- Belföld
- ferihegyi repülőtér
- ferihegy
- lopás
- tolvajok
- rendőrség
- liszt ferenc nemzetközi repülőtér
- vámmentes
- üzletek
- poggyász
Újfajta bűncselekmény jelent meg a Ferihegyi repülőtéren
A reptéri bűncselekményekről mesélt nemrég a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI) bűnügyi igazgatóhelyettese. Bráda Balázs több részletet is megosztott a BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalán.
Mint mondta, a Ferihegyi repülőtéren a rendőröknek évente 5-600 bűncselekménnyel kapcsolatban kell intézkedniük, aminek többsége lopás. A csomagdézsmálás már ismert gyakorlat a tolvajok között, ám mostanában egyre gyakrabban próbálkoznak egy új módszerrel.
Bráda Balázs szerint a lopások már a repülőtér területén, a tranzitban működő vámmentes üzletekben is megjelennek, ami ráadásul felfutó tendenciát mutat.
Vannak már utazó bűnözők is, megveszik a legolcsóbb repülőjegyeket és egy nap akár két-három reptéren is megfordulnak, hogy ott a vámmentes üzleteket »lerabolják«.
– fejtette ki a rendőr alezredes.
Hozzátette, hogy ezeknek az ügyeknek a felderítési aránya közel százszázalékos, ugyanis a repülőtéren csaknem 1000-1500 kamera működik. Bráda Balázs szerint az elkövetőt valamilyen adat alapján biztosan be tudják azonosítani. A vámmentes üzletekben történő lopások középpontjában általában a parfümök és napszemüvegek állnak. Előfordult már, hogy három parfüm és egy napszemüveg eltulajdonítása másfél millió forintos kárt jelentett ezekben a boltokban.
Bráda Balázs a poggyászdézsmálással kapcsolatban elmondta, hogy február 1-jén vezették be, hogy a földi kiszolgálók munkavállalói testkamerát hordjanak. Idén összesen nyolc feljelentés érkezett amiatt, mert a poggyászból eltűnt valami. A testkamerák segítségével öt esetben tudták kizárni a magyarországi elkövetést, míg másik három esetben a felvételek alapján sikeresen azonosították az elkövetőket.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán
Magyar Péter nőjogi konferenciát szervezne.
február 28., 14:53
- Belföld
Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása
A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.
február 28., 14:37
- Belföld
Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos
Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.
február 28., 16:03
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
20 perce
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
1 órája
- Címlapon
A véleménynyilvánító népszavazás jogilag nem, de politikailag megkötné a képviselők kezét
Orbán Viktor bejelentette a rendszerváltozás utáni kilencedik referendum megatartását.
1 órája
- Belföld
Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal
Az is kiderült, hogyan alakulnának az árak Budapesten.
február 28., 16:04
- Belföld
Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride
Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.
február 28., 15:05
- Belföld
Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás
A Mohu azt is közölte, milyen extrém tárgyakat tettek már utcára korábban.
február 28., 17:28
- Belföld
Döntött az ELTE, ekkor indul a béremelés az ország egyik legnagyobb egyetemén
A fizetések konkrét összegére is fény derült.
február 28., 17:53
- Belföld
Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira
A precízebb leletezés is rontja a statisztikánkat.
február 28., 17:59
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
4 órája
- Címlapon
Donald Trump az asztalra csapott, azonnali felszólítást küldött Kijevnek és Moszkvának
11 órája
- Címlapon
Példát statuálnak az oroszok a Renault gyárával, figyelmeztetés lehet a többieknek
Oroszország reagál a szankciókra.
5 órája
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
9 órája
- Belföld
Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát
László András már pénteken elkezdheti a munkáját.
február 28., 06:42
- Belföld
Hétszáz gyermek fájdalmát enyhítette a VR-szemüveg a Bethesdában
Égési sérülést szenvedett gyermekeknél kötéscserekor is hatékony volt a módszer.
február 28., 12:23
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
8 órája
- Belföld
Orbán Viktor: Nincs többé Pride
A miniszterelnök ismét a Kossuth rádió vendége volt.
február 28., 07:46
- Belföld
Kilépett az MSZP-ből a rasszista megjegyzéseket tevő újbudai képviselő
A politikus már korábban lemondott tanácsnoki pozíciójáról.
február 28., 10:43
- Belföld
Új jeggyel rukkolt elő a BKV
A jegyek csak bankkártyás fizetéssel elérhetők.
február 28., 11:18
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
7 órája
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
9 órája
- Mindeközben
Különleges tárgyat vásárolt volna a Kincsvadászokban Fejes Tamás Wolf Katinak, de meghiúsult a terve
10 órája
- Belföld
Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói
Sterilizálásra más városokba kell küldeni az eszközöket.
február 28., 10:52
- Belföld
Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos
Korábban egy baleset okozott fennakadást.
február 28., 11:08
- Belföld
Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség
Az idős asszony pulóverben és papucsban hagyta el az otthonát.
február 28., 08:46
- Belföld
Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben
Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.
február 28., 09:45
- Belföld
A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok
A kísérleti Duna-fürdő előkészítése a vártnál gyorsabban halad.
február 28., 11:44
- Belföld
Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti
Rogán Antal egyértelmű feladatot kapott.
február 28., 10:08
- Belföld
Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést
A politikus szerint akár meg is fagyhattak volna.
február 28., 09:21
- Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori
Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.
7 órája
- Címlapon
Megy az adok-kapok, a HUN-REN nem hagyja magát, keményen visszaszólt
Gulyás Balázs, a Magyar Kutatási Hálózat elnöke úgy véli, az igazság az ő oldalukon áll.
1 órája
- Címlapon
A BKV vezére nőnapot ünnepelt – csak nem biztos, hogy így kellett volna
Bolla Tibor: Igazi erőforrások vagytok.
6 órája
- Címlapon
Végleg bezár a vidék ikonikus étterme
Március végéig még meglátogathatjuk a Michelin Guide által is ajánlott helyet.
4 órája