A cégénydányádi lakásotthonba sem engedték be Magyar Pétert

2024.12.01. 18:03
Nem engedték be Magyar Pétert a Cégénydányádon található lakásotthonokba – számolt be Facebook-bejegyzésben a Tisza Párt elnöke vasárnap este. A politikus európai parlamenti képviselőként kísérelt meg bejutni az épületekbe.

Magyar Péter európai parlamenti képviselőként próbált meg bejutni a Cégénydányádon található lakásotthonokba, de az ott dolgozók elutasították a belépését. 

A Tisza Párt elnökének Facebook-bejegyzése szerint az egyik 12 fős lakásotthon üresen áll, valamint 12 gyermek van jelenleg szökésben. Mint írták, a dolgozók nem mertek nyilatkozni, az egyikük azonban a politikus szerint azt mondta, a Rákosi-korszakban érzik magukat, és mindenki megvan félemlítve.

A másik, láthatóan lepusztult állapotban lévő, lelakatolt bejáratú lakásotthonban jelenleg 12 fiatal él. A dolgozók Cséplőné Gönczi Veronika főigazgató utasítására nem akarták átvenni a civilek által felajánlott mikuláscsomagokat, ám végül hosszas telefonálás után bevitték azokat az épületbe

– tették hozzá.

Mint arról korábban írtunk, Magyar Péter ismét országjárásba kezdett, melynek keretein belül több gyermekvédelmi intézményt is meglátogat. A politikus legutóbb a bicskei gyermekotthonnál járt,  ahová szintén nem engedték be. A Tisza Párt elnöke közel másfél órát vitatkozott az otthon kapujában a gyermekvédelmi főigazgatóval és a szociális ügyekért felelős helyettes államtitkárral.