idei pedagógusbér-emelésekről esett szó, hanem az elmaradt jubileumi jutalmakról és a köznevelési foglalkoztatotti jutalmakról is. Mint azt kiemelte, a szakszervezetek képviselői között konszenzus volt abban a tekintetben, hogy a biztos béremeléssel kell foglalkozniuk.
Ennek a legfontosabb eleme, hogy a mindenki számára megkapható béremelést és a béremelés százalékát próbáljuk emelni. Így azt kértük, hogy 18 százalék legyen az, amit a pedagógus I és pedagógus II besorolásban mindenki megkap a saját bérére
– magyarázta Nagy Erzsébet, hozzátéve, hogy az egyéb százalékokkal kapcsolatban nagyon érdekes információkat kaptak, illetve ott eltértek az álláspontok is. Az elmaradt jubileumi jutalmakról Sziklai Tamás, az érdekvédők ügyvédje beszélt, aki elmondta, hogy a státusztörvény ezzel kapcsolatban ellentmondásos rendelkezéseket tartalmaz. „Ezt a kérdést szeretnénk most úgy kezelni, hogy senki ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy két szék közül a pad alá esve lemarad az egyik – amúgy neki jogosan járó – jubileumi jutalmáról.”
A tervezettnél magasabb lehet a pedagógusok béremelése
Totyik Tamás, a PSZ elnöke elmondta, a tárgyaláson felvetődött az is, hogy a teljesítményértékelésre vonatkozó költségvetési források még nem jelentek meg a kormány 2025-ös költségvetési tervezetében. Az államtitkárság szerint azonban ennek a költségvetési tartalékban lesz helye, mert évközi kifizetéssel kerül sor rá. Emellett beigazolódni látszik a szakszervezetek azon számítása is, miszerint
a kormány 1-2 százalékkal magasabbra tervezi a 20 százalékos béremelést.
Ám egyelőre nem ismertek a szeptemberi statisztikák, és nem tudják, mennyi a diplomás átlagkereset és a pedagógusok átlagkeresete. Mert – ahogy a PSZ elnöke emlékeztetett – ennek a 80 százalékát kell majd a kormánynak kiszámítania.
A másik nagyon fontos téma a PSZ elnök szerint az volt, hogy a kormány szeretné egységesíteni az alsó határokat és a kötelező béremelést a pedagógus I és a pedagógus II kategóriáknál. Illetve a gyakornoki bér is 637–640 ezer forint közelébe emelkedhet a mostani tárgyalások szerint. Ez azonban egyenesen maga után vonzza, hogy a munkaközösség-vezetők és osztályfőnökök illetménye is emelkedni fog.
Olyan viszont nem fordulhat elő, hogy a béremelést követően valakinek csökkenjen a bére, és az sem fordulhat elő, hogy aki eddig mesterpedagógus-bérezést kapott és nem teljesíti a mesterpedagógusi feladatokat, annak visszasorolják a bérét
– tette hozzá Totyik Tamás.
Nagy Erzsébet az eredmények ismertetését követően elmondta: a szakszervezetek és a Belügyminisztérium legközelebb december 4-én, délelőtt 10 órakor tárgyal egymással. Az érdekvédők a tervek szerint visszatérnek a jubileumi jutalmak és a köznevelési foglalkoztatotti jutalom témakörére, de terítéken lesznek a ki nem fizetett eseti helyettesítések is.